A szerelem nem más mint egy biológiai program, amely a fajfenntartásra irányul?

Sokmilliárdszor sokkal több.

Az állat világban például ritka dolog a szerelem.

Ott betüzesednek, szexre megy minden és a következményeket véghez viszik.

(Utódokat nevelnek)

Az embernél van szerelem az állatoknál a szexösztön és a szeretet dominál.

Az emberi szerelem összehegeszti a nőt és a férfit lelki és szellemi területen.

A nő általában az érzékenyebb és a lelki terület számára fontosabb mint a férfi számára akik eleve úgy vannak bedrótozva, hogy a szeretetüket és a szerelmüket gondoskodással mutatják ki.

Ezért képesek akár szombaton és vasárnap is dolgozni azért akit ekkor ölelni dédelgetni lenne jobb.

A nők a bújósabbak és a csacsogósabbak akik nem értékelik, hogy a párjuk mennyit fárad értük mert ők meg az együttlétben és a javak hasznosításának területén vannak megerősödve és ezt értékelik jobban a férfiben ami kissé igazságtalan pláne ha a társadalmi helyzet olyan hogy tízszer kisebb a fizetése egy becsületes munkásnak mint amennyi egy szerencsésebb országban volna.

Ám ott is orrvérzésig megy a túlóra. Szóval ez a kis különbség a szerelmet oldani próbálja, úgyhogy a feszültségek ebből adódnak.

En azt latom, hogy akik szerelem utjan hazasodtak ossze, tobb mint 60%-uk mar elvalt. Ezert azt latom, hogy addig amig ott volt a sexualis vonzalom az egesz mukodott, majd amint az elmult, a kapcsolat lassan kihult.

Tehat az esetek legtobb reszeben nem latok lelki kapcsolodast, ahol a 2 fel kepes egyutt noni, valtozni.

Mostmar evek ota az emberek szerelem utjan hazasodnak ossze, megis egesz Euroban nagyon magas a valasok aranya.

“Az állat világban például ritka dolog a szerelem.”

Ezt úgy mégis honnan tudod? A szerelem egy szubjektív élmény. Megkérdezted az állatokat hogy szoktak-e szerelmesek lenni? :)

Vannak madarak amik egyszer választanak párt és életük végéig együtt maradnak. Ott simán el tudom képzelni hogy valami szerelemféle érzéssel veszi rá a Természet őket hogy ne párosodjanak fűvel-fával.

Amelyik állat meg ideiglenes párokat választ, ott is attól még lehet ugyanolyan szerelemérzés mint nálunk csak rövidebb ideig.

Sok minta ismétlődik a természetben, pl 5 ujj. Ami bejött egy fajnál, a későbbi leszármazott fajok is megtartják ha nincs a túlélésük kárára. A szerelem miért ne lehetne egy ugyanilyen minta? Ha az, akkor ugyanolyan gyakori is lehet mint az 5 ujj.

#54:

az hogy magas a válások aránya annak teljesen más okai is lehetnek.

Pl: a gyerekek amilyen érzelmi környezetben nőttek fel, hajlamosak ugyanazt a környezetet valamilyen módon megteremteni. Ezt az emberek nem-tudatosan szokták tenni. Pl tipikus amikor egy lányt vert az apja, rendszerint olyan pasikhoz fog vonzódni akik egy idő után szintén verni fogják. Aztán baráti segítséggel sok szenvedés után ha sikerül ki is lépni a kapcsolatból, egyhamar ugyanolyan férfit találnak maguknak. A “rendes” férfiak akik ezt sose tennék vele, azokat a lány unalmasnak vagy más módon nem vonzónak találja. Nem tudja miért.

Simán lehet ez a válással is. Gugli szerint 60%-al nagyobb eséllyel válik el az akinek elváltak a szülei. Ez önmagában a válások gyors növekedésének kedvez.

Lehet hogy simán a világháborúk indították be ezt, hiszen a frontról vissza nem tért apák miatt nőtt fel tömegesen sok gyerek egy szülővel. Mivel a válás már nem volt olyan nehéz, ezért azok a gyerekek könnyen megteremthették az egy szülős család-modelt a gyerekeiknek, és így már szép lassan általánossá is válhatott a válás.

Szóval lehet hogy semmi kösze a szerelemhez.

Amúgy a szerelem is lehet “tanult” ugyanúgy mint a többi érzelem. Ha a szülőkön azt látja a gyerek hogy a szerelem halálig kitart, neki is olyan lesz. Ha azt látja hogy 1-2 év után már gyilkolják egymást akkor őt is arra késztetik majd az érzelmei.

Az érzelmeket nem lehet tanulni. Azok az agymagok, pályák, neurohormonok mindenkiben ott vannak. Genetikai felépítésünktől függ kiben mennyire erős/gyenge ez a rendszer.

Ezen csak gyógyszerekkel, drogokkal vagy elektromos stimulátorok beültetésével lehet változtatni. (Lehetséges ki-be kapcsolni pl)

Az érzelmek ösztönösen jönnek, viszont az érzelmek kezelése már a sokkal magasabb szintű kortikális régiókban történik. Na ezt már lehet tanulni, fejleszteni stb.

Illetve az érzelmi memória is borzasztó erős része az idegrendszerünknek. A legerősebb memórianyomok mind valamilyen emocionális asszociáció eredményei. Tehát ilyen módon alakulhatnak az életünk során - de velünk születnek genetikai szinten meghatározottan.

Tisztelt Kérdező!

Számomra a szerelem (mintutóbb kiderült) függőség volt. Kb. háromszor voltam úgymond "szerelmes", ami akkor, abban az élethelyzetemben egyáltalán nem annak tűnt. Észre sem vettem, hogy szerelmes vagyokm, hogy függőségi viszonyba kerültem a Másikkal. Ez mindig csak jóval később (évekkel) derült ki számomra, amikor már csak konstatáltam: - Igen, ez az volt! -

És igaz a mondás: - A szerelem öl, pusztít és nyomorba dönt! - Nálam legalábbis ez így volt.

Amikor szerelmes voltam... igazából rávetítettem egy csodaszép ideálképet a páromra... és abba voltam szerelmes! Saját ideálképembe. Amit lehetne akár nárcisztikusnak is nevezni. Ezt a "rávetítést" nevezte Ady Endre is szerelemnek, amit Lédához írt egyik versében meg is említ.

Szóval, szerintem a szerelem nem egy biológiai program, hanem egy érzelmileg felfokozott olyan mentálisan extatikus tudat-állapot, amelyet csak ember képes életre hívni... Na és miért? Mert szeretetre, kiegészítésre, elismerésre, megbecsülésre vágyik únos-untalan. És mivel úgy hiszi, ezt önmagától, de Istentől sem képes maradéktalanul megkapni (ez a tapasztalása) ezért valaki Mástól várja ezt el, aki kézzel tapintható és képes is lehet megadni számára... minekutána (JÓ esetben) Ő maga is ezt kívánja viszont.

Ezt nevezem én a szerelemnek. Egy kölcsönös egymástól való függést. Mert mihelyt az egyik eltűnik a képből... (baleset, lelépés, stb) ott egy feneketlen szakadék, egy nagy üresség fog tátongani a lelkében... legalábbis egy jó darabig.

Biológiai program az a fajfenntartási ösztön. Ami állatnál, embernél is egyformán megfigyelhető. Az állatok annyiban különböznek az embertől, hogy ők CSAK ösztönből cselekszenek, s eszük ágában sincs bármiféle ideológiát kanyarintani hozzá. Szerencséjükre nem képesek rá.

Az ember az kicsit másabb. Képes ideológiával megmagyarázni, hogy - "MIÉRT is SZÜKSÉGES nekem Sárikát megszereznem MAGAMNAK! - vagy "Pistikét..."

Sárikát sokszor csak azért, mert van neki a lába között olyasmi, ami nekem nincs, de az éppen abba való.

Pistikét meg azért, mert feltörekvő (esetleg törtető), erényes embernek tűnik, megfelelő egyzisztenciával bír, amely viszont némi garanciát alapoz az utódlás szempontjából (is)... hogy nem jutunk (később már) hárman-négyen koldusbotra... lesz mit a tejbe aprítani. Ugye...

Ezen szemléletmód szintén nem a szerelemről szól. De még csak nem is a nagybetűs SZERETET-ről.

Hanem egy ösztönös... vágy kielégítésről. És hányan, de hányan keverik össze ezt a szerelemmel, de még a szeretettel is...

Az ERŐ legyen Veletek!

"Az érzelmeket nem lehet tanulni. Azok az agymagok, pályák, neurohormonok mindenkiben ott vannak. Genetikai felépítésünktől függ kiben mennyire erős/gyenge ez a rendszer."

Félreérted. Az érzelem fiziológiai megnyilvánulását természetesen nem lehet tanulni (bár ki tudja, lehet azt is lehet), de azt hogy milyen ingerre milyen érzelemmel reagálsz az pont hogy tanult dolog. Ha jól emlékszem a csecsemő csak valami 2-3 automatikus érzelmi reakcióval születik pl. hirtelen zajokra megijedés, keserű ízre undor meg talán cukros ízre boldogság, de az ÖSSZES többi érzelmi reakció a gondozójukról lemásolt minta. Nem is lehet genetikai, hiszen a génekben nincs annyi adat hogy agyi idegmintázatokat is ilyen részletességgel lekódoljon. A gyerekek folyamatosan ösztönösen fürkészik a szüleik minden apró rezdülését, és automatikusan megtanulják és magukba építik az érzelmi reakcióikat a világ minden egyes dolgára, helyzetére.

Pl. ha egy anyának volt a gyereke születése előtt valami rossz tapasztalata egy kutyával ami miatt fél a kutyáktól, a gyereke még akkor is félni fog tőlük ha az anyja soha semmit nem mesél neki erről. Már csak az anyuka arcán tizedmásodpercig végigfutó félelem minden kutya láttára elég ahhoz hogy a gyereke is féljen a kutyáktól, és felnőtt korára nem fogja érteni sem hogy miért is fél tőlük amikor neki semmi rossz tapasztalata sincs velük.

Még ha nem is találkoznak együtt soha kutyákkal, az anyja apró hagsúlybeli különbségével átadhatja az attitűdöt mindig amikor kimondja a kutya szót.

A gyerekek egész jobb agyféltekéje ilyen módon "programozódik fel", egy ilyen érzelmi tárház jön létre benne, ami az egész vérvonalának tapasztalatait tartalmazza érzelmi lenyomatokként.

Az amit mi klasszikus értelemben vett tanulásnak nevezünk (amit a "neveléssel" és a tanítással adunk át) az csak a bal agyfélteke, arról leszünk tudatosak, de az csak a tudásunk fele.

Az hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyennek látjuk/érezzük magunkat, a többi embert, mások viselkedését, sőt az egész világot, az mind a szüleink érzelmi tárházának egyvelege. Mint egy színházban gyerekkorunkban eljátszottak nekünk mindent, hogyan kell párkapcsolatban viselkedni, hogyan kell a gyerekünkkel viselkedni, hogyan oldjuk meg a konfliktusokat, hogyan álljunk a munkához, a szomszédokhoz, a barátokhoz, az anyóshoz stb stb és ami a lényeg, hogyan ÉREZZÜK magunkat ilyenkor, ezt mind gyerekkorban automatikusan magunkba szívjuk és felnőttként már természetes reakcióinknak érezzük.

Amúgy ez azért is kell hogy így működjön mert ilyen érzelmi másolódása az összes emlősnek van, és az embernél is ez mindig is működött akkor is amikor még nem is alakult ki a nyelv (ami csak kb 100.000 éves a többmilló éves múltunkhoz képest)

Ugyanilyen módon tanult dolog a szerelem is. A szerelem egy "konstruált" érzelem, egy "metaérzelem", egy érzelem az érzelmekre. Ezért is annyira másképp írja le minden ember, mert ténylegesen másképp éli meg mindenki, hiszen ez az ő szülei érzelmi vérvonalainak keveréke. Az érzelmi minták is egyfajta öröklődéses-összefonodásos evolúción esnek át mint ahogy a gének is.