Szerintetek a munka dicsőség vagy kötelesség?

Ez a kategória nem a politika, hanem a tudományok kategóriája.

A kérdező megjegyzésével, mi szerint az egyik hozzászólót azért pontozta le, mert egymondatos hozzászólásában nem fejtette ki a véleményét, nos ezzel a megjegyzésével egyetértek.

A kérdező első mondatával azért nem, mert, mint írtam, ez az oldal nem a politika oldala, tehát nem kellene azonnal politikai töltetűnek venni ideírt gondolatokat.

A feltett kérdésre nekem Goethe Faust-ja jutott először az eszembe.

Goethe az emberi lét értelmét, a boldogságforrásokat keresi ebben a művében.

A mű utolsó részében az öreg Faust végignéz munkája eredményén, boldog és felszabadult érzés önti el.

Dolgozni, munkálkodni, értelmesen, TEREMTENi valami jót, hasznosat, szépet, - ez minden teljességre törekvő ember életének az értelme.

Hihetetlenül szerencsések azok az emberek, akiknek a munkájuk és a pénzszerzés tárgya egybeesik.

Hihetetlenül szerencsések azok az emberek, akik - noha pénzt nem keresnek - tevékenységük révén érezhetik életük értelmét: gyereknevelés, családsegítés, közösségért való ténykedés, és akik ráadásul ezért kisebb vagy nagyobb közösségeik elismerését valamilyen formában meg is kapják..

Kötelesség?

Kötelezően elvégzendő tevékenység, tett. A szó maga adja a választ.

Van kívülről és van belülről kapott kötelesség.

Ez utóbbi jellegzetessége: akkor is megteszem, ha semmi hasznom nem származik belőle, ha károm származik belőle, ha nem szeretném megtenni, ha nincsenek meg az ehhez szükséges feltételeim.....Ennek mozgatórugói: lelkiismeret, családszeretet, hazaszeretet, emberszeretet, állatszeretet..... vagyis nem anyagi jellegű indíttatások.

A külső kötelesség nagyjából ezek ellentettjei, de csak nagyjából. Anyagi, kézzel fogható, szemmel látható okai vannak.

7-es: milyen szabadság az, amikor nem te rendelkezel az időddel, mivel azt munkával és utazással kell eltöltened?

A munka kötelesség, néha dicsőség.

Hm, Arbeit inkább.

Azért ez a mondat másról is árulkodik, mert a kényszermunka is munka és KL sem mindig kell hozzá, sokan úgy is érezhetik magukat, akárcsak a rabszolgamunkások.

A munkaadók sem becsülik meg igazán a munkásaikat, a cégtörvény kimondja, hogy a társaság érdekében kell munkálkodnia és nem lehet morális szempontok alapján tekinteni rá, vagyis a cég mindig kihasználja a munkásait és a megtermelt értékeknek csak a töredékét osztja ki bár gyanánt, így aligha dicsőség, hanem inkább a kötelesség dominál, bármit hangsúlyozzanak is, különös tekintettel arra, hogy nélkülözhetetlen ember nincs, bárkit le lehet cserélni, ki lehet rúgni, el lehet bocsájtani.

Ezt azonnal meg is teszik, ha a cég érdeke így kívánja és gyakran a kiharcolt törvényeket sem tartják be, akár nyíltan megszegik, vagy törvényesen megkerülik, keresve a kiskapukat, fikarcnyit sem törődve a munkajog szellemével.

Azzal viszont egyetértek, hogy akinek a munkája a hobbyja, az szerencsés. Nevelésünk során a szülőknek kellene figyelmet fordítani a hajlamainkra, hogy olyan irányba tereljék tanulmányainkat, ami később igazán érdekel bennünket, mert sajnos a gyermekek, a fiatalok annyira nem ismerik az egyes munkák igazi tartalmát, annyira el vannak szeparálva ettől, hogy mire kiderül, igazából mi is akarna lenni egy fiatal, már nincs mód, vagy csak nagy áldozatok árán lehetséges a váltás és talán meg sem ismeri az ember a lehetőségeit, mi tette volna igazán boldoggá, milyen tevékenység passzolt volna neki, hiszen még ahhoz is kell bizonyos ismeret, hogy ezt fel lehessen fogni.