Az Árpád-házi királyok közül melyikük érdemelne még szobrot a Hősök Terére?
válasza:Egyrészt az édeskevés.
Másrészt, mint említetted segédanyag, helyén kell kezelni.
Valamint gyanítom sehol nincs benne amit te állítasz, ha mégis, azt bizony be kell tudni a még velünk élő marxista történelemszemléletnek.
"Valamint gyanítom sehol nincs benne amit te állítasz, ha mégis, azt bizony be kell tudni a még velünk élő marxista történelemszemléletnek."
Aha, tehát ha valakinek más a véleménye, mint neked, az biztos marxista.
Kicsit olyan vagy, mint Virág elvtárs a tanúban, aki a mocskos kapitalistákat szidja.
válasza:Nem, de tipikusan marxista gondolkodás (függetlenül attól, hogy az ún nemzeti oldal tagjai között is vannak szép számmal, de rájuk inkább a kuruc mentalitás a jellemző) az, hogy egy dinasztiát teljesen megbélyegeznek. Hogy miért? Egészen egyszerű oka van, semmi bonyolult nincs benne. A dinasztia mindvégig( elenyésző a kivétel) igazi katolikus dinasztia(a hit védelmezője), az Egyházzal jó viszonyban (már ez elég lenne, hogy leírja magát mind a marxista-liberális és a kuruc oldal előtt is) , következetesen antikommunista és anti-liberális.
A marxisták esetében még csak dob a dolgon a "múltat végképp eltörölni" szlogen, mert az mindenkire alkalmazható. A Habsburgok viszont egyenlőek a régi Európával és mindez a liberálisok és marxisták szemében nem megbocsáthat és nem figyelmen kívül hagyható bűn. Odáig merészkednek, hogy a mai napig nem tartják egyenjogú állampolgároknak a dinasztia tagjait. Pont azok, akik elvileg az egyenlőségért harcolnak. Lásd mivé tesz a hatalom.
Akkor bemásolom (kérem figyelembe venni mindenkinek, hogy a szöveg jogvédett!):
Az ország területe másfél évszázadig állandó háborús övezet volt a császári és a szultáni birodalmak között, mely az életszínvonalat balkáni szintre süllyesztette. Az 1690-es években Magyarország fizette a hadseregtartás költségeinek 70%-át. A züllött európai zsoldos csapatok tömegei legolcsóbb megoldásként a magyar területeken kaptak elszállásolás, fosztogattak, raboltak, erőszakoskodtak. Semmilyen szolgáltatásért nem fizettek pénzt, a lakosságot állandóan zaklatták, mindenhol a nyers militarista parancsuralom érvényesült.
Miközben Báthory fejedelem Erdélye kulturálisan, katonailag, és kereskedelmileg ekkor élte aranykorát, a Királyi Magyarországban I. Lipót császár kiépítette az abszolutizmust, nem hívtak össze rendi országgyűlést (mely egészen addig arra volt hivatott, hogy az ország ügyeit a királlyal közösen megtárgyalják, és annak törvényjavaslatait megszavazzák vagy elutasítsák), az uralkodó ezzel elérte, hogy az Absolutus Rex teljhatalmával bírjon, szava szent volt, akarata sérthetetlen.
A későbbi korokban gyűlölt diktatórikus király személye ekkor jött létre, a korábban az országgyűléssel közösen kormányzó uralkodó helyett.
A Habsburgok egy nyelvű, egy vallású, egy irányítású birodalmat akartak kiépíteni – és ebbe nem fért bele az 1577-ben, Tordán törvénybe iktatott magyarországi vallásszabadság, mely akkoriban egyedülálló volt Európában. Az 1670-es években nyílt vallásháború dúlt végig a már így is sokat szenvedett országon. Katonai csapatokkal végigdúlták a protestánsok felvidéki templomait, összefogdosták a lelkészeket. Sok prominenst kivégeztek, több száz prédikátort, tanítót és tanárt állítottak választás elé: áttérés vagy halál. Nyugodt szívvel várták vérfürdőjük napját. "Rájöttünk, hogy az üldözők irígylik tőlünk a dicsőséges vértanúhalált."
A kamara elnöke – látván, hogy nem törnek meg – más megoldást választott: eladta őket gályarabnak.
A Habsburgok 1671-től sorozatos rendeletekkel megpróbálták gyökeresen átalakítani az ország teherviselési rendszerét. Először az osztrák tartományok közös terhének 40%-át Magyarországra rótták ki, az általános társadalmi felháborodás miatt ezt azonban azonnal csökkenteni kellett, s a még így is magas összeg felét a nemesekre ruházták át.
A kincstár kisajátította a marha-, a só- és rézkereskedelmet (a magyar gazdaság addigi húzóágait), és bevezette az accisát, a hús és ital forgalmi adóját.
Megjelent egy új adófajta, a fejadó. A lakosság azonban a kereskedelmét korlátozó rendelkezések, a monopóliumok, a katonai visszaélések és a háborús viszonyok miatt nem tudta megkeresni az adóba befizetendő pénzt. Panaszát nem hallgatták meg.
1697 nyarán a méltatlan viszonyok miatt felkelés tört ki Hegyalján. Tokaji Ferenc, az egykori Thököly-hadnagy vezetésével kisemmizett szőlősgazdák, elbocsátott végváriak, sótutajosok és kézművesek támadták meg az újhelyi vásáron vámot szedő császári katonákat, majd bevették Tokaj és Patak várát. A várt segítség elmaradása után azonban az elszigetelt felkelőket a császáriak könnyen leverték, és az egészet a helybéli lakosságon torolták meg.
1699-ben a Habsburgok – a magyar rendek megkérdezése nélkül – békét kötöttek a Török Birodalommal, megegyeztek a területek birtoklása felől, mely szerint a Magyar Királyság a Temesköz és a Szerémség kivételével, Horvátország és Erdély pedig teljes egészében Lipót fegyverrel nyert (nem felszabadított!) birtoka.
Tehát az évszázados rend, miszerint a magyar országgyűlés választja meg a király személyét, megszűnt létezni, a Habsburgok „fegyverrel szerzett birodalmában” a királlyá koronázásban immáron semmiféle szerepe nem volt a magyar rendi gyűlésnek.
A visszafoglalt ország birtokain egykori magyar tulajdonosaik jogaikat csak okleveles igazolás és ún. fegyverváltság (jus armorum) ellenében érvényesíthették.
Már a békekötést követő héten aláírja a császár a magyar államiság megszüntetésének másik dokumentumát: a végvári katonaságot elbocsátják, a Magyar Királyságnak nem lehet "national milicia"-ja, azaz nemzeti hadserege.
Erről még az Udvari Kamara elnöke, Sigfried Breuner is úgy nyilatkozott, hogy: "ha a magyar nemzetet annyira lealacsonyítják és mellőzik, hogy még saját hazája védelmére is méltatlannak tartják, az joggal elkeseríti az egész nemzetet, sérti az ország törvényeit és beláthatatlan következményekkel jár."
A török elvonulása után megritkult országot a Habsburg uralkodók, jövőbelátóan, idegen nemzetek sokaságával népesítették be újra, hogy "…a királyság vagy annak egy nagy része lassanként germanizáltassék és a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelidítessék természetes ura és örökös királya hűségére."
Ezzel az addig legalább 60%-os többségben lévő magyar nemzet 40%-os kisebbségbe szorult saját hazájában.
(Ráadásul a szlovák, román, szerb nemzetiségeknek mindig volt „külső utánpótlásuk”, a magyarságnak nem.)
Buda visszafoglalt várába megtiltják a magyaroknak a betelepülést, azt előbb németek, majd szerbek lakják. Lady Mary Montagu, a konstantinápolyi angol követ felesége a Magyarországon való keresztülutazása során írja Budáról 1716-17 telén:
"…a királyi palota, mely egykor Európa legszebb épületeinek egyike volt, most teljesen rom, a legutóbbi ostrom [azaz 1686] óta csupán az erődítményeket állították helyre. A falakon kívül számos apró ház, jobban mondva kunyhó tömege áll, amelyet Rácvárosnak neveznek, és teljesen rácok lakják."
Jókai Mór "És mégis mozog a föld" című regényének szereplője, a derék pesti csizmadia, Tseresnyés uram a 18-19. század fordulóján emlékezik vissza:
"Akkor még, ha kordoványt [csizmának való bőrt] akartam venni, rácul kellett beszélnem, más nyelven meg nem értett a bőrkereskedő, ha talpért mentem a tímárhoz, azzal a budai sváb nyelven kellett beszélnem, ha pedig valami dolgom volt a városházán, a diák [latin] nyelvet kellett törnöm. S ha valakit az utcán magyarul szólítottam meg, úgy lökött oldalba, hogy elég volt feleletnek."
A nem-magyarok tekintélyes számán meglepődött külföldi szemlélők a magyarság sorsáról a valóságnál is vészesebb képet festettek le:
"A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és más népek közé vannak beékelve, s századok múltán talán már a nyelvüket is alig lehet felfedezni." – írja a német Helder a 18. század végén.
A kultúránk haldoklóban volt. Ahogyan valamivel később, majd a század utolsó éveiben az angol Townson úr írja beszámolójában:
"A kézművesek itt, valamint egész Magyarországon, csekély kivétellel németek. Úrnapján nagy körmenet volt, melyben kiváltképpen a különböző céhek vettek részt. A németek közönséges ruhát viseltek, a magyarok pedig nemzeti viseletökben jelentek meg. Utóbbiaknak nemcsak szebb ruházatuk van, hanem már magokban véve is csinosabb emberek, azonban hasonlíthatatlanul kevesebben vannak."
A török pusztítás nyomai még 1823-ban is megmaradtak, ahogyan Katona József írta, az egykori falvak meglétét csak "szerteszéjjel a gyászos puszta templomok", vagy még inkább azoknak csonka tornyaik mutatták.
Az, amit az oszmánok megkíméltek, az osztrákok által veszett el. Székesfehérvár királysírjait ugyan – egy kivételével – mind feldúlták a hódoltság alatt, a lőporraktárnak használt koronázó bazilikánkat, mely az egyik legöregebb, és építésekor Európa egyik legnagyobbja volt, felrobbantották, de a város még így is viszonylag épen vészelte át ezt a kort. A II. József által ide kinevezett püspök, Milassin számára azonban idegen volt a magyar kultúra, nem tisztelte királyaink nyugvóhelyét sem. Az új püspöki palotának helyt csinálva elbontatta a Nagy Lajos által építtetett, és a Hunyadi Mátyás hamvait őrző sírkápolnákat, noha mindkettő állt még az 1700-as évek végén…
[Rákóczi szabadságharcot indít. 1704-ben A "Recrudescunt… Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei" kezdetű kiáltványában Európa népeihez szól. Mindenekelőtt leszögezi, hogy kényszerből fogtak fegyvert, mert a Habsburg uralkodó semmibe veszi az ország törvényeit, elviselhetetlenül súlyos adókat vet ki, az ország lakosságának kezéből kivette a kereskedelmet, megfizethetetlenül magasra emelte a só árát, megszűntette a különböző vallások szabad gyakorlását, és a közérdek helyett mindenhol a hatalommal bírók önös érdeke érvényesül. De ezt a harcot most itt ugorjuk át.]
Mivel az ország népessége természetszerűen megszaporodott, de a háborús időszak alatt a mezőgazdaság technikai színvonala semmit nem fejlődött a középkor óta, kifejezetten elmaradottá vált, ráadásul a kiváló termőföldek sem kerültek maradéktalanul kihasználásra, mert az újonnan betelepültek (például a románok) nem értettek a megművelésükhöz. Mindazok után, hogy Bécs a magyarok kezéből kivette a kereskedelmet, és emellé még súlyos adóterheket rótt rá, ennek eredménye az lett, hogy a páratlan természeti adottsággal megáldott országnak egykor földi javakban dúskáló nemzetét sorozatos éhezési hullámok érték.
1717-18 között Erdélyt, 1725-ben és 1740-ben a Felvidéket, 1791-ben és 1794-ben az egész országot éhezés sújtotta. 1816-17 telén ötvenezren haltak éhen! Ahogyan egy utazó írta: "A legszebb épületekből mindenütt halvány és beesett arcok kukucskálnak ki. Hiszen ez a halál országa, hol emberek helyett élő csontvázak járnak-kelnek." Az éhezés miatt legyengült lakosságot 1718-19 között pestisjárvány támadta meg.
Az 1765-66 között a Dunántúlon parasztmozgalmak indulnak az egyre nehezebb megélhetés és a méltatlan jobbágysors miatt. A császárnő – bár a követeiket nem volt hajlandó személyesen fogadni – szavaiban támogatásáról biztosította a mozgalmat, és kerülte a fegyveres vérontást. 1767-ben kibocsátotta az úrbéri rendeletet, ami a jobbágyság sorsában az addigiakhoz képest viszonylag javulást eredményezett.
A kényszersorozás ellen felszólaló székelyeket 1764-ben Madéfalvánál a császárnő katonái vérbe fojtották.
Mária Terézia, miután hízelgő gesztusai és súlyos kereskedelmi szankciói (melyekkel névlegesen az osztrák piacot "védte" a magyar áruktól) ellenére sem tudta megszavaztatni a nemességgel az adózás növelését, 1765-től többé nem hívott össze uralkodása alatt országgyűlést. Parancsait rendeletekben adta ki.
Fia, II. József szembeszegült anyja abszolutista felfogásával, és emiatt gyakran vitába is került vele. Elveit a népjólétet szem előtt tartó felvilágosult abszolutizmusra alapozta, ám annak az eredeti irányelvektől merőben eltérő, sajátos, bécsi változatát képviselte. Miután viszonylag későn, 39 évesen került a trónra, türelmetlenül és kapkodóan kezdett neki a birodalom vezetésének. Beutazta az országait, beszélt nemesekkel és parasztokkal, úgy vélte, tökéletesen tisztában van a helyzetükkel, és azzal is, hogyan tudja a népességet erősebbé, gazdagabbá (ezáltal jobban megadóztathatóvá) tenni. Tíz év alatt hatezer rendeletet adott ki, ami már önmagában is kivitelezhetetlenné tette azok véghezvitelét. Ennek a bármiféle átmenetet nélkülöző rohamtempónak azonban az országra inkább csak káros hatása volt, hiába volt mögötte esetlegesen javító szándék.
Még nagyobb problémát jelentett, hogy gondolatait nem egyeztette senkivel. 1785-ben megszüntette a megyék önkormányzati jogát. Uralkodásának tíz éve alatt egyszer sem hívott össze országgyűlést. A „kalapos király” nem koronáztatta meg magát a magyar Szent Koronával, hogy ezzel is függetlenítse magát a magyar rendektől. A koronát a kincstárába szállítatta.
A kormányzás egyszerűbbé tételének érdekében bevezette a német államnyelvet, mint „monarchia lingua”-t. Türelmi rendeletében három évet adott arra, hogy minden bíró, hivatalnok, tanár és köztisztviselő megtanuljon németül, a „feleslegessé vált latin” helyett. És valóban: 1787-ben elbocsátottak mindenkit, aki ezen kritériumnak nem felelt meg.
A céhrendszerek szigorú kötöttsége alól kivonta az ipart, és a kereskedelmet. Ennek következményeként – Rettegi György hallomásai szerint – a császárvárosban olyan húst árultak, amitől többen megbetegedtek.
A végletekig realista uralkodó nem tisztelte az „idejét múlt” hagyományokat sem. Elrendelte a gyógyítással és tanítással nem foglalkozó kolostorok feloszlatását, a búcsúk és zarándoklatok beszüntetését. Törvénybe iktatta, hogy az értékes fakoporsók helyett mésszel leöntött zsákokban temessék el a holtakat.
Ekkor esett meg az első magyarországi népszámlálás, a házak felszámozása, és a földbirtokok összeírása, ami magában rejtette az utánuk való adózást is.
Ez, és a nyelvrendelet – József számításaival ellentétben – egységes ellenállást fejtett ki a nemesség körében. A császár türelmetlensége és hideg érzéketlensége még a korábbi híveit is maga ellen fordította, és az egyébként nagyon is különböző érdekeltségű alattvalóit egyetlen ellentáborba kovácsolta, a korábbi intézkedések bevezetése okán azonban nem volt mód felszólalni.
Még a külföldi utazók számára is az egyik első szembeötlő jelenség volt az idegen elnyomás megléte. A már említett Robert Towson, aki 1793-ban látogatta meg Magyarországot, így ír: "...Ugyancsak a pesti oldalon, még pedig a Dunához közel emelkedik egy óriási terjedelmű épület, melyet a magyarok letűnt szabadságuk sírkövének tekintenek. Legközönségesebben Bastille-nek nevezik. Ez József császár utálatos és gyűlöletes uralkodása alatt épült." Valóban jól eltalált hasonlat, az itt bemutatott Újépület ugyanis egy kaszárnya volt. Később, 1849-et követően egészen 1896-os lebontásáig politikai foglyok őrzésére használták. A Habsburg-uralom megtörhetetlennek látszott.
A már idézett Batsányi ezt írja Serkentő válasz c. versében:
"Ím nyög a hazafi most is fájdalmában,
Nem vehetvén reményt árva mivoltában,
S nem találván hazát önnön hazájában,
Csak panasz, csak zajszó bús ajakában."
Mikor – az általa egyébként sosem tisztelt – hagyományokra és történelmi múltra való hivatkozással háborút indított a Török Birodalom ellen, visszaadta a megyék önkormányzatát, hogy szervezzék meg a magyar katonaság felállítását, amit ők azonban nem tettek meg, és az országgyűlés összehívását követelték. József császár, miután erre nem volt hajlandó, a magyar hatóságok felhatalmazását nélkülözve kezdette el az újoncozást, és a gabona erőszakkal való begyűjtését. A katasztrofális kudarcként zajló háborút jól jellemzi, hogy egy hadászati baklövés eredményeként 1788-ban, Karánsebes és Lugos között két császári had csap össze egymással (mindegyik a szembenállót nézi töröknek.)
Ezen hadjáratban betegszik meg az uralkodó. Egy hónappal halála előtt, 1790. január 26-án – a türelmi és jobbágyrendelete, valamint egy kevésbé fontos egyházrendelet kivételével – minden intézkedését visszavonja, és ígéretet tesz az országgyűlés összehívására. A Szent Koronát visszaküldi Budára. Miközben a magyar lovasbandériumok visszakísérik a koronát, mindenhol harangzúgás fogadja, az ünneplők díszruhát öltöttek, nappal virágfüzérekkel, éjjel fáklyákkal köszöntik. A Nagyboldogasszony-templomban (ma Mátyás-templom) hálaadó misével köszöntik. Országszerte a császárt gúnyoló és vádoló röpiratok terjednek. Az önkényhatalom megszűnése okán zajló örömünnepben a hajdúk végigjárják a házakat, és kardjukkal levágják a számozásokat. A megyeházak udvarán – a megyei előkelőségek jelenlétében – máglyákon elégetik a földmérési iratokat, néhol egy-egy német könyvet, ruhadarabot is. A császár hivatalnokait, akiknél nem találnak magyar ruhát, megkergetik, helyenként fogdába zárják. A költő Batsányi ezúttal így ír:
"Visszatért az ország koronája,
visszatért Szent István pálcája.
Nyelv, törvény, szabadság teljes erejével."
Az 1800-as évek elején változás állt be az ország sorsában. A nemesi réteg újra hagyományos magyar ruhákat öltött, előkerült a zsinóros mente és a kucsma, ismét divatba jött a szakáll, és csárdást jártak. A II. József által megutáltatott német befolyás minden szegmensét megszüntetni igyekeztek. "A nadrágocskák, hacukák, libernyákok egyszerre tüntek el. Gombkötőink nem győzték varrni az aranyzsinórt, sujtást, rojtokat, paszomántot. Lobogott Zrínyi kucsmája minden fejen, pipacsszín posztóból, fekete magyar bárány prémjével, lobogott a kócsagtoll a nyusztos kalpagokon s prémet [arcszőrzetet] növete szája felett minden." – írja a divat teljes átváltozásáról az 1790-es évekből Kazinczy Ferenc. A még József császár által alispánná tett Hajnóczyt barátai figyelmeztetik: "Égettesd el német ruháidat az akasztófa alatt."
Nyilván ez is mind csak a rohadt marxisták találták ki...
válasza:Na ezért mondtam neked, hogy óvatosan kell kezelni. A fenti írás elavult, egyoldalú tele csúsztatásokkal, és tipikusan protestáns kuruc szemszögből vizsgálja a történetet, mellesleg több adat nem felel meg a valóságnak, lehet tudta az író, hogy ezt max. középiskolás diákok olvassák majd.
No lássuk akkor:
Az ország valóban háborús övezet volt, de ebből szerencsére jó ideig - a Habsburgoknak köszönhetően - Felső-Magyarország viszonylag kimaradt. Erdély is, mert adót fizetett, a török pedig megelégedett egy laza függéssel. A török által megszállt területet viszont a török portyázók, banditák folyamatosan pusztították. Az adószedéssel túl nagy kárt viszont nem okoztak, szinte ugyanazokat az adókat követelték meg egy idő után, amit korábban a keresztények. A gond az volt, hogy az onnan kiszorult magyar földesurak ugyanúgy megkövetelték az adót, mint ha a török ott sem lenne. Tehát a magyar kétfelé(sőt...) adózott. Itt is a Habsburg a hibás?
Nos, nem szabad azt elfelejteni, hogy Felső-Magyarországot kik tarolták el totálisan, ami az egyik oka volt később, hogy még több szláv jobbágyot kell hozni, amit nem a Habsburgok, hanem a magyar főurak hoztak egyébként. Bizony, bizony nem a császári hadak kezdték el pusztítani a saját országukat, hanem Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György(a "bibliás fejedelem") majd később Thököly a törökkel karöltve. Ezért a Habsburg a hibás? Miért? Thököly volt olyan rendes, hogy egyes felvidéki városokat egyenesen a kiirtással fenyegetett meg, az 1682-es hadjárata során. Korábban a hajdúk sem a tisztességes, fegyelmezett haderő szinonimája volt. Mondok én neked valamit. Ha korabeli - 17. századi - forrást megnézel, a hajdúkat mindenki gyűlölte, még az igazán Habsburg-ellenesek sem szerették őket, féltek tőlük, ezért sem csatlakoztak szívesen az olyan felkeléshez, ami a hajdúkra épült.
A kurucok szintén hasonló kategória. Raboltak, fosztogattak mikor nem kaptak pénzt. Elárulom neked, hogy a világ összes zsoldosa ezt csinálta, valamiből meg kellett élni, a kuruc sem különb. Én olvastam levéltárban olyan forrást, ahol a keleti vármegyékben élők arra panaszkodtak, hogy ők nem a töröktől szenvednek, hanem a magyartól(kuruc). Mert az fosztogat. Tehát az, hogy Magyarország egyes részei elnéptelenedtek először is a török másodrészt pedig a magyar (hajdúk, kuruc) volt a hibás. Csak utánuk jön a német.
Szokásosan visszatérő - igazi protestáns fegyver - vád, hogy I. Lipót zsarnok volt. Nem. Egyáltalán nem volt az. Csak megpróbálta bevezetni Magyarországon azt a rendszert, ami Nyugat-Európában már rég létezett és leváltotta a korszerűtlen rendi struktúrát. Ezt hívták abszolutizmusnak. Magyarországon ugyanis a bárók még mindig óriási hatalommal rendelkeztek, tőlük függött, hogy a király akarata a vármegyékben mennyire érvényesült. Ez egy elavult rendszer volt, ami inkább közelít a balkánihoz(már ha ezen valami negatív jelzőt értünk), mint a Habsburgok terve. Az abszolutista kormányzás bevezetésére kiváló alkalom volt az ún. Wesselényi(és I. Rákóczi, Zrínyi Péter főkolomposok) féle összeesküvés leverése. De itt megint csak nem valami brutális vérfürdőre kell gondolni. Kivégeztek három főurat, elkoboztak pár birtokot és ennyi. De ezután Lipót az ún. jogeljátszás elvére hivatkozta elkezdte az abszolutista rendszer kiépítését, ami a magyarok ellenállása miatt MEGBUKOTT! Tehát itt nyugati mintájú abszolutizmus nem volt. Addig a Habsburg birodalomban a kivetett adók mértéke Magyarországon volt a legkisebb, Magyarország járult hozzá legkevésbé(anyagilag) a török elleni háborúhoz. Az idézett szöveg ezért egyoldalú (egyébként rögtön az elején egy nagy tévedés, Lipót idején Apafi Mihály volt Erdély fejedelme, Erdély aranykora pedig Rákóczi Györggyel lezárult) , mert az a kíméletlen adóztatás - amit később a császár enyhített - mindössze pár évre vonatkozott. Utána sem állt vissza a régi állapotra, de így is Magyarországon alacsonyak voltak az adók, a többi Habsburg tartományhoz, vagy koronához viszonyítva. Remélem már ebből látszik, hogy I. Lipót korántsem az a zsarnok típus. De ha nem, akkor mondok mást. Országgyűlést valóban nem hívtak össze sokáig, sőt még nádora sem volt az országnak, de ennek egészen egyszerű oka volt. A császárnak voltak más gondjai (pl. egy teljesen tehetségtelen, gyenge uralkodó, akit úgy hívtak XIV. Lajos...) , másrészt megelégelték, hogy az országgyűlés rendre a protestánsok sérelmeiről a rendi jogokról szól, és erre még hozzájött az összeesküvés.
Országgyűlést 1681-ben összehívtak Sopronba, ahol a rendek sérelmeit orvosolta Lipót, új nádort választottak (Eszterházy Pál) és amnesztiát hirdettek a Thököly felkelés résztvevőinek. Ekkor sokan át is álltak és Buda visszafoglalásánál részt vettek a harcokban keresztény oldalon, ellentétben a Magyarországon - és főleg protestáns, kommunista oldalon - bálványozott Thökölyvel, aki volt olyan jó, hogy az egész háborút a török oldalán harcolta végig a keresztények ellen a végén már csak pár száz hívével, aztán már csak mint török hadsereg egy tisztje... Buda visszafoglalása után az 1687-es pozsonyi diétán a rendek önként mondtak le az ellenállási záradékról (ebben sincs semmi különös, már a Habsburgok előtt egyes uralkodók - árpád-háziak is - hatályon kívül helyezték) és mondták ki a Habsburgok örökös királyságát...
Fontos azért megjegyezni, hogy a Habsburgok egy birodalom urai voltak, ezért elsősorban birodalmi érdeket tartottak szemük előtt, ezért néha előfordult, hogy Magyarországot elhanyagolták (a főurak legfőbb kritikája inkább az volt, hogy miért nem akarnak háborúzni a Habsburgok). Nem zsarnokoskodtak, előfordult, hogy büntettek (de ez a jó uralkodókhoz is hozzátartozik) de csak nézd meg pl. a cseheket hogyan büntették mondjuk a fehérhegyi csata után... Magyarországon a Habsburgok pontosan tudták, hogy itt nem lehet alkalmazni az elnyomást, mert a tűzvonalban van.
A karlócai békekötést pedig nem is értem. Badeni Lajos Belgrádot elfoglalta, a keresztény csapatok már a mai Bulgáriában jártak és ekkor mi történt? Megint egy magyar, nevezetesen Thököly Imre immár majdnem csak színtiszta török-tatár sereggel betört Erdélybe... Aztán XIV. Lajos is elárulta a keresztény ügyet, mert a szultán az ő szövetségese volt, nem volt érdeke, hogy túlságosan meggyengüljön. Ezért a Habsburgok hibája lenne, hogy felszabadító háború ismét háttérbe szorult?
Az pedig amit 1690 után történt teljesen törvényszerű, már Zrínyi Miklós felhívta rá a figyelmet a "Az török áfium ellen való orvosságról" c. munkájában. A magyarok nem ismerték fel időben az alkalmat a törökkel való leszámolásra (sőt mint látjuk Thökölyt, inkább tovább szaggatták az országot) a felszabadító háborúban pedig epizódszerepet játszottak. Ezek után lekötelezettjeivé váltak a császárnak, ezek után semmi alapunk nincs kritizálni a Habsburgokat.
A forrás amiből másoltál elavult, ma már egy komoly tanár sem ajánlja, önmagában ugyanis kevés és ferde képet alakít ki.
válasza:Ja és ne haragudj, de aki kicsit jártas a történelemben, bármelyik uralkodónkról tud írni egy olyan jellemzést, amiben csak negatív tulajdonságokat sorol fel és rossz uralkodónak tűnik. Na a te szöveged ilyen. A Kolonich Lipótnak tulajdonított idézet (csodálom, hogy kimaradt a szokásos: Magyarországot előbb koldussá majd katolikussá teszi) pedig megint csak egyoldalú és bár igaz, hogy a protestáns prédikátorok elleni per nagyrészt az ő műve, de pont ő az aki megelőzte korát, és hozzá hasonló reformokat, majd csak több mint egy évszázaddal később a reformkorban kezdtek el újra boncolgatni.
Azt is jó tudni, hogy a Habsburgoknak egyes NÉMET protestáns történészek éppen azt vetik a szemükre, hogy túl sokat foglalkoztak Magyarországgal és túlságosan is "jól bántak vele"...
Szégyenletes, hogy pusztán hitbéli meggyőződésed miatt képes vagy egy, a magyarság számára végzetes uralkodódinasztia mellett állni...
De rendben, jó katolikusként puszizkodjatok össze. Még szerencse, hogy ma már sem véres kereszteshadjáratokat nem indíthattok, sem a máglyák ezreit nem rakhatjátok le "a hitetlenek megtérítésére". Bár aztán úgyis vennél egy bűnbocsátó cetlit, és azzal el is van intézve;)
válasza:Sajnálatos, hogy a tények megismerése ezt hozta ki belőled, de sokan vannak így ezzel. Szerintem semmi szégyellni való nincs abban, hogy nem teszek különbséget jó Árpád-házi és jó Habsburg uralkodó között, egyáltalán nem is szégyellem magam ezért, sőt büszke vagyok királyainkra. Ha csak Árpád-ház létezne akkor meg kéne tagadni I. (Nagy) Lajost is , vagy Hunyadi Mátyást.
Remélhetőleg felkeltettem az érdeklődésedet a magyar történelem ezen periódusa iránt, hogy jobban megismerd a kor személyiségeit és problémáit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!