A szerelem nem más mint egy biológiai program, amely a fajfenntartásra irányul?
“A nem egészséges lelkű emberek is képesek nagy eséllyel utódokat nemzeni, és evolúciós szempontból ez számít”
Nem azt mondtam hogy nem lehet gyereke, hanem hogy ugyanolyan lelkibajos lesz mint a szülő mert lemásolja az érzelmeit/attitűdjeit.
Amúgy a pszichopata/skizofrén/szorongó stb bajos emberek csak a mai társadalomban tűnnek “betegeknek”, azért léteznek ezek a változatok mert sikeresek voltak. Pl egy pszichopata egyértelműen sikeres volt, a mai társadalomban is azok (általában cégvezetők, államfők szoktak lenni belőlük)
Szerintem se volt szükséges a családmodell ill. a monogámia.
A legtöbb törzsnél nincs is család, nagyon fura felállások is vannak, de a leggyakoribb hogy mindenki azzal van akivel épp jól esik, nincs házasság, a gyerekek pedig az egész közösséghez tartoznak, mindig épp az gondoskodik róluk aki épp ráér. A férfiak pedig mind kiveszik a részüket mert sose tudhatják melyik gyerek épp az övék. Inkább minddel törődnek.
Van olyan elmélet hogy a monogámia a magántulajdon megjelenésével kezdődött, hiszen az öröklésnél lett fontos hogy ki kinek a gyereke.
Ha viszont az alap a poligámia, akkor ez elég jó magyarázat lehet arra hogy miért olyan gyakori a szerelem és a szexuális vágy elválasztódása. Mióta létezik házasság, létezik megcsalás is, tehát a monogámia nem természetes az ember számára.
A házasság és a szerelem összekapcsolása nagyon modern találmány, max pár száz éves. Azelőtt teljesen természetes volt hogy a házastárs kizárólag a gyereknemzés céljából volt, az örökség továbbadása miatt, azon kívül azt csináltak a felek amit akartak (főleg a férj, mert az ő kalandjai nem zavartak be az örökösödésbe).
Ha viszont sose volt alapból összekapcsolva a szerelem és a szex, vagy max rövid ideig, akkor érdemes lehet elgondolkodni azon hogy vajon mi is a biológiai szerepe a szerelemnek, mert lehet hogy nem sok köze van a gyereknemzéshez. Én spec. voltam szerelmes olyan nőbe akivel nagyon nem volt jó a szex (kb a szerelem miatt erőltettem csak de elvárás nélkül nem csináltam volna), és szexeltem olyan nővel akit nagyon kívántam de érzelmileg egyáltalán nem mozgatott meg. Öregek is szoktak szerelmesek lenni bőven a klimax után, tehát ott sem a gyereknemzés a cél, és gyerekek is akik még nem ivarérettek. Az egyneműek közti szerelem meg aztán pláne nem géntovábbadás miatt van.
Ezek alapján én azt mondanám hogy a szerelemnek valamilyen közösségformáló hatása van, növeli a kohéziót a csoportban, és csak véletlenül alakul ki olyanok között is akik szexuálisan is vonzódnak egymáshoz. Tehát a szerelem természetesen biológiai program, de nem feltétlenül a fajfenntartáshoz van köze, legalábbis nem közvetlenül. (a csoportban élve egymásnak segítés is a fajfenntartás egyik formája)
A vérfertőző kapcsolat mindig is az emberiség része volt.
Te most komolyan azt hiszed, hogy törzsi szinten valaha létezett monogámia? Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Egyébként elég a nem letális genetikai defektusokkal simán lehet életképes és harcias egy törzs.
Aztán elrabolták a szomszéd törzs asszonyait és már meg is volt a vérfrissítés.
Vagy mondok egy jobb példát, kisebb állati csordákhoz hasonlóan működött a dolog. Voltak az alfák, akik megtermékenyítették a nőstényeket. Az életképtelenek elpusztultak.
A természet kiegyensúlyozta mindig is a belterjességet. A monogámia egyáltalán nem létszükség.
"Te most komolyan azt hiszed, hogy törzsi szinten valaha létezett monogámia?"
Engem is komolyan érdekelne, hogy ha állatoknál létezhet akkor embereknél miért nem.
Parttalan vita. Küldj publikációkat amik igazolhatják, hogy az ember törzsi szinten mennyire volt monogám.
A legnagyobb bizonyíték ami ez ellen szól, az pontosan az elzárt afrikai és dél-amerikai törzsek helyzete, amik nem különböznek olyan nagyon a őskori állapotoktól. Miért feltételeznénk ezt?
"...amik nem különböznek olyan nagyon a őskori állapotoktól"
Majd küldj publikációt arról ami ezt a felvetést igazolhatná.
Most alaposan utánaolvastam a témának.
Ez ennél sokkal összetettebb kérdés és sok az ismeretlen tényező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!