Miért gúnyolták/hívták a magyarok a Török hódoltság területét Rasciának azaz Szerbiának a 17.századtól?
The South Slavic peoples (Serbs, Bosniaks) expanded northward in the wake of the Ottoman conquest, while the Hungarian population that survived the Ottoman conquest fled the area over the course of the 17th century. Throughout the 17th century, the newly settled Orthodox South Slavic population ensured the military garrisons, logistical support, and food supply of the Ottoman army in this region. Consequently, the Hungarians derisively referred to the region of Ottoman conquest as "Rascia" (Serbia) from that period onward.[3]
Referencia:
Géza Pálffy (2021). Hungary Between Two Empires 1526–1711. Indiana University Press. p. 222. ISBN 0253054672.
URL: [link]
válasza:# 9
IDÉZLEK: "Tanulj tinó! Duna-Tisza köze délszláv többség."
KORÁBBAN MÉG EZT ÁLLÍTOTTAD: "Duna-Tisza köze , dél-dunántúl , és az é-Dunántúl török hódoltság alatt álló megyéiben csak szerbek éltek a 17.századtól. A 17.század folyamán kevés számú magyar lakosság csak a hódoltság legkeletebbi, azaz Partiummal határos vidékén maradt meg sporadikusan."
ELLENBEN AZ ÁLTALAD LINKELT CIKKBEN EZ SZEREPEL:
"A szerbeknek a mohácsi csata után tovább folytatódó betelepülése ugyan ezen a helyzeten gazdasági szempontból javított, a déli országrész etnikai viszonyai azonban visszafordíthatatlan mértékben alakultak át."
"Az ország délkeleti területeinek tovább tartó elrácosodásában így ők is szerepet játszottak. Ez végül teljességgel a Temesköz 1552. évi megszállása után valósult meg. Az előző esztendők háborúskodásai idején e területet újabb csapások érték, a törökök berendezkedése következtében a magyar lakosság egy része elmenekült, helyüket pedig délről újabb hullámokban érkező szerb tömegek foglalták el. Az 1526 előtt csaknem színmagyar lakosságú Temesvár két évtized alatt teljesen elszerbesedett. Egy 1577-ben Antwerpenben megjelent térképen a Temesközre már rákerült a rácok (Rasci) felirat."
"A Szerémség ugyanakkor már egy 1564-ben készült velencei mappán is Rácországként (Rascia) szerepelt."
"A 16. század végére tehát a szerbek, a vlahok és a bosnyákok Magyarországra való betelepedése óriási mértékű volt. A Maros vonalától délre és ennek meghosszabbításában a Duna–Tisza közén – a bosnyákokkal együtt – a szerbek már nagy többségbe kerültek, miközben a Délkelet-Dunántúlon is meghatározó volt jelenlétük. A tizenöt éves háború pusztításai után ráadásul korábban szintén magyarlakta alföldi falvakat szálltak meg, főként a Maros és a Körösök közötti területen, valamint a Duna két partvidékén. 1629-ben így Esterházy Miklós nádor szomorúan összegezte a kialakult helyzetet: „Szinán pasa feljövetele [1593] és Eger bevétele [1596] előtt az Tisza–Duna között Titeltől fogvást egész Jánoshalmáig, Szegedig és Kiskunhalas tájáig is feltolakodott a rác nemzetség. A Dunántúlon Szinán pasa feljövetelének előtte Mohácson, Szekszárdon, Baranyán, Somogyon felül vagy igen kevés, vagy semmi rácság nem lakott, hanem mind magyarság lakta.” A HÓDOLTSÁG TALAPZATA tehát erre az időre már visszafordíthatatlanul délszláv – nagyobb részt szerb, kisebb részben bosnyák – etnikumú területté vált, ezért emlegették a 17. századi magyar nyelvű források már rendszeresen Rácországként."
A "hódoltság talapzata" a déli része, ha olvasnál szakirodalmat, tudnád, ez volt szerb többségű, nem az egész. Ez a szövegből, értő olvasás után kiderül.
Ha pusztán ezt az arányszámot vizsgáljuk, akkor Magyarország demográfiai fejlődése alig maradt el szomszédaihoz, illetve a német területekhez képest. Míg azonban az utóbbi országokban a lakosság utánpótlás nélkül önmaga gyarapodott, nálunk egészen más volt a helyzet. Bár a korabeli források sajnos nem teszik lehetővé, hogy a török uralom alatti délszláv (szerb, vlach, horvát, bosnyák), valamint román, szlovák és rutén bevándorlás, illetve betelepítés nagyságát számszerűsítsük, valószínűleg mégsem állunk távol az igazságtól, amennyiben ennek nagyságát minimálisan félmillió főre becsüljük.
Az oszmánok Magyarországon éppen úgy, mint a Balkánon, a keleti ortodox egyházzal alakították ki a legharmonikusabb kapcsolatot. Az ortodoxia híveit döntő részben szerbek (majd a későbbiekben növekvő számban vlahok [eflákok]) adták, akik, mármint a szerbek, már Mohács előtt tömegesen éltek Magyarországon, s a török hódítókkal együtt újabb és újabb hullámokban telepedtek be azokra a területekre, amelyek magyar lakossága a háborúkban elpusztult vagy elmenekült. A középkori Magyarország legdélibb területein (Szerémség, Temesköz stb.) már a 15. században többségbe kerültek, a 16. század második felében a Maros folyó–Szekszárd vonalig nyúlt etnikai tömbjük, a 17. században pedig Buda és Győr környékén is népes közösségeik laktak.21 Az ortodoxok közül számosan álltak be az oszmánok szolgálatába, többnyire várkatonákként vagy helyi milícia tagjaiként, mint azok a szerb kenézek, akiket az 1579. évi temesvári szandzsákösszeírásban sorolnak fel.22 Miután a szerbek nemzeti egyházát éppen az oszmánok állították helyre 1557-ben, a magyarországi területeiken élő szerb ortodoxokat is az ipeki/peči pátriárka fennhatósága alá helyezték. Meghatározott adók fejében megengedték neki, hogy püspököket és metropolitákat nevezzen ki, és adót szedjen a hívektől és a papságtól (amihez rendszeresen oszmán karhatalmat biztosítottak neki és püspökeinek).23 1552 és 1690 között mintegy tizenöt szerb püspökség és még ennél is jóval több monostor működött Magyaroszágon (például Temesvárott, Lippán, Budán stb.).24 Az oszmán hatóságok nemcsak eltűrték, hanem kifejezetten bátorították az ortodoxok bejövetelét és terjeszkedését, mert lojális alattvalókat láttak bennük. 1585-ben például a budai pasa a Grábócon letelepedő és kolostort alapító ortodox szerzeteseknek engedélyezte új templom építését, ráadásul nagy darab földet és erdőt adományozott nekik ellenszolgáltatás nélkül.25 A korabeli magyar hatóságok egyértelműen a törökök szövetségesének tekintették a szerbeket, s hogy nem alaptalanul, arra rávilágítanak egy ortodox szerzetes szavai, aki a következőket mondta a keleti és a nyugati egyház uniójáról egy katolikus papnak: „Én inkább a törökökhöz pártolnék, mint hozzátok latinokhoz, akik minket gyűlöltök és üldöztök.”
válasza:# 14 # 15
És akkor hová tűntek ezek a hatalmas szerb tömegek? Amelyek a linkelt cikked szerint is nem, vagy alig asszimilálódtak?
Amikor az 1850-es évekre a Magyar Királyság lakosságának KEMÉNY 5,3%-A VOLT SZERB.
Ha a hódoltság TÉNYLEGESEN elszerbesedett volna a 17. században, akkor 150 évvel azután, az 1850-es években még óriási szerb tömegének kellett volna Magyarországon élniük. Különohogy a szerbek nehezen asszimilàlódtak
DE NEM ÉLTEK, HISZEN A SZERBEK ARÁNYA CSAK 5,3% VOLT.
😀 😀 😀 😀
Ja és zárul a Duna-Tisza köze is: , tegyük hozzá a jászkunságot is:
A török hódoltság alatt
"A 150 éves török uralom legjobban az ország középső részét sújtotta. Török fennhatóság alá kerültek a kunok által lakott területek is. A népességfogyás, a pusztulás lassú tendenciáját egy-egy hadjárat különösen felgyorsította. Sokan elmenekültek, időről-időre közülük néhányan megpróbálkoztak a visszatelepüléssel, majd újra menekülniük kellett. A hódítók falvakat gyújtottak fel, embereket hurcoltak el vagy öltek meg. A Kis- és Nagykunságban már a török időkben megindult a lakosság cseréje. Sok földtelen ember próbált az Alföldön új életet kezdeni. A Nagykunságban 1577-ben 178 őslakos családra 131 betelepülő család jutott. Utóbbiak között olyanok is voltak, akik a törökök által még jobban kiszipolyozott területekről menekültek ide. Erre az Oláh, Bosnyák, Rác családnevek utalnak (Bellon Tibor 1979:29.) Azonban a végjáték volt a legtragikusabb. 1683-ban a Bécs ellen vonuló törökök krími tatár segédcsapatai (a kunok rokonai!) rabolták végig a vidéket, később pedig az ellenkező irányból jöttek a törököket hazafelé kergető katonák rabló-fosztogató csapatai."
A nagy szerb tömegek egy kisebb része itt maradt. Onnan van egy csomó balkáni kinézetű emberke: barna szem fekete haj sárgás bőr kombója, és délszláv genetika.
Nagy részüket azonban elkergették, kikergették a kuruc felkelők 1703-1711 között. Amelyik falu nem ment önként azt szépen kiirtották.
Erről a magyar történészek nem szeretnének beszélni, érthető okok miatt.
válasza:# 17
Csak a lényegre nem tudsz válaszolni.
Miért volt jelentéktelen, az össznepesség alig 5%-át kitevő törpe kisebbség a szerbség már a 19. század derekán Magyarországon?
AZÉRT, MERT KORÁBBAN, A 17. SZÁZADBAN SEM LEHETTEK SOKAN.
Elemi logika.
Azt kellene megmagyaráznod, hogy ha igaz az állitasod, hogy a török hódoltság elszerbesedett a 17. századra, ami azt jelenteni, hogy Magyarország akkori népességének minimum ~20-25%-a szerb volt, AKKOR HOGY CSÖKKENT A SZERBEK ARÁNYA 1850-RE ~5% KÖRÜLIRE?
Amikor a szerbek nem asszimilálódtak és jobban szaporodtak, mint a magyarok.
Kuruc kori népirtás. Érthető, hogy egy ilyen 20-21.században súlyos bűnnek számító eseményről nem beszélnek a magyar történészek.
Enélkük a genocídium nélkül a trianoni Magyarország sem létezhetne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!