Ez most tényleg igaz?
"Tegyük hozzá, hogy abban a korban senki sem volt szent. A brutális, kegyetlen mongol hadigépezet nélkül az iszlám szándékozott volna épp ugyanezt megtenni... és ma egymilliárd Kínai, Japán, stb. nő lenne burkába tekerve. A Dzsihád szent seregei a Tatárjárás előtt már többször nekiindultak Kína felé isten nevében, csak aztán a felhergelt mongolok rendre úgy visszatolták őket, hogy belefúltak a Kazár-tengerbe. A népnyomorításról, kegyetlenségről, köztéri kínzásairól, kivégzéseiről és koponyarakásairól hírhedt közép-ázsiai iszlám térségben akadtak, akik egyenesen felszabadításnak élték meg az öldöklő mongolok érkezését, és a hozzájuk való csatlakozást. Ugyanis volt egy másik lehetőség is: Aki nem szegült ellen, hanem elismerte Dzsingisz kánt a világmindenség urának (Shahok és Allah helyett), és seregeivel / saját erejével mellé állt a mongoloknak, az nem lett kiirtva... Erre minden város fel volt szólítva, mielőtt porig rombolták volna, de hát a népnyúzó imámok úgy hitték, Allahnál van az oltalom és az igazság.
Harmadik történelmi verzió pedig az lett volna kegyetlen mongol hadigépezet nélkül, hogy a kedves-jóságos európaiak teszik be a lábukat könnyűszerrel Kínába, kínaiakból, mongolokból, stb, annyi marad volna, mint rezervátumi indiánokból, és most lenne a helyükön egy USA-szerű állam még egy szőke Donáld kacsával, ahol egy kanyit nem szólna róla ma a fáma, hogyan irtottak ki a tisztakezű európaiak még egy kontinenst.
Ázsiából nézve azért másképp látják az egészet, mint a fehér ember: Ha nincs a mongol hadierő, ma nincs Ázsia. A mongolok voltak az egyetlenek a világban, akik vissza bírták verni a kereszténység=iszlám gátlástalan terjedését, ezt másik négy és fél kontinens és megsemmisített kultúrája nem mondhatja el magáról. Szerettek volna az indiánok is egy ilyen Dzsingisz kánt maguknak, csak nekik nem volt."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!