Magyar-Angol nyelvrokonság? Az alábbi szavak között lehet rokonság vagy csak véletlen egybeesések? Lehet ez bizonyíték arra, hogy az uráli nyelvek legközelebb az indo-európai nyelvcsaládhoz állnak?

Ilyen szintű véletlen egybeeséseket bármely két nyelv között fel lehet fedezni, a nyelvrokonság kérdésének ehhez semmi köze.

De mindegy, inkább nem részletezem ezt, és nem ajánlom figyelmébe a sok önjelölt "nyelvésznek", akik hemzsegnek itt az oldalon, és minden nyelvi kérdésben szakértőnek tartják magukat, főleg, ha a török-magyar nyelvrokonságról van szó... Pedig ők is ilyen szintű példákat hoznak, csak nem veszik észre.

SZAVAKRA nem alapozunk nyelvrokonságot SOHA!

Legfeljebb a nagyon alapvető, legősibb szavaknál lehet valamilyen összefüggés.

A rokonság bizonyított!! Itt van még pár bizonyíték:

radar, bank, lézer, helikopter, ufó!!!

Kihagytad a nyak-neck párt.

De ez sem bizonyíték semmire.

Mint ahogy ez sem:

eleven ember comb

„Magyar-Angol nyelvrokonság?”

A magyar és az angol is az eurázsai makrocsaládba tartozik, ilyen szintű a rokonság, és ez a magyarázat a felsorolt szavak nagy részére is, ti. mindkét nyelvben a valamikori közös ősnyelv (eurázsiai vagy még korábbi, jelesül nosztratikus vagy borean) maradványa (bár valósíznűleg akad köztük véletlen hasonlóság is, de nem mind!).

Ha bővebben érdekel a téma:

Joseph H. Greenberg: Indo-European and Its Closest Relatives: The Eurasiatic Language Family. 1: Grammar.; 2: Lexicon. Stanford: Stanford University Press. 2002.

Etimológiai szótár:

[link]

Statisztikai bizonyítékok:

[link]

[link]

„Lehet ez bizonyíték arra, hogy az uráli nyelvek legközelebb az indo-európai nyelvcsaládhoz állnak”

Nem, a magyar (ha uráli nyelv egyáltalán) pl. az altaji nyelvekhez sokkal közelebb áll, mint az indo-európaiakhoz. A magyar és az angol pedig kifejezetten távol állnak egymástól. A finn, török, de még a tunguz-mandzsu nyelvek is közelebbi rokonságot mutatnak a magyarral. Ha csak a magyart és az angolt néznénk, az alapszókincs párhuzamainak száma olyan csekély, hogy lehetne véletlen is, ilyenkor szabályos hangmegfelelésekről sem beszélhetünk, mivel egy adott megfelelésre általában csak 1-2 példa van, ami nem szisztematikus. Több nyelvet együtt nézve azonban ezek már szisztematikusak (a finnugor nyelvrokonság érveinek felsorolásakor szintén több nyelvvel vetnek össze egyet, a magyart sem csak a finnel, hanem számos más nyelvvel, és mindig azt sorolják fel, ahol a szabályos megfelelés megvan).

Az előttem szólók többsége túl könnyen dobálózik a „véletlen” fogalmával (anélkül, hogy bárhogy bizonyítaná ezt, vagy érvelne mellette), pedig ennek kizárására megvannak ám a korrekt tudományos módszerek (amiket azonban a nyelvészet sajnos nem nagyon alkalmaz). A magyar és az angol közötti szópárhuzamok valóban kis mennyiségűek, és ezek egy része valóban lehet véletlen is, de biztosan nem mind. Ennek igazolása a természettudományokhoz hasonlóan, kontrollcsoporttal lehetséges (amit a nyelvészetben sajnos nem nagyon ismernek, pedig volna értelme használni...), mert ha ezek a hasonlóságok pusztán a véletlen művei lennének, akkor nem az lenne a helyzet, hogy pl. a magyar és ausztrál törzsi nyelvek között sokkal kevesebb ilyen „véletlen”hasonlóság van, mint a magyar és az indoeurópai nyelvek között. Ha mindkettő pusztán a véletlen műve lenne, hasonlónak kellene lennie az aránynak. Mivel nem így van, ezért a szópárhuzamok egy része biztosan nem véletlen. Ez kb. annyi párhuzam, mint a magyar és a dravida nyeklvek közötti. És többszöröse annak, ami valószíműleg valóban a véletlen műve lehetne (pl. ausztrál törzsi nyelvek).

Az uráli és altaji nyelvekkel jóval több a párhuzam, az alapszókincs jelentős része szabályosan megfeleltethető egymásnak a két nyelvcsalád között, korábban még urál-altaji családról is beszéltek amiatt (bár egyes uráli nyelvek alapszavai néhol közelebb állnak az indo-európai, vagy a dravida nyelvekhez, így aztán ma már inkább csak a nosztratikus vagy az eurázsiai elmélet kapcsán kerül elő a kérdés).

Az angol pl. sokkal jobban eltávolodott az ősnyelvtől, mint a magyar

[link]

Pl. a magyarban a „ki”, „mi” névmások a legősibb rekonstruált ősnyelv óta változatlan formában vannak jelen. Az angolban ma már nem felismerhetők.

Következő állomás a boreális ősnyelvi állapot:

[link]

Ezt követi a nosztratikus:

[link]

az angol oldal részletesebb: [link]

Egyelőre nézük meg a példamondatot:

[link] #P.C3.A9lda_a_rekonstru.C3.A1lt_nyelvre

A magyarban a „halál”, „vezet”, „víz” és a „fél” szó is felismerhető maradt a nosztratikus ősnyelv óta, az angol többet változott.

Az angolban a halál a „kill” szóban őrződött meg, amely így a magyar „hal, hull” szóval rokon. k-h szabályos hangmegfelelés

A „víz” szónál szintén megvan a párhuzam (wete > angol water, magyar víz (és mellesleg finnugor ved, stb.). t-z szabályos hangmegfelelés

Ez a 3 példa pl. nem valósíznű, hogy véletlen hasonlóság, mert akkor nem lehetne szabályosan levezetni.

A „vezet” szó eredeti alakja a magyarban megmaradt (a t z-re módosult), az angolban nem.

A „fél” szó eredeti alakja a magyarban megmaradt (a p f-re módosult), az angolban nem.

Az utolsó állomás az eurázsiai ősnyelv:

[link]

Ez az angol és a magyar utolsó közös ősnyelve, innentől a 2 nyelv ősének fejlődése szétvált.

A példáid közül valószínűleg szintén ebből a korszakból eredeztethetők a következők:

1. ház – house (német House). Ennek a töve kat- vagy kot- lehetett, amely aztán mindkét nyelvben (k>h, és t>z változáson ment át, a finnben pl. megmaradt a kota alak)

IE: [link]

uráli: [link]

dravida: [link]

2. mell-milk:

[link]

3. hal – whale:

[link]

4. nyak-neck (Wadmalac példája):

[link]

Valószínűleg ezek sem véletlenek, mivel szisztematikuan levezethetők.

Az alábbiak kérdésesek:

Ad – Add

A magyarban: [link]

Az angolban: én nem tudom most megomndani az „add” etimológiáját

Kerék - Wheel (protoindoeurópai "kweklo")

A magyarban a „kör” szóból vezetném le. Az IE-nyelvekben szintén abból vezetik le, és bár az urálinál nem ezekkel hozzák össze, egyáltalán nem lenne ördöktől való az r-l átalakulás.

[link]

házON - ON the house

Ezt is le kellene vezetni, én inkább véletlenre tippelnék, de ki tudja...

Az említetteken kívül vannak még figyelemre érdemes példák, bőven.

Pl. az én, te személyes névmások is nagyjából levezethetők az eurázsiai nyelvcsaládon belül.

[link]

A „nem” szó szintén: [link]

A „név” szintén: [link]

A „fiú” szó szintén megérne egy kis viszgálatot, az angol „boy” etimológiát én épp nem ismerem.

[link]

A „levél” szó szintén megérne egy kis kutatást:

[link]

[link]

A „szarv” szó szintén:

[link]

A „haj” szó sem elvetendő (szintén nem először fordulla elő k-h és r-l átalakulás):

[link]

[link]

A „szem” –see szavak eredetén szintén lehetne elmélkedni:

[link]

[link]

A „kéz” eredetén is:

[link]

[link]

[link]

Az „eszik” szavon is: [link]

Meguntam, rengeteg van még....

Ezek egy része valószínűleg véletlen (nem tudni, melyikek), viszont más részük valódi párhuzam (ezt sem tudni, melyikek). A lényeg a nagy számokon van. 2 nem rokon nyelv között nem találnánk ennyi párhuzamot az alapszókincsben, innen tudjuk., hogy nem pusztán véletlenről van szó.

A hangmegfelelések „szabályosságának” megítélése sokszor még a szakember számára sem könnyű, és szisztematikusságot meg csak akkor lehet találni, ha sok rokon szó van. Éppen ezért általában nem 2 nyelvet szokás összevetni, hanem távolabbi rokonok esetén egy nyelvet egy egész családdal (mint ahogy a finnugor rokonság melletti érvelésnél is tenni szokták), vagy akár 2 család összes nyelvét egymással. Az eurászai nyelvek rokonságát is így bizonyították be.

#1:

„Ilyen szintű véletlen egybeeséseket bármely két nyelv között fel lehet fedezni...”

Csak épp nagyon nem mindegy, hogy mennyit, és melyik szórétegben. De megnézném, hogy mennyi „ilyen szintű” „véletlen” egybeesést találsz a magyar és pl. egy ausztrál törzsi nyelv alapszókicnse között...

„De mindegy, inkább nem részletezem ezt, és nem ajánlom figyelmébe a sok önjelölt "nyelvésznek", akik hemzsegnek itt az oldalon...”

Az önjelölt megmondóemberek (akik néhol talán kicsit túl magas lovon is ülnek) sajnos ugyanúgy hemzsegnek, és bár fogalmuk sincs az ősnyelvkutatás vagy az eurázsiai koncepció legújabb, tudományos igényű eredményeiről, azért osztják az észt.

„Pedig ők is ilyen szintű példákat hoznak, csak nem veszik észre.”

Ez pedig egy egyértelműen rosszindulatú általánosítás. Ha pl. szerinted baj van a példákkal, ezeket konkrétan meg lehet nevezni, és aztán meg is lehet vitatni.

Egyébként a finnugor nyelvrokonság mellett ugyanilyen szintű példákat hoznak fel. És minél több a példa, annél könnyebb szisztematikus megfeleléseket találni. És pl. ezek száma és ereje a magyar és az altaji (nem pedig a török!) alapszókincs között pl. semmivel sem kisebb, mint pl. a magyar és a finnugor között. De ezt már a 19. században is észrvették a nyelvészek is (és külföldön most is tudnak róla, ld. eurázsiai makrocsalád koncepciója), csak aztán nálunk a finnugor kizárólagosságot hirdető oldal volt a hangosabb, de az érveik súlya nem volt nagyobb sem akkor, sem most. Egyébként az eurázsiai elméletből is követlezik, hogy mindkét családdal (és igen, még az indo-európai családdal és még az angollal is, bár velük csak kifejezetten távoli) nyelvrokonok vagyunk. A magyar és az angol között pl. azért nehéz szisztematikus hangmegfeleléseket kimutatni, mert nincs elég sok szópárhuzam ehhez.

#3:

„SZAVAKRA nem alapozunk nyelvrokonságot SOHA!”

Azért az alapszókincs szabályos hangmegfelelései elég erős érvek 2 nyelv rokonsága mellett, persze nyelvtani érvek sem ártanak.

#4:

Nyilvánvalóan cinikus próbáltál lenni, bár a példáid akár még jók is lehetnének, ha alapszókincsbeli szavakról lenne szó :) Mivel nem ilyenekről van szó, ezeknek nyelvorkonság szempontjából nincs jelentősége, bár ezen szavak is közös eredetűek (és ezeknél jobbára már az is dokumentált, hogy pontosan mikor, és hogyan (közvetlenül vagy esetleg más nyelvek közvetítésével) kerültek át melyik nyelvből melyikbe). Régen azért nem volt olyan egyszerű a kommunikáció, így az ősi alapszókincsbeli szavak szabályos hangmegfelelései tényleg rokonságra utalnak.

A névmásrendszer közös, nem a tartalmi szókészlet itt a lényeg. A kérdő-, személyes- és birtokos névmások, a belőlük származó igeragozási és birtokosragozási személyjelek, egy-két főnévi esetrag, hely-, szám-, mód- és időjel. Ezek tényszerűen közösek a nosztratikus/eurázsiai nyelvcsaládokban, bármiképp is magyarázzuk ennek okát. A szorosabb mag az indoeurópai, uráli, altáji(ak), aztán számos szigetnyelv vagy kisebb csoport: tirrén, jukagir, koreai, japán, ajnu, giljak, csukcs-kamcsatkai, eszkimó-aleut, távolabbról: afroázsiai, dél-kaukázusi, dravida nyelvcsaládok.

A hal (khal, bal, whal) az valóban egy nyelvcsaládoknál jóval régebbi közös szó lehet. Fel szokott merülni a víz, kő, boka-bunkó (térd, könyök, dudor értelemben). A ház, kerék – még ha esetleg közös eredetű is lenne, az biztos, hogy nem jelenthetett mai értelemben vett házat és kereket 10-20000 évvel ezelőtt! A létigén kívül például az enni, adni, tenni, félni igék merülhetnek fel. De azért az ettől kevésbé mély szintű szavaknál már nagyon óvatosan kell a közös eredetet lobogtatni, mert nevetségessé teheti vele az ember a dolog többi, valós részét is. Nem elvárás ám a közös szókészlet (vagy annak rekonstruálhatósága) ekkora időtávlatoknál.

Na, ezek a közös, ma is élő elemei az eurázsiai nyelveknek, ez az az igazán mély szint:

Ki bu-d? Man bu-d-am, to bu-d-i, u bu-d. (perzsa/indeurópai)

Kim bol-dî? Men bol-d-am, sen bol-d-ang, o bol-dî (turkesztáni/altáji)

Ki vol-t? Én vol-t-am, te vol-t-ál, ő vol-t. (magyar/uráli)

Min-un kala-ni (finn) = Men-in balîg-îm (török) = Én-nek hal-am (magyar) = mi-ne whale-my / my whale (angol)

Jó példa lehet ilyenre a "Te tetted-e tettet..."-es mondat, mely személyes névmásból, személyjelből, múlt idő jelből, befejezettségi aspektusból és a talán közös eredetű tenni = tun / do igéből áll. Tehát, ha lefordítod, még az iszonyat messzire torzult angolban is kb. így fog kinézni: "Thou did this deed..." És alkotható még pár hasonló mélységű példa, de ettől sokkal magasabb röptűek nem lesznek.

Közelebb áll-e az Uráli az Indoeurópaihoz, mint az Altáji(ak)hoz? Van pár érdekes nüansz, amely utalhat arra, hogy igen. Mondok ilyet, pl. E/2 személyt, ami vmiféle t-sz közti hang, az altájiak mindig sz-szel jelölik, míg pl ez a magyarban az ie-hoz hasonlóan t/d-vé alakult. Igaz mind a magyarban, mind az ie-nál továbbra is előfordul az -sz is igeragozásoknál. (te kér-sz). De számos ilyen apróságot össze lehet szedni az uráli altáji közössége mellett, sőt, az IE és altáji között is az uráliakat kikerülve. Az odáig igaz, hogy az indoeurópainak az uráli lehet a legközelebbi rokona, már ha nem az etruszk, de az urálinak a másik irányból a jukagir és az altáji nyelvek közelebbi rokonai lehetnek. Az óvatos álláspont jelenleg az, hogy azt mondják: nagyjából azonos időben válhattak szét ezek a nyelvcsaládok mindahányan, ennél pontosabbat nem lehet per pillanat megállapítani.

Ennek ellenére viszont a konkrét valóságban mégis azt fogjuk látni, hogy a finnugor, török, mongol, tunguz nyelvek jóval közelebb állnak egymáshoz. (És nem, nem az utólag széthordott közös szókészletükre, pláne nem az finnugor-csuvastörök nyelvi összeolvadásban formálódó magyarra gondolok, ami egy külön történet, hanem anélkül is jóval közelebbinek tűnnek.) Ez pedig azért van, mert egyes nyelvcsaládok nagyon sokat változtak, alakultak, torzultak, szósorrend, nyelvtani logika, stb., míg más nyelvcsaládok, szinte alig változtak. Könnyedén olvassák a nyelvük ezer évvel ezelőtti állapotát. Próbálnak rekonstruálni nosztratikus ősszöveget, az indoeurópaiaknak marha érdekes, mi jött ki, a finnek meg nagyjából elolvassák, mi van odaírva. Tehát ezek a fajta közös nosztratikus elemek az urál-altáji (ősibb, hagyományos) jelleggel működő nyelvekben rögtön világítanak, a hülye is látja, míg egy eltorzult (elöljárós, flektálós) indoeurópaiban, pláne egy leegyszerűsödött angol vagy egy mai japán nyelvben nem, mert már rég kiestek. Hogy fogod pl. az azonos birtokos ragozási végződéseket összevetni egy angollal vagy egy japánnal, mikor azt se tudják, mi az? Talán egy protoindoeurópainál vagy egy ójapánnál látszik, már ha látszik. Miközben egy tádzsik egy tunguz, egy tatár vagy egy magyar ezt rögtön látja egymás nyelvén, nem kell hozzá diploma. A volt Szovjetunióban általában kétnyelvűek az emberek, ha úgy házasodtak a szülők, vagy vegyes népességű területen élnek, simán három különböző nyelvcsaládbeli nyelv megy anyanyelvi szinten, ez arra mindennapos és természetes, ott a 8 éves gyerek elől se tudják eltitkolni azt a tényt, hogy ezek a különböző nyelvcsaládok pont a legeslegmélyebb alapjaiknál fogva még ma is egyazon nyelvet jelentik. Nálunk, Magyarországon persze könnyen le lehet söpörni mindent az asztalról. A (szigorú értelemben vett) nyelvcsaládoknál tágabb nosztratikus rokonítások igazából nem Pedersennel 1903-ban kezdőttek el, ahogy a wikipédia írja, a ledélibábosozott turanisták ezekkel az elemekkel már rég tisztában voltak, igaz, hogy akkor ők még egy szűkebb közösséget és más céllal akartak megteremteni általuk.

Ja, eszembe jut még példa: a török "bola/bala" (fiúgyerek) > finnül "poika" > angolul "boy". A török "qîz/gyz" (lány) > csuvas, ahol z>r: "kere" > angolul "girl"

Az urál-altáji úgy egy egység, mint a halak osztálya. Azt is genetikailag szétszedték már ezerféle osztályra meg altörzsre, meg anyámkínja: vagyis az ember közelebbi rokona lehet az egyik halnak, mint a vízben két hal egymásnak. És rendben, ez genetikailag igaz, viszont mégis a két hal áll közelebb egymáshoz, mert tényszerűen rokonok, igaz genetikailag távolabbról, de kevesebbet torzultak el morfológiailag egymáshoz képest ugyanazon idő alatt. Teljesen hasonló problémakör a (feltételezhetően) rokon nyelvcsaládok egymáshoz való közelisége/távolisága. A vitákat nem a tényszerű valóság szüli, hanem hogy milyen szögből nézzük azt az ugyanazt. És ez eredményezi, hogy nyelvcsaládok épp szakadnak vagy egyesülnek.

#7:

Nagyjából egyetértünk mindenben, pár dolgot fűznék csak hozzá (azt sem vitatás, inkább kiegészítés céljából).

„A ház, kerék – még ha esetleg közös eredetű is lenne, az biztos, hogy nem jelenthetett mai értelemben vett házat és kereket 10-20000 évvel ezelőtt!”

Valószínűleg funkciót jelentett: ház valamilyen ember által épített hajlék, a kerék meg valamilyen kör alakú tárgy, amin valamit görgetni lehet.

„A létigén kívül például az enni, adni, tenni, félni igék merülhetnek fel. De azért az ettől kevésbé mély szintű szavaknál már nagyon óvatosan kell a közös eredetet lobogtatni...”

Azért szerintem erős lenne azt gondolni, hogy egy ősi populáció szókészlete ezekre a szavakra korlátozódott. A szélesebb értelemben vett alapszókincset érdemes megvizsgálni, és akkor úgyis kiderül, hogy hol vannak szópárhuzamok. Aztán valóban megint egy más kérdés, hogy ezeket hogyan magyarázzuk.

„...mert nevetségessé teheti vele az ember a dolog többi, valós részét is.”

Ez már inkább az olvasó előítéletességén múlik, mivel az egyes gondolatokat egymástól függetlenül kellene értékelni, bár ez gyakran még a tudományos cikkek bírálóinak sem megy. De ha valaki korrekt, akkor nem utasít el egy teljes írást csak azért, mert vannak benne olyan részek, amik az ő gondolkodásának már túl merészek.

„Nem elvárás ám a közös szókészlet (vagy annak rekonstruálhatósága) ekkora időtávlatoknál.”

Nem elvárás, de ha lehetséges, az csak még erősebbé teszi az érveket.

„Közelebb áll-e az Uráli az Indoeurópaihoz, mint az Altáji(ak)hoz? Van pár érdekes nüansz, amely utalhat arra, hogy igen.”

Bizonyos értelemben valóban, más értelemben meg távolabb, mint írod is.

„Az óvatos álláspont jelenleg az, hogy azt mondják: nagyjából azonos időben válhattak szét ezek a nyelvcsaládok mindahányan, ennél pontosabbat nem lehet per pillanat megállapítani.”

Szerintem ez egy teljesen korrekt álláspont, és nem is kell többet megállapítani per pillanat.

„Tehát ezek a fajta közös nosztratikus elemek az urál-altáji (ősibb, hagyományos) jelleggel működő nyelvekben rögtön világítanak, a hülye is látja, míg egy eltorzult (elöljárós, flektálós) indoeurópaiban, pláne egy leegyszerűsödött angol vagy egy mai japán nyelvben nem, mert már rég kiestek.”

Innen ered az is, hogy a magyart, finnt, stb. sokan „ősnyelvnek” tartják. Mások meg az előbbieket hülyének nézik, pedig megint csak arról van szó, hogy mást értenek „ősnyelv” alatt.

„Nálunk, Magyarországon persze könnyen le lehet söpörni mindent az asztalról.”

Pontosan ezzel van a probléma. Nem is érdektelenség ez (az kevésbé lenne elítélendő), hanem inkább tagadás, mint amint pl. a nyesten is látni szoktuk (MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársaihoz köthető blog).

[link]

[link]

Mindent egy kalap alá véve „finnugorellenesnek minősít”, a nosztratikus elméletet is. Ötvözzük ezt némi paranoiával és rosszindulattal, és máris lejárattuk a nosztratikus elméletet is a többivel együtt, az olvasóink egy résez meg nem fog utánanézni, hanem elhiszi, amit írtunk... Innentől minimum bátor az a magyar nyelvész, aki felvállalná, hogy nyíltan ilyen kérdésekkel foglalkozzon, és azokat magyar nyelvészeti folyóiratokban publikálni próbálja. Így még azok a nyelvészek sem nagyon tudnak foglalkozni a kérdéssel (maximum hobbiként, azabadidejükben), akik amúgy szeretnének, kivéve ha van már hozzá elég hatalmuk (de ők meg általában mereven elutasítók, mivel szerintük minden, ami az „uráli kornál” korábbi, az már olyan régi, hogy nem is vizsgálható, és így nem érdemes róla beszélni).

„A (szigorú értelemben vett) nyelvcsaládoknál tágabb nosztratikus rokonítások igazából nem Pedersennel 1903-ban kezdőttek el, ahogy a wikipédia írja, a ledélibábosozott turanisták ezekkel az elemekkel már rég tisztában voltak...”

Ez is pontosan így van. Ma mégis azt lehet hallani, hogy a turanisták a „finnugor rokonságot tagadták”, közben pont ők voltak azok, akik a magyar nyelv kettős gyökerei mellett érveltek. Már az ugor-török háborúban is a finnugor oldal volt az, amelyik mereven elutasított minden más rokonságot, és ez még ma is széles körben jellemző.

„Az urál-altáji úgy egy egység, mint a halak osztálya.”

Én az eurázsiaira írtam korábban, hogy az felelhetne meg az osztálynak, de lényegében mindegy. Nálam az egyetlen közös ősnyelv (proto-human language, ha volt egyáltalán) lenne az élőlények kategória. A borean lenne az ország (növények/állatok), a nosztratikus a törzs (mint pl. gerincesek, ami szintén még nagyon tág), az eurázsiai az osztály (mint pl. madarak osztálya, amely már nagyon sok közös tulajdonságot feltételez), az urál-altaji kategória (ha valós), akkor valami ezen belüli, pl. a rendnek (pl. verébalakúak) felelne meg. A családok meg még ezen belül vannak.

„Azt is genetikailag szétszedték már ezerféle osztályra meg altörzsre, meg anyámkínja.”

A nyelvészetben is így kellene lennie. A családokat nem kellene „kőbe vésett” tényeknek tekinteni, hanem időnként a nyelvészetben is indokolt lenne változtatni a jelenlegi családokon, valamint egyes nyelveket átsorolni másikba. Érdekes módon a biológiában, ahonnan az egész ered, ott nem olyan nagy probléma ez.

„vagyis az ember közelebbi rokona lehet az egyik halnak, mint a vízben két hal egymásnak”

Ilyen a biológiai rendszertanból nem igazán következhet, maximum annyiban igaz, hogy a „halak” valóban nem osztály, mert pl. a porcos halak, sugarasúszójú halak, izmosúszójú halak, stb. az osztályok... De ha ezeket az emlősök osztályával egyenrangúnak tekintjük, rendszertanilag nem áll az ember közelebb egyik halhoz sem, mint a halak különböző osztályai egymáshoz. Genetikai alapon meg szintén nem könnyű a rokonság közelségét/távoliságát becsülni, bár sokan próbálkoznak vele.

„Teljesen hasonló problémakör a (feltételezhetően) rokon nyelvcsaládok egymáshoz való közelisége/távolisága.”

Ez így van.

„A vitákat nem a tényszerű valóság szüli, hanem hogy milyen szögből nézzük azt az ugyanazt. És ez eredményezi, hogy nyelvcsaládok épp szakadnak vagy egyesülnek.”

Sajnos ez a folyamat közel sem olyan hamar, és közel sem olyan gyakran történik meg, mint indokolt lenne. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nagyon beszélni sem lehet róla.