Szerinted mi az a történelemben, ami teljesen másképpen történt mint ahogyan oktatják?

# 10

IDÉZLEK: "szerintem a nemzettudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű témák azok, ahol a legtöbb ferdítés előfordul."

Ez azért elég sokat elárul.

Őskor.

Nem kérdés

# 12

Miért az őskor?

Mit tanítanak arrolhamisan?

# 14

IDÉZLEK: "A tudálékosság kiváló példája egy, a kérdéshez nem tartozó mellékmondat egyetlen szavába való belekötésre. Odoaker valóban nem császár volt, hanem uralkodó, történetesen egy zavaros korszak uralkodója (akkor és abban az értelemben, hogy ő diktált, mint olyan valaki, akinek a hatalmat jelentő katonai erő az irányítása alatt állt), és a kérdéshez annyi a köze, hogy a kérdezett évben ölette meg az utolsó hivatalos nyugatrómai császárt. Hogy ezen túl miféle szerepe volt még, az tökéletesen lényegtelen. A lényeg annyi, hogy a köznyelven "kell" egy dátum, ami könnyen megjegyezhető, ha egy akár évszázados folyamatot említünk."

Odoaker nemhogy császár nem volt, de még meg sem ölette Romolus Augustulust, aki valamikor csak 488/507-511 körül halt meg dél-itáliai száműzetésben.

Abban sincs igazad, hogy a 476-os dátum jelentéktelen lenne, mert nem az, éppen ezért választották a történészek korszakhatárnak.

476-ban a nyugatrómai központi államhatalom véglegesen és teljesen összeomlott, 476-ig Itáliában, Galliában, Dalmáciában, Noricumban és Észak-Afrikában Mauritániában és Numidiában még jelentős területek voltak nyugatrómai uralom alatt, de ez a maradványbirodalom 476-ban teljesen szétesett.

Nem kell messzire menni. Mi volt '56 narratívája a gengszterváltás előtt és után?

Előtte: a piszkos imperialista bérencek lázadást szítottak és szovjet segítséggel visszavertünk

utána: hősi mozgalom, amit vérbe folytottak.

A valóság valahol a kettő között volt.

Amúgy a történelmet mindig a győztes, és az aktuális rezsim írja, ezt ne feledd.

# 16

IDÉZLEK: "Amúgy a történelmet mindig a győztes, és az aktuális rezsim írja, ezt ne feledd."

Ez az állítás alapesetben éppenséggel nem igaz.

Egy háború esetén a vesztes ország történetírása az esetek elsöprő többségében éppen hogy nem veszi át a győztes narratíváját.

Az aktuális rezsim legfeljebb totalitárius diktatúrákban, mint a sztálini Szovjetunió írta a történelmet, alapesetben nem.

Már Rómában is csak az adott császár életében volt kritizálhatatlan, halála után a történetírók ráhúzták a vizes lepedőt.

Elég olyan peldákra gondolni, mint hogy Napóleon bukása után, 1815-1848 kozott a Bourbon- és Orléans -házi királyok (XVIII. Lajos, X. Károly, I. Lajos Fülöp) alatt a francia történészek jókora része Napóleont dicsőítő műveket írt, holott Napóleon ellenfelei uralkodtak Franciaországban.

A magyarországi Kádár-rendszerben is csak bizonyos korszakok, a 19. század második felétől eltelt időszak érdekelték a politikai vezetést, például a középkori magyar történelemmel foglalkozó történészek szabad kezet élveztek.