Ti nem érzitek néha, hogy az élet SZÁNALMAS?

Teljesen igazad van,együtt érzek veled.

Én is értelmetlennek látom ezt az egész életet,nincs benne semmi jó,az aki jómódban él annak minden szép,mert nem ismeri a másik oldalt.

Én soha nem voltam boldog,a szüleim nem szerettek,mindig csak bántottak,kinevettek az iskolában,mert én nem olyan voltam,mint ők.

Senki nem állt mellém,nem beszélgetett velem,pedig lehet,hogy sokat segített volna.

Ezért számomra nem maradt más csak a magány,a boldogtalanság és nem akarok küzdeni semmiért.

Akik ennek az ellenkezőjét gondolják,azok nem éltek át ehhez hasonló dolgokat,ezért ne ítélkezzetek.

34%os: nem csoda, hogy 34%os vagy itt is... két féle embert ismerek aki ilyet írna mint te: az egyik az áldozat típus, aki egyszerűen nem képes felismerni a játékszabályokat: ha nem küzdesz semmiért, akkor nem érdemelsz semmit. Kiállsz az emberek elé, mutogatod a legsebezhetőbb pontjaidat, aztán duzzogsz, ha széttépnek téged. Csak azért sose fognak téged szeretni az emberek, mert sebezhető vagy, és mindenki csak bánt.

A másik lehetőség az energiavámpír, aki tudat alatt tisztában van a játékszabályokkal, de élvezi ha mások sajnálják őt, keres valakit, akit leszívhat, akinek eljátszhatja a szerencsétlent, akinek senki sem segít. de igazából nem is akar elérni semmit, viszont amíg foglalkoznak vele, addig jól elvan.

Mások előtt soha nem mutattam,hogy milyen életunt vagyok,nem sajnáltattam magam,el sem hinnék,hogy én ilyen vagyok.

Feléjük a boldog arcomat mutattam,aztán otthon magamban szenvedtem

Soha nem kértem senki segítségét semmiben,próbáltam mindent magam megoldani.

De az idő múlik és az ember belefárad a küzdelembe.