Miért életképtelen a szocializmus?

Nem életképtelen. Önmagában működne, egy nagyon alacsony szinten.

Csak szinte bármilyen környezetben sokkal rosszabbak az esélyei, mint a környezetének.

Ez különösen igaz akkor, ha a környezete meg akarja buktatni.

Nem veszi figyelembe, hogy az embernek a magánérdek mindig is egy lépéssel a csoportérdek előtt fog állni, az meg, hogy az egyéni és csoportérdek nagyjából egybevágjon, csak egy nagyon magasan jóléti társadalomban működne. Vagyis amíg a társadalom nem ilyen, addig nem is lehet a szocializmust létrehozni.

A következő fokozat, a kommunizmus meg már az a kép, amire csak hangyabolyban vagy méhkasban láthatsz példát (leszámítva a királynőt ugyebár).

Sokféle szocializmus van. Most így felnyitva a Wikipédiát azt írja, hogy ezen eszmei irányzatok közös jellemzője, hogy:

1. Az individualizmusnak, a magánérdek elsődlegességének elvetése, a kollektivizmus.

Csakhogy az ember alapvetően individuumként tekint önmagára, és csak másodsorban egy nagyobb egész részeként. Közösségi identitás csak akkor tud kialakulni, ha az ember valóban a közösség részének látja önmagát, képes belátni, hogy a közösség érdekének elősegítése saját magára, mint a közösség tagjára is kihat. Ez kis méretekben működik, egy iskolai osztályban, egy klubban, egy baráti társaságban, egy kisebb faluban. Ott az emberek ténylegesen ismerik egymást, rálátnak egymás életére, könnyebben kialakul a közösségi szellem, könnyebben átlátható, hogy amennyivel a közösséget gyarapítod – akár a személyes érdekeid ellenére –, azt valamilyen módon a közösség viszonozza az irányodban.

Ehhez igen fejlett erkölcsi tartás, magas érzelmi és logikai intelligencia szükséges. A szocializmus, kommunizmus egyik fő hibája pont ez, hogy egy túlságosan idealizált emberképből indul ki.

2. A társadalmi egyenlőség.

Az emberek különbözőek. Különböző képességekkel rendelkeznek, nem csak minőségében, de mennyiségében is. Van, aki tehetségesebb, szorgalmasabb, van aki kevésbé tehetséges, vagy ami fontosabb: lusta. És leginkább ez utóbbiból van több, evolúciós okokból indokolható módon. Minden élőlény folyamatos harcot vív mindenféle ellenséggel, ragadozókkal szemben, a táplálékért, a védelemért, a környezeti hatások ellen. Ez energiát emészt fel. Minden élőlény érdeke, hogy ezeket az energiákat minimalizálja, mert ez a túlélés egyik kulcsa. Viszont ez egy intelligens embernél a lustaságban ölt testet.

Már most ha mindeni egyenlően részesül a közösség javaiból, vagy legalábbis a rendszer kompenzálja a különbségekből fakadó anyagi javak megszerzését, akkor az, aki tehetségesebb, erősebb, okosabb, az ellenérdekelt abban, hogy többet tegyen be a közösségbe, mint a többiek. Azért nem véletlen, hogy a szocializmusban inkább csak dolgozgattak, mint dolgoztak az emberek. Egy ilyen rendet csak egy erős állam képes fenntartani, önmagában nem szerveződne így egy társadalom, talán nem véletlen, hogy a baloldali társadalmi berendezkedések a legtöbbször igen erős autokráciává, diktatúrává alakultak.

És itt is visszaütnek az emberi gyengeségek. A rendszer következménye egy erős hatalom. A hatalom meg elcsábítja az ember, hogy ő valahogy egy kicsit „egyenlőbb” legyen a többinél, többet vegyen el a közösből, és kevesebbet, leginkább semmit ne tegyen bele.

3. A szolidaritás előtérbe helyezése.

Az ember addig tud szolidáris lenni, amíg érzelmileg azonosulni tud azzal, akivel szemben szolidáris. Mondjuk egy idős, keresztény, néger nő leginkább egy idős, keresztény, néger nővel tud a leginkább szolidáris lenni. Egy fiatal, ateista néger nővel még mindig szolidáris tud lenni, de kicsit kevésbé, egy fiatal, muszlim, fehér férfival viszont kvázi semennyire. A társadalom túl nagy és túl színes ahhoz, hogy általában az összes ember irányába – nemtől, kortól, bőrszíntő, vallási, politikai hovatartozástól, szexuális orientációtól függetlenül – szolidáris legyen. Így ez a szolidaritás is csak kényszerítés hatására tud működni.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Úgy igazából a szocializmusnak valamilyen vegytisztább formája azért nem működőképes, mert olyan társadalmi berendezkedést, olyan a társadalomhoz, a többi emberhez való viszonyt vár el, ami az emberekben nem önszántukból alakul ki, így az emberek többsége ellenséges ezzel a berendezkedéssel, mást akar. Lehet, hogy egy erkölcsileg sokkal fejlettebb emberiség boldogan élne a szocializmusban, de ez nem az az emberiség, ami itt és most a földön él.

Hogy aztán ez az ellenállás pusztán passzivitásban, a termelékenység visszaesésében, vagy egy forradalomban nyilvánul meg, az helyzetfüggő, de hosszútávon egy ilyen társadalmi berendezkedés nem lesz stabil. Attól, hogy bizonyos értékrendet rákényszerít a társadalmi berendezkedés az emberekre, az nem fogja megváltoztatni az emberek gondolkodását, nem fognak bölcsebbek lenni, nem fognak empatikusabbak lennie, nem fognak még amúgy önmagában indokolható dolgokat sem könnyebben belátni. Nem, ilyen aspektusból nézve nem a lét határozza meg a tudatot.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Viszont a szocializmus bizonyos vívmányai azért beilleszthetőek a társadalmi szerveződésbe. Egy szociáldemokrata világnézetnek ma is vannak bőven követői, helyes is, hogy ez a politikai, gazdasági elv hatással van a társadalomszerveződésünkre. (Mondom ezt úgy, hogy én alapvetően inkább konzervatív gondolkodású vagyok, tehát nem a magyar viszonyokból, hanem úgy általában próbálom megítélni a szocializmust, vagy a szociáldemokrata irányzatokat.) Mondjuk úgy, a szocializmus jó néhány vívmányát már átvették a demokráciák, néhány szocializmusból fakadó vívmány mára kvázi a konzervatív értékrend részévé is vált.

- Ha a tehetséges és szorgalmas embernek ugyanannyit adsz mint a tehetségtelen lustának, nem a lusta lesz szorgalmasabb sem tehetségesebb. Hanem a szorgalmas lustább és nemtörődömebb vagyis tehetségtelenebb!

Ez az emberi természetből fakadó, nagy tömegeknél nem megváltoztatható dolog!

Szerintem ezt a legrövidebben és legfrappánsabban Margaret Thatcher fogalmazta meg:

"The problem with socialism is that eventually you run out of other people's money."

A szocializmus egy gyűjtőfogalom, mindenféle irányzat beletartozik (szociáldemokráciától kezdve a marxizmusig), így nem igazán lehet erre a gyűjtőfogalomra azt mondani, hogy életképtelen.

Egy-egy megnyilvánulási formájára (pl. sztálinizmus) lehet azt mondani, hogy életképtelen.

A szocializmus azért nem azonos a "mindenkinek mindenből egyenlően" elvvel. Az már inkább a kommunizmus. A szocializmusban azért egy igazgató jóval többet keresett, mint a takarítónő. Jó, nem 100-szor annyit, hanem csak 4-5-ször annyit, de többet. Ezt a megkülönböztetést fent lehetne tartani, vagy akár még fokozni is. A nagy teljesítményt lehetne jutalmazni, akár még sokkal jobban is, így az egyéni érdek nem sérülne.

Szóval a szocializmus elvével nem ez a baj, hanem a verseny kizárása. Mivel minden vállalat az állam tulajdona, nincs kivel versenyezni. Sőt, nincs is értelme több hasonló vállalatot fenntartani. Ha minden étterem tulajdonosa a Nemzeti Vendéglátó Vállalat, akkor teljesen mindegy, hogy a vendég melyik étterembe megy be, úgy is ugyanoda fizet.

Akkor viszont az étterem vezetőjének is teljesen mindegy, hogy milyen színvonalú a kiszolgálás, milyen szar az étel, a vendég úgy se tud máshova menni.

Lehet persze mesterséges versenyhelyzeteket kreálni, munkaversenyeket hirdetni, de azokat emberek fogják megítélni, nem pedig a piac természetes mechanizmusai. Mindig fontosabb lesz, hogy ki kivel van jóban, mint a tényleges teljesítmény.

Önmagában ez a rendszer nem életképtelen, csak akkor, ha létezik mellette a piacgazdaság is. Ahhoz képest pillanatok alatt lemarad, a nép pedig (látva, hogy "odaát" mennyivel jobb), fellázad és elsöpri.

A kádári rendszer addig működött, amíg jöttek a külföldi hitelek, vagyis külső forrásból ment.

Azt meg azért adták, hogy a rendszer az ő kezükben legyen. Egy idő után nem adták, akkor pedig csődbe ment.