A szerelem nem más mint egy biológiai program, amely a fajfenntartásra irányul?

Jó de mi a gondolat? Egy múlt emlékeiből (neurális szinaptikus súlyok, struktúra stb) és a jelen hatásaiból eredő bioelektromos folyamat.

Még mindig nem több mint egy kő. A kövekről is ugyan úgy vannak komplex művészi gondolataink.

A gondolat is ugyan úgy elemeire bontható (elvben), ahogy egy vers megírása is. Ettől persze még csodálatos.

Szerintem a szexuális vágy a fizikai aspektusa a fajfenntartásnak, pusztán arra való hogy létrejöjjön egy új test.

A fajfenntartásnak viszont van egy nem-fizikai aspektusa is, hiszen nem elég (főleg embereknél és más emlősöknél) pusztán fizikailag létrejönnie a testnek, nagyon sok törődésre is szüksége van a terhesség alatt és utána is. Ezért létezik a szerelem, hiszen ekkor érzelmileg is összehangolódik a pár, a másik jóléte ugyanolyan fontos lesz számunkra mint a sajátunk, tehát meg fogunk tenni mindent a másik jólétéért is. A terhes, szülő ill. szoptató nő kiszolgáltatottabb helyzetben van, ezért a természet “ráveszi” a hímet hogy gondoskodjon róla, de ugyanúgy a nő is gondoskodik a férfi jólétéről, hiszen ki segítene neki ha a férfinek baja lesz?

A szerelem érzelése természetesen nem csak születés körül lehet hasznos, pl az öregkori szerelemnek is meglehet az evolúciós haszna, hiszen kisközösségekben élt az ember évmilliókig, ahol az idősekre is jutott szerep: gyerekfelügyelet, tapasztalatmegosztás, könnyebb kézimunkák pl kaja előkészítés, ruhakészítés, stb. Ha két öreg szerelmes egymásba, akkor gondoskodni fognak egymásról, jobb lesz a hangulatuk, tovább hasznosabbak lesznek a közösség számára.

Ami az ivarérett kor előtti szerelmet illeti, az meg szerintem ugyanolyan játék és próbálgatás mint ahogy minden más gyerekkorban. A fizikai testtel is játszanak hogy kitanulják a használatát, megismerjék. A szociális kapcsolatokkal is ugyanezt teszik (egyik pillanatban szeretlek, másikban utállak, egyik pillanatban a barátom vagy, másnap nem, aztán megint stb. Mi ez ha nem tapasztalás hogy milyen is ez?). A gyerekkori szerelemnek is szerintem ez a lényege, kitapasztalni hogy milyen vele, nélküle, stb. hogy amikor már komoly lesz, ne akkor próbálgassunk.

Értelmes lényekké válásunk mellékterméke, oka és okozata is, ez egy kis szellemi turbó az alapvető hormonális késztetés mellé.

Ahogy értelmi működésünk és ez alapján tetteink döntése gyakran már ellentmond vegetatív igényeinknek, nem árt, ha az értelmes rész is meg van támogatva a megfelelő irányban.

Jó, de a pingvinek meg a pockok most akkor azért monogámak mert ők is szerelmesek, vagy ők nem olyan értelmesek mint mi de azért ennek ellenére azután is együtt maradnak hogy az utódaikat felnevelték?

Mi az hogy megtámogatni? Az agyad megjutalmaz azokért a döntéseidért amikkel az utódaid életminősége javítható?

"Jó, de a pingvinek meg a pockok most akkor azért monogámak mert ők is szerelmesek, vagy ők nem olyan értelmesek mint mi de azért ennek ellenére azután is együtt maradnak hogy az utódaikat felnevelték?"

Nem kizárt, hogy a szerelem valahol ösztön szinten ott indult. A monogámia utódszám és génfrissülés-keveredés szempontjából nem túl hatékony, esetlegesen a hosszabb utódnevelést szolgálhatja pozitívumként.

Az emberi gyermek elég sokáig önállótlan, a szülők együttmaradása (vagy a szoros csapatközösség) szükséglet.

"Mi az hogy megtámogatni? Az agyad megjutalmaz azokért a döntéseidért amikkel az utódaid életminősége javítható?"

Az is lehet, de én nem erre gondoltam, hanem arra, hogy az agy létrehoz egy szellemi kötődést értelmi szinten az ösztönös párkeresési és -megtartási kényszer megerősítésére.

"A monogámia utódszám és génfrissülés-keveredés szempontjából nem túl hatékony, esetlegesen a hosszabb utódnevelést szolgálhatja pozitívumként."

Ezt már annyiszor hallottam, pedig ha azt vesszük hogy az emberek nagyobb részt kis közösségekben éltek, az egészséges utódnemzéshez elengedhetetlennek látszik a monogámia. Na meg amellé még néhány fontos szabály. Mindenesetre a nem-monogám berendezkedés egyik formáját sem tudom elképzelni egy törzsi vagy falusi közösségben, ahol élnek max. ezren és azon belül egy családhoz 3 generáció is tartozhat.

"Az emberi gyermek elég sokáig önállótlan, a szülők együttmaradása (vagy a szoros csapatközösség) szükséglet."

Nem igazán. A gyerekek közösségben nevelődtek, de legalábbis a fizikai és szellemi fejlődésükhöz nem volt szükségük a szüleikre. Régen sem. Most sincs.

"Az is lehet, de én nem erre gondoltam, hanem arra, hogy az agy létrehoz egy szellemi kötődést értelmi szinten az ösztönös párkeresési és -megtartási kényszer megerősítésére."

Most akkor az érzelmeket nevezed értelmi szintű szellemi kötődésnek? :D Jó hát mindegy minek nevezzük, egészséges utódokat pszichopaták is fel tudnak nevelni, nem igazán latom mitől vált annyira szükségessé egy másfajta vagy többletkötődés.

"Jó hát mindegy minek nevezzük, egészséges utódokat pszichopaták is fel tudnak nevelni, nem igazán latom mitől vált annyira szükségessé egy másfajta vagy többletkötődés."

Hát ez azért nincs így. Pszichopatáknak nagyon apró eséllyel válik egészséges lelkű felnőtté a gyerekük. Sőt sokkal kisebb lelki bajoktól se lesz egészséges (pl nárcisztikus, pánikbeteg, stb), hiszen érzelmi mintákat, attitűdöket másolnak elsősorban le a gyerekek a szülőkről. Sőt, ha néha testi fenyítéssel éltek a szülők, már akkor sem lesz teljesen egészséges felnőtt a gyerekből, már egy-két elcsattant pofontól is visszafordíthatatlan lelki károk lesznek (amit persze az elszenvedő nagyon kis eséllyel vesz majd észre mert neki az tűnik majd a "normálisnak")

Az ember biztosan nem volt monogám. Ez csak kb az utóbbi évszázadokban jellemző (de mondhatnék kevesebbet is)

Pont törzsi szinten össze vissza dugott mindenki mindenkivel.

Erre élő példa az afrikai törzsek szintje. Egy barátom tanusíthatja, gyakorlatilag nem lehetett tudni egyik gyerek apját sem. Voltak is genetikailag defektes gyerekek szép számmal.

Ez csak a modern, civilizált ember egy ideája, hogy monogám kapcsolatokra törekedjünk... viszont nagy küzdelem és állandó harc az ösztöneinkkel.

Keverünk egyébként több dolgot itt... Az erotikus vonzalomtól, a fellángoló szerelemen keresztül a hosszú szeretetig ezer féle aspektusa van a témának. Ezek közül talán az utolsó támogatja a monogámiát, a többi mind kivétel nélkül a poligámiát ösztönzi!

Meg is mondom miért, mert az agy neurokémiája erősen hasonlít a kokainfogyasztásra szerelem állapotában. Ezt az agy képtelen sokáig fenntartani, és védelmi mechanizmusként visszaszabályoz. Átlagosan maximum 1 évig tart egy ilyen felfokozott állapot, aztán lecsendesedik és átalakul egy hosszútávú mentális (és materiális: javak, gyerek stb) kötődéssé.

Pont itt van a lényeg, a szerelem egyáltalán nem monogámiára késztet. Főleg férfiaknál, sokkal inkább arra, hogy a hozzánk leginkább való (immunrendszer és genetikai szinten is) párt megtaláljuk, gyorsan párosodjunk 1 éven belül amíg tart...aztán ha elmúlt, jöhet a következő nő. Nem mellesleg az ösztönös poligámia folyamatosan közbeszól és elképesztően nagy áldozat leküzdeni.

Ezt csak az intelligens emberi agy képes megvalósítani.

Jó példa, hogy a legszaporékonyabb emberek manapság főleg a primitívek vagy nagyon fejletlen társadalmi szinten élők közül kerülnek ki. Ahol a poligámia alapvető.

#38 A nem egészséges lelkű emberek is képesek nagy eséllyel utódokat nemzeni, és evolúciós szempontból ez számít.

#39 Éppen ezt írtam le, ha a monogámia csak mai idea lenne, az egymástól távol élő kis közösségek tagjai néhány generáció után olyan genetikai állományt érnének el amik szaporodásra képtelenek, lásd beltenyészet. Lehet hogy így volt, de evolúciósan előnytelen egy faj fennmaradásának ha "mindenki dug mindenkivel". Az egy éves intervallum és mindaz amit ezzel kapcsolatban írtál nem tudományos álláspont. Mivel az állandó fizikai kapcsolat, az utódnemzés, és annak gondozása mindkét szülő hormonális égy agyi neurális változásait idézi elő, az összetartozásra való késztetésünk min. 3 évig fenáll miután az utód megszületett és ez idő alatt a folyamat nagy eséllyel ismétlődhet még akár 20 éven keresztül (ami az egykori 40-50 éves átlagéletkorhoz viszonyítva az élet végét is jelentette), így semmilyen okból nem látom megalapozottnak az általad leírt elképzeléseket, ellentétben a holtodiglan holtomiglan állasponttal ami éppen emiatt lehet pusztán evolúciós hozadék, és emellé az "egyszerű" hormonális kötődés és neurális áthuzalozás mellé semmi szüksége nem lenne olyan "kokainlöketre" az agyunknak amiért ezt vagy akár a saját életünket is kockára tesszük.