A 18. századi Felvilágosodás nélkül Európában még manapság is monarchiákban élne az emberek többsége?

Azt tanácsolom, hogy ezt a nagybetűs "ezt írtad", "nem értek egyet" felosztást hanyagold mert nem sértésként mondom de tényleg azt a benyomást kelti, hogy nincs minden rendben. Mintha egy bírósági határozatot olvasnék. "A Kúria az XY ügyben a KÖVETKEZŐ HATÁROZATOT HOZTA

-Indoklás"

Teljes konszenzus természetesen a felvilágosodás korában sem létezett minden kérdésben, de mégis megjelentek olyan jogi és államtudományi eszmék, elvek amik a felvilágosodás terjedésével együtt általános követelésként jelentek meg. Kant is a köztársasági (az ő köztársaságát mai fogalmainkkal inkább demokráciának lehetne fordítani) berendezkedést tartotta ideálisnak, kialakított egy hármas hatalommegosztási modellt. A 18. század második felében a magyar nemesség és gondolkodók is a francia felvilágosodás hatása alá kerültek, minden műveltebb ember betéve tudta Montesquieu és Rousseau írásait, az 1790/91-es Országgyűlésen már megjelenik követelésként a népképviseleti rendszer és a hatalmi ágak elválasztásának igénye. Az 1848-as európai forradalmi hullám követelései között mindenhol (német területeken is) megtaláljuk ezeket. Az egységesült Német Császárság 1871-es alkotmányában már ott van. Tehát ez mind egy felvilágosodásból eredő Európában a napjainkig általánosan elfogadottá vált jog- és államelméleti csomagot jelent amibe nem fér bele egy abszolút monarchia, ahogy egy szovjet típusú diktatúra sem. Hogy Kant hogyan nyalt Frigyesnek az mellékes, a francia felvilágosodás írói is bármikor nyaltak egyet az orosz "felvilágosult" cároknak egy kis pénzért. Verték is az asztalt ha nem jött meg időben. Nem ez a lényeg, és Kantnak egyébként sem az államelmélete az ami igazán kiemelkedő és következetes lenne.

Másrészt én nem véletlen utaltam kifejezetten a "hatalommegosztás felvilágosodás korában kimunkált elvére". Hasonló jellegű megoldások, előképei voltak már de ez így ebben a formában mely a hatalmi ágak elválasztásával valósítja meg egyáltalán nem létezett. A rendi monarchiák idején eleve egy személyi kapcsolatokon alapuló töredezett hatalmi rendszerről beszélhetünk, és bajosan bármiféle egységes államhatalomról. Egyes feudális szervek az igazságszolgáltatói, végrehajtói hatalmat és a helyi jogalkotást saját jogon látták el. Az mennyire egy hatalmi ágak elválasztásán alapuló rendszer ahol ha modern párhuzammal élve te a főnököddel keveredsz jogvitába, aztán elmész a fórumra ami dönt erről és ott ül a pulpituson a főnököd, a kis fakalapáccsal a kezében. Vagy a főnököd testvére, legjobb barátja, szeretője teljesen mindegy. Egy modern alkotmányos jogállamban ez kizárási ok, el sem járhat. Ilyen garanciák építik ki a hatalommegosztás rendszerét. Hogy most a rendek az uralkodóval együtt hozták a törvényeket, aztán vagy úgy volt vagy nem annak ehhez köze nincsen.

# 11

Csakhogy a felvilágosodás általad említett elvei elméletben vetődtek fel, nem a gyakorlatban valósultak meg, elég az elvekben teljesen a felvilágosodás leghaladóbb eszméinek alapján álló 1792-es Francia Köztrásaságra gondolni, amely a gyakorlatban egy perverz állami terror segítségével működő, egyes vidéki királypárti megyékben (Vendée pl.) komolyabb népirtással operáló rezsim volt.

Az 1871-ben létrejött német birodalmi, bismarcki berendezkedést pedig nem véletlenül nevezik álalkotmányos rendszernek.

Elég ezen jellemzőire gondolni:

A birodalmi kancellár és kormány a császárnak felelős, a császár nevezi ki, és a császár tetszése tartamára marad hivatalban. A birodalmi kormány nem felelős a parlamentnek (Reichstag), független a parlamenti többségtől.

A fegyveres erők, a hadsereg és a haditengerészet kizárólagosan a császár személyes fennhatósága és parancsnoksága alatt állnak (Kaiserliche Kommandogewalt), nulla alkotmányos kontrollal.

Az 1871-es német berendezkedésben nincs valódi hatalommegosztás, mert a főhatalom egyértelműen a német császár és porosz király kezében összpontosult, némi álalkotmányos fügefalevelek mellett.

I. Vilmos (1871-1888) és III. Frigyes (1888) császárként, napi szinten még nem irányította a német kormányzatot, de II. Vilmos (1888-1918) már valódi személyes kormányzást, személyes uralmat gyakorolt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmi berendezkedés a Német Birodaloméhoz volt hasonló, hiszen a császár és király végig megtartotta a legfőbb hatalmat, és mind az osztrák, mind a magyar kormányok és parlamentek teljesen alárendelt helyzetben voltak az uralkodóval szemben.

Persze hogy ezeket a megfogalmazott elveket aztán nem ültették át egy csettintésre sehol sem a gyakorlatba. Egyébként hajlamosak vagyunk megfeledkezni a britekről és az Egyesült Államokról ahol ez az alkotmányos berendezkedés már bőven a francia forradalom előtt kialakult. Nyilván Európának ezen a felén, vagy akár a német területeken más kontextusban, másképp tudtak ezek az elvek utat törni maguknak, és ehhez Szűcs Jenő Európa három történeti régiójáról írt munkája alapmű. Mind az abszolutista porosz vezetés alatt egyesülő Német Császárságban, mind a Habsburg Birodalomban megkerülhetetlen szereplőként volt jelen egy dinasztia amivel kompromisszumot kellett kötni, így bizony ilyen felemás megoldások születtek. De ez minden nosztalgiázás ellenére nem jelenti azt hogy ezek a berendezkedések maradéktalanul népszerűek voltak, a választójogi szabályozást például végig az határozta meg ezekben az államokban ha ezt kiterjesztik a rendszer haszonélvezőin kívülre akkor az OMM, vagy az NCS is lehúzhatja a rolót. Ez a belső feszültség bőven hozzájárult ahhoz, hogy végül mindkettőt eltörölték a forradalmak.

De a kérdés inkább a felvilágosodás eszmetörténeti jelentőségére utal, ami tagadhatatlan. A kor gondolkodói olyan elméleteket dolgoztak ki, amik napjainkig meghatározzák hogyan tekintünk az államra, vagy a jogra, és ha ezeket nem is feltétlen egy az egyben emeltük át a 21. századba sok tekintetben ezeknek az alapjain fejlődött tovább az európai gondolkodás. A 18-19. századtól ezek az eszmék beépültek a köztudatba, nem feltétlen kellett az államnak követnie ezeket de ezentúl ott lebegett a fejük felett Damoklész kardja, mert ezekre egyre többen hivatkoztak, ezeket követelték. Ma már ilyen fogalmakra mint hatalmi ágak elválasztása, népszuverenitás, fékek és ellensúlyok rendszere alkotmányok, alkotmánybíróságok, nemzetközi bíróságok, nemzetközi szerződések hivatkoznak hogy ezek kikényszeríthetőek legyenek. Hát hogy ne lett volna rendkívüli jelentősége annak hogy ezek az elvek megjelentek a felvilágosodás során ha ma itt tartunk? Ezt kár tovább ragozni.

# 13

A krdés arra vonatkozik, hogy a felvilágosodás miatt szűnt-e meg az európai monarchiák többsége.

A válasz szerintem erre egyértelmű nem.

Az európai monarchiák többsége ugyanis az I. és a II. világháború következtében szűnt meg.

Az I. világháborús vereség okozta a német-porosz Hohenzollern, az orosz Romanov és az osztrák-magyar Habsburg monarchiák (plusz a német királyságok, nagyhercegségek stb.) végét.

Végül a II. világháborúba és következményeibe bukott bele az olasz, a jugoszláv, a román és a bolgár monarchia. Tulajdonképpen a magyar király nélküli királyság is.

A görög monarchia agóniája az 1920-es évektől 1974-ig tartott, amely során háromszor is restaurációra került sor.

Spanyolország egyedi eset, ahol az 1931-es bukás után 1975-ben restaurálták a monarchiát (igaz Franco alatt Spanyolország hivatalosan király nélküli királyság volt, azzal a megkötéssel, hogy a Caudillo után király kerül az állam élére).

Az Osztrák-Magyar Monarchián belül az osztrák birodalomfélben már elvben általános választójog volt érvényben, 1907-től, ez alapján zajlottak az 1907-es és 1911-es választások. Mindkét választás eredményeként a rendszert támogató pártok kerültek többségbe.

A Német Birodalomban szintén nem fenygetett volna a veszély, hogy az általános választójog bevezetése a monarchia bukását okozza. Hiszen a szavazók nagy többségét képvieslő pártok, legyen szó a polgári liberálisokról, a protestáns konzervatívokról, vagy a katolikus Centrumpártról, egyaránt a monarchikus rendszerrel szimpatizáltak. Még a szociáldemokraták mérsékelt többsége sem volt a monarchia ellenfele, 1918-ban is elsősorban azért fordultak szembe a monarchiával, mert a lejáratódott II. Vilmos nem egyezett bele sem a saját, sem a trónörökös lemondásába, hogy átengedje a koronát a szociáldemokraták számára is elfogadható második fia, Eitel Frigyes herceg számára.

Miről is beszélünk? Kezdődött azzal, hogy leszögeztem ezekkel az eszmékkel egy alkotmányos monarchia is kompatibilis. Szerinted még egy abszolút monarchia is, mert hát léteztek "felvilágosultnak" nevezett abszolutista rendszerek tehát itt semmi dolga nincs a felvilágosodásnak. Ez határozottan téves elképzelés, pont azt fejtettem eddig ki hogy miért. A felvilágosodásnak nagy szerepe volt abban hogy az abszolút rendszerek megszűntek Európában, és a hatalmi ágak elválasztásán, népképviseleten alapuló államok élnek tovább mint sztenderd. Az európai monarchiák - a Vatikánt nem számítva- napjainkban nagyjából annyiban különböznek a köztársasági párjaiktól hogy államfői tisztség élethosszig szól, jellemzően örökletes, egyébként a hatáskörük is hasonló pl. egy köztársasági elnökéhez néhol formálisan hagyományőrzésből pár egyéb funkciót náluk hagytak. Ez nem él olyan erősen a köztudatban, ahogy az sem hogy az európaiak több mint ötöde ma is monarchiában él. Sokak fejében a monarchia, mint az abszolút monarchia él, kvázi korlátlan egyszemélyi hatalomként pedig az egy elég rövid epizód volt az európai monarchiák történetében ahol egyáltalán megjelent. Én nem amellett érvelek, hogy a monarchia vagy köztársaság vita eldöntése a felvilágosodás eszméin múlt, mert nagy különbség napjaink európai monarchiái és köztársaságai között nincs. Hanem amellett hogy az abszolút rendszerek felszámolásában és a mai modern államot meghatározó elvek és eszmék kialakításában nagy jelentőséggel bírt. Ezzel meg szerintem bajosan lehet vitatkozni. Az a véleményem a kérdés is erre irányul inkább, mint szó szerint a monarchia-köztársaság vitára, de lehet hogy a kérdező tényleg arra gondolt, akkor mea culpa.

[[[ Az OMM amúgy nem egyenlő az Osztrák Császársággal. Hogy a Magyar Királyságban attól félve nem szélesítették ki a választójogot hogy a radikális 48-hoz ragaszkodó követelések végett a birodalom felbomlik, nem az én véleményem hanem maguk a vezető politikusok, jogalkotók fűzték nyíltan vagy burkoltan ezeket az indoklásokat a korabeli választójogi törvényekhez, vagy ahhoz kapcsolódó vitákhoz. Ajánlott olvasmány, Gerő András: Elsöprő kisebbség. Hasonló érvek a németeknél is felmerültek, tudniillik a porosz (és császári) túlsúly nem volt tagállam, társadalmi réteg ínyére. Senki nem mondta hogy mindenki megrögzött republikánus, de egy fair alkotmányos vagy helyesebben parlamentáris monarchiát akartak. További összefüggés és értelmezés nélküli évszám/adathalmazokról meg nem fogok vitatkozni, ezeket bárki elolvassa egy wikicikkben összefoglalva ]]]