Ti nem érzitek néha, hogy az élet SZÁNALMAS?

Ez felmerül mindazokban, akik eljutnak egy olyan pontra, hogy alap dolgokért ezerszer annyi erőfeszítést kell tenniük, mint amennyit maga a cél egyáltalán megér, és ezek mégcsak nem is okoznak örömet. Ez nyilván nem fog felmerülni olyanokban, akiknek a kudarc, a belefektetett energia és a megtérülő öröm háromszögében az öröm faktor hangsúlyos, hiszen lefoglalja őket az élet élvezése.

Ilyen, amikor csodás helyen élő, felsőosztálybeli fizetéssel és ingergazdag munkával rendelkező, harmónikus családban felnőtt ezért kiegyensúlyozott érzelmi világgal, jó kapcsolatteremtő készségekkel rendelkező, ezért barátok által körülvett és tökéletesen kielégítő párkapcsolatban élő emberek böffennek fel ezen kérdés felvetésére olyanokat, hogy "mit siránkozol bazzeg, szánalmas vagy mint állat!".

Amikor az ember megfelelő mennyiségű kiskori traumán, megaláztatáson, hátrányokkal terhelt családi életen, magányosságon, kiközösítettségen, megélhetési nehézségen, kilátástalanságon, elutasítottságon vagy ezek megfelelő kombinációján megy át, akkor nagy eséllyel fogja az életet egy felesleges, szánalmas viccnek érezni. Ezek nagyrészt függőséggel és öngyilkossággal végzik, mert az életük elért egy pontra, ahol azt érzik, minden mindegy, bármit amit valaha tettek, semmi hasznot nem hozott, és már esélyük nincs az előrelépésre.

A jó hír, hogy bármekkora életcsászárnak érzi magát valaki, vagy ezzel ellenkezőleg, bármekkora szánalmas nyomoréknak érezve éli valaki az életét, mindenki vége a halál lesz, szóval ebben benne van, hogy ezt az egész viccet nem kell komolyan venni.

"Ez felmerül mindazokban, akik eljutnak egy olyan pontra, hogy alap dolgokért ezerszer annyi erőfeszítést kell tenniük, mint amennyit maga a cél egyáltalán megér, és ezek mégcsak nem is okoznak örömet."

Szerintem pedig ez a kérdés gyakran felmerül az unatkozó, jól szituált családban felnövő, elkényeztetett tinédzserek/fiatalok agyában is. Sőt, meg merem kockáztatni, őnáluk gyakrabban merül fel. Ugyanis, aki a napi megélhetésért gürizik, az nem nagyon ér rá ilyeneken agyalni.

Mielőtt még vki félreértené: természetesen a fentebbi megállapításom NEM a kérdezőre vonatkozik, mivel őt nem ismerem.

"Szerintem pedig ez a kérdés gyakran felmerül az unatkozó, jól szituált családban felnövő, elkényeztetett tinédzserek/fiatalok agyában is"

Azokban nem, mivel nekik nem kell ezerszer többet megtenni teljesen alap dolgok eléréséért semmilyen fronton - se anyagilag, se érzelmileg, se társas kapcsolatokban, se párkapcsolati, se tanulási / munka fronton, ugyanis egy csomó mindenhez eleve adott az eszköztáruk. A jólszituált tinik éppen hogy el vannak foglalva az élet élvezésével.

Akikben felmerül ez az egész , azokat leírtam a másik bekezdesben - legalábbis amikor szociális munkásként dolgoztam, leginkább azokat láttam lecsúszni függőségbe és öngyilkosságba, akiknél kisgyerekkortól kezdve halmozódik az érzelmileg és anyagilag hátrányos családi helyzet / alkoholista bántalmazó szülők vagy árvaság / kiközösítettség, rossz anyagi helyzet, kilátástalan jövő, kirekesztettség a társadalomból stb.

És a rengeteg alkoholista és öngyilkos is a napi megélhetésért güriző, nyomorgó emberek közül kerül ki. Aki eléggé nyomasztó múlttal és boldogtalan jelennel rendelkezik, annak nem kell sokat agyalnia rajta, hogy úgy érezze, szar az élete.

" Az út tesz boldoggá, és nem a cél. " :)

" Éld úgy az életed, hogy sose kelljen meg bánnod semmit. "

Nem tudom elkezdeni a mondanivalómat, talán a legjobb lenne, ha belevágnék a közepébe.

Nem feltétlenül kellenek célok, VAGY nem feltétlenül kellenek hosszú távú célok. :)

Én (egy) harcművész vagyok. Úgy töltöm a napjaimat, hogy edzek, gondolkozom, elmélkedem, fejlesztem az elmémet, fejlesztem a testemet. És ami a legnehezebb, az az elme és a test harmóniában tartása ( vagy hozása ).

Nem úgy fekszem le esténként, hogy 30 év múlva mit fogok csinálni, mekkora harcművész leszek, mekkora sikereket fogok elérni, mert tudom, hogy butaság ezen gondolkodni, illetve véleményem szerint butaság ezen elmélkedni. Csupán úgy fekszem le este, hogy: ' holnap hatkor kelek, és megint kimegyek a tóhoz futni, holnap még többet fogok futni, mint ma, holnap még jobban akarok teljesíteni, mint ma, holnap még többet és még hatékonyabban fogok edzeni, mint ma ' . Rövidtávon próbálok gondolkozni és az apró célokat próbálom teljesíteni.

Ha az olimpián vagy, ne az aranyéremre gondolj, hanem arra az adott pillanatra, amikor cselekedned kell.

Találj valamit, amit szeretsz, és csináld azt!

'Ti nem érzitek néha, hogy az élet SZÁNALMAS?'

A kérdésedre a konkrét válasz; egyáltalán nem.

16/F

Észrevettem,hogy azok,akiknek jól megy,nem szánalmas az élet.

Fogalmuk sincs azokról,el sem bírják képzelni milyen az,akiknek nem adatik meg semmi jó(pénz,munka,család,stb...)és csupán szenvedés,kínlódás az élet,nem számíthatnak senkire,csak magukra.

Majd,ha átéltétek egyszer is,akkor írd azt,hogy nem szánalmas az élet.

Ez így van, logikus, akiknek "jól megy", azok azt mondják, hogy az élet, nem szánalmas.

De egyedül az a személy felelős azért, hogy neki rosszul megy!!! És ez az amit meg kellene értenetek!!

HA EGÉSZ NAP NEM CSINÁLNÉK SEMMIT, AKKOR ÉN IS UNNÁM AZ ÉLETET!!!!!!!!!!!!!

Lemerem fogadni, hogy az aki azt mondja, hogy az élete reménytelen meg egyéb önsajnáltató baromság, azok egész nap nem csinálnak semmit. Találj valami Sportot, vagy valami hobbit, amiben jó vagy, és csináld azt, így majd az boldoggá fog tenni!! A negatív gondolatok kihatnak az életre, így az életed is negatív élményekkel lesz tele!

Nem véletlenül van az a reklám, amiben azt reklámozzák, hogy " Find your greatness " .

NE KÜLSŐ SEGÍTSÉGRE VÁRJATOK, MERT AZ NEM JÖN!! Magatokból kell, hogy nyerjétek az erőt, és nem másokból és nem másból.

Valami olyasmit olvastam az egyik hozzászólásban, hogy neki, nem sikerülnek a vizsgái, nem sikerül munkát találni, nem sikerül a párkapcsolati élet, nem sikerül AZ ÉLET!!! Csak azt kérem, hogy erre válaszolj őszintén->

Ha itt ülsz a gép előtt és magadat sajnálod, akkor hogyan lesz munkahelyed?

Valószínűleg azért nem sikerült a vizsgád, mert nem tanultál eleget, szóval az is a te hibád.

Remélem érzékelhető a tény, hogy ha te valamit elkúrtál, és nem teljesítettél eleget, akkor az a TE HIBÁD, és nem másé. Akkor a segítséget miért mástól várjátok? Nektek kell rendbe rakni a dolgokat.

Egyszerűen undorító azt olvasni, hogy ti meguntátok az életet, ha nem vagy elég erős akkor dobd el!!!!!!!!!!!!!

Egyébként, ha megkaptad az életet, akkor valószínűleg meg is érdemelted azt, szóval butaság lenne bedobnod a törölközőt.

[ez annak szól, aki a nullán van]

az Előző hozzászóló azt írta, hogy ő a nullán van... ( legalábbis nekem ez jött le a szavaiból )

Egy átlag ember a nulláról indul. És te a nullán vagy!

Gondolom megint nem vetted észre, hogy mi folyik nálad?

Elmondom; nem haladtál eddig semerre az életedben, ha a nullán vagy, nem csináltál eddig semmi hasznosat? Akkor mit vársz?!

Aki panaszkodik, miért panaszkodik, hogy neki nincs semmije? Ha akartok valamit, akkor azért küzdjetek meg.

Miért akartok olyanok lenni, mint akik úgy születnek, hogy meg van mindenük?? Abban mi a jó?? Azok az emberek kihagyják azt az érzést, amit én már milliószor megéltem életem során; A GYŐZELMET!! (És ilyenkor nem egy bunyó eredményére gondolok. ) Arra a győzelemre gondolok, amikor valamiért küzdöttél és megkaptad!! Legyen az egy új kocsi, munkahely, vagy bármilyen apróbb siker életed során.

Úgy gondolom, hogy az ilyen emberek igazán a nullák, akik sosem éreztek még " győzelmet ". Hiába aranyifjú valaki, ha nem harcolt még semmiért élete során, szerintem akkor Ő A NULLA!!

"Csak mert ha logikusan elkezdek gondolkodni az élet értelmén, arra jutok, hogy a legjobb lenne, ha bedobnám a törölközőt, és befejezném ezt az egész bohóckodást."

- Nos kíváncsi lennék én arra a gondolatmenetre, amivel te dolgozol.

Én imádok felkelni reggelenként, mert tudom, hogy ma megint csinálhatok millió dolgot, csinálhatok egy csomó mindent, amivel hasznosan tölthetem az időmet, ugyanakkor csinálhatok sok olyan dolgot is amit megbánnék.

Ti választotok, hogy mit csináltok!

Megjegyzés: Én nem vagyok gazdag gyerek, nincs szinte semmim, zsebpénzt sem kapok a szüleimtől, egyszerűen nem kérek tőlük! Ők dolgoztak meg a pénzért, akkor miért én költsem el? Na jó persze örülök amikor kapok valamit, mert gondoltak rám is, és én hálás vagyok ezért.

Most nem tudok több dolgot írni, persze ez hülyeség lehet azok számára, akiknek " nem megy " az élet.

"Fogalmuk sincs azokról,el sem bírják képzelni milyen az,akiknek nem adatik meg semmi jó(pénz,munka,család,stb...)és csupán szenvedés,kínlódás az élet,nem számíthatnak senkire,csak magukra.

Majd,ha átéltétek egyszer is,akkor írd azt,hogy nem szánalmas az élet."

Nem számíthatok senkire csak magamra, nem szánalmas az élet.

A szüleim mindig fiút akartak,mivel lány lettem tönkre ment a házasságuk.

Ezért anyám engem soha nem szeretett,mert engem hibáztatott az ő problémája miatt.

Egész életemben arra ösztönzött,hogy öljem meg magam,akkor nem tettem,ma már megtenném.

Bár külön élek,férjhez mentem,van egy kisfiam,de az,ahogy anyám bánt velem most hat ki igazán az életemre.

Nem tudom miért,de most tört felszínre.

Ezt nem tudom megmagyarázni,ezt át kell élni.

Kedves 16 éves.

Nem foglak lehurrogni, hogy keveset tudsz vagy láttál még az életből, mert lehet hogy nem így van, nem akarok lelkesedést törni benned, vagy megsérteni.

De azt látom, hogy te is fújod a 21. sz. aforizmáinak-bölcs idézeteinek tömegét, Titok c. film, csernus szlogen etc.

Mindenért te vagy a felelős.

Egy bizonyos pontig, mégpedig addig, amíg takaród ér, és mozogni tudsz.

Tudod, amikor az emberrel közölnek egy betegséget, kirúgják a munkahelyén, vagy valaki úgy átvágja mint a huzat, olyan tőle független löket érkezik az életébe, ami szétzúzza, az senki felelőssége adott esetben. Uram bocsá, egy másik emberé. Innentől pedig minden úgy működik mint egy domino, és adódhat egy beszorult élethelyzet.

Igen az ő reszortja, az ő portáján történik, de nem tehet róla.

Az ember mindig adott helyzetben abból tud okoskodni ami sütnivalója, és érzelmi világa addigra megadatott és épp rendelkezésére áll. Most had ne menjek bele, hogy mi a különbség, hogy ki hol nevelkedik...és a többi.

Ezt a domino effektust, van mikor az ember nem is tudja sem megállítani, sem tenni ellene, sem elmenekülni.

Van aki: beleszületik, vagy beleesik.

Azért vannak győztesek, mert vannak vesztesek.

Itt igazából mélyponton lévő emberekről volt szó, és nem nyafogó tizenévesekről, akik nem kapnak zsebpénzt.

A tekorodban dícséretes a hozzállásod ehhez, és hogy nem nyafogsz érte - habár amit te írtál, hogy mért kérnél a szüleidtől, hisz ők dolgoznak érte már egy másik szélsőség, hogy ennyit se fogadsz el -, de ahhoz képest igen csak kis mértékű kategória, ami esetleg egy felnőtt életét egy csettintéssel tönkre teheti. Az álláspiacról pedig végképp fogalmad sincs, mi folyik ott, hogy a többi hozzá fűződő dologról szó se említsek, másképp nem írtál volna ilyeneket.

Szép és jó amit elmondasz, hidd el tudják, én is tudtam ilyen idős koromban.

Ezeket úgy be lehet tanulni mint a verset, de azon kívül hogy elszavalod semmire nem jók.

Esetleg ha homokba akarod dugni a fejed, nyugtatgathatod vele magadat egy kis ideig, de a problémák jönnek, és ezzel nem lehet megoldani őket.

Itt a hogyanon van a lényeg, mert azt nagyon sokan nem tudják, és nem azért mert nem akarják, hanem mert sokszor nincsenek válaszok, és nincs erő. És nincs munka, és nincs megfelelő ember, megfelelő szó, megfelelő segítség, megfelelő akármi, ami kéne. Nincs.

Egyszerűen az élet beint, és ez van.

Nem csak győzelem van, hanem vereség is kispajtás.

Ha elfogadtad a világot, ha tényleg elfogadod majd, akkor látni fogod, hogy van ahonnan nincs kiút, és ez is az élet része.

Ezzel nem besötétíteni akarom előtted az életet, de jól írta az egyik fentebb író, aki kifejtette nagyon jól a különbségeket, igenis van egy olyan pont, ahol az ember bedobja a törülközőt, mert minden körülmény ezt "segítette" elő.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy öngyilkos lesz, de kiábrándul. Kiábrándul az életből.

És ilyenkor hidd el nekem, semmi nem segít, legfeljebb azt lehet remélni, hogy ez az idő és érzés elmúlik egyszer. A legkínzóbb pedig ebben az, hogy az érzés ellen küzdene az ember, de nem tud.

Még tán bűntudata is lesz, mert kiábrándult, ez még önmagában nem kínzó, mert a kiábrándultság az fapofa állapot, hanem az, hogy ettől nem tud szabadulni, pedig akar.

Nem így működik mindig az élet, és a történések nem úgy következnek, hogy én elhatározom izomból, hogy akarom; valaki erőn felül is megtesz mindent, mégsem sikerül neki vagy átverik, vagy nem tart ott érzelmileg. Sokszor. Pedig igazán jót akar, és jól.

Ha azt akarnánk, hogy mindig minden rajtunk múljon, ahhoz először függetleníteni kéne magunkat mindenkitől és mindentől, márpedig ilyet nem lehet, mindenhonnan befolyásolva vagy, az otthoni környezettől kezdve, ahogy kiteszed a lábad az utcára. Mindenkivel akivel érintkezel, minden amit hallasz, szagolsz, érzel, tapintasz, azzal kapcsolatba kerülsz, és összefügg veled.Ha tetszik, ha nem.

De ez egy olyan téma, amin kár tovább vitatkozni, mert mindenki csak az életével tudna érvelni, márpedig egymásét nem tudjuk leélni, hogy megnézzük a másik igazát. Mert ezeknek az érveknek a megértéséhez csak ez lenne meggyőző támaszték.

És tudod azért várják mástól a segítséget, legyen szó akármiről, mert az emberek szeretetre születtek - ha így tetszik -, ez az üzemanyaguk és ha nem kapnak eleget lemerülnek. Van akinél az utolsókat köhögi az üres tank, és pirosan villog a lámpa. És senki nem segít nekik. Még ezt is sajnáljuk egymástól. Pont az ilyen gondolkodás miatt fordítjuk el a fejünket, hogy mért nem oldottad meg magad...de egy egyszerű kedves gesztusra képtelenek, amivel megspórolnák a pszichológust...

Egyébként meg nem mindenre gyógyír a pszichológus, ők sem istenek, a múltat nem lehet kitörölni, az elmulasztottatt nem lehet visszahozni.