Általánosságban elmondható, hogy a nyelvek az alakilag gazdagabb és szintetikusabb nyelvváltozattól az alakilag egyszerűbb, analizálóbb felé haladnak? Ha igen, miért van ez így?

A másik véglet meg, ha az ember direkt a lehető legelszigeteltebb vadnépek nyelveivel foglakozik, pont azért, hogy ezt a végletet is megismerje.

Énnekem is igényem volt 1997 körül legalább egy példa megismerésére. Úgy találtam, hogy Magyaroszágon talán a szibériai eszkimó nyelvbe (Central Siberian Yupik, rövidítés: CSY, kódnév: ess) érdemes belevágni, mivel a hatalmas nagy szovjet szakirodalom (Menovscsikov, Rubcova, Bogoraz) ami ugye a nagyobb budapesti könyvtárakban hozzáférhető Széchenyi könyvtár, Gorkij / Idegennyelvű könyvtár, MTA könyvtára).

Azóta persze elterjedt az internet használata. a szovjet anyagnál valamivel hozzáférhetőbb az amerikai anyag. Szibériai eszkimók élnek az USA területén is (nem vicc: a Szent Lőrinc sziget természeföldrajzilag is, néprajzilag is Szibéria, még nyelvileg is ugyanolyan nyelvjárású az eszkimó népek lakják, mint a szibériai parton levő Ungaziq falucskát).

Ma talán lehet hogy a grönlandi eszkimó lenne jobban ajánlható egy magyarnak szakiroalom dolgában, bár igazából nem feltétlenül több az alap-segédanyag.

[link]

Ami érdekes: az eszkimó nyelvek épp az ún poliszintetikus nyelvekre példa, egyúttal az inkorporáló nyelvekre is.

[link]

[link]

A szibériai eszkimó nyelv is poliszintetikus, mert ragok százai léteznek benne és hatják át a mondatszerkesztést. És inkorporáló is, mert ez egyúttal úgy is megnyilvánul, hogy az ige képes magába kebelezni nemcsak az alany számát-személyét, hanem a tárgy számát és személyét is (ebben kissé tipológialilag pont a magyarhoz hasonlít), de ezen felül is olyan elképesztő ragozási lehetőségek vannak, hogy az ige akár egész kötőszavakat, feltételeket, és mindenféle egyébb dolgokat is képes magába olvasztani. Az eszkimó mesekönyveken, bibliafordításokban látszik is, hogy hogyan uralja a mondatot egy-egy hosszúra nyúlt szörnyszó az ige, vagy a szintén igei természetű határozószók.

A vadak nyelve sokszor bonyolult, gondoljunk csak arra, hogy itt Európában melyik az a két nép az, akik még a népvándorlás előtti ősidőkből származnak, mesze előzve a görögök, rómaiak korát. Ugye a baszk meg a grúz. És épp nekik vannak már-már inkorporáló, poliszintetikus szintig elmenő, bonyolult, erősen ragozós nyelveik.

[link]

[link]

Ezzel együtt is ez egy nagyon vitatott téma. Most nem emlékszem, Steven Pinker vagy Jared Diamond volt-e, egyik a két híres tudó közül, aki támogatóan szólt e mellett az elmélet mellett. De ezzel együtt is nem egyértelmű a nyelvtudomány kiállása amellett, hogy ez valóban rendszeres összefüggés-e. Állítólag valami sok nyelvet érintő átfogó vizsgálat statiszikailag nem találta kiemelkedőnek, hogy lenne ilyen összefüggés.

Mindenesetre a dolog oka az lehet, hogy a vadnépek elég normálisan állnak a nyelvek kérdéshez, míg a modern világban elég vonalas, sablonos, műanyag, csöcs hozzáállás van a nyelvek változatosságának kérdésében. Szinte minden ,,kultúr'' ország kielöl egy-két ,,hivatalos'' nyelvet, a kisebbségek meg alkalmazkodjanak. Ezt csinálta az osztrák-magyar monarchia is az erőltetett magyarosítással, és aztán így csak fordított előjellel így folytatták még ennél is elvakultabb módon az utódállamok a magyarok ellen. A egész kisnépek pedig, cigányok, meg ilyen balkáni vagy kelta kis töredék népek meg maradványnépek pedig szinte elfelejthetik az őseik nyelvét, mert a modern világ ilyen rohanós ,,praktikus'' módon áll ezekhez. Ami meg a nyelvjárásokat illeti, az midenütt le van tojva.

Magyaroszágon ha valaki már nem a leghímesebben kodifikált pesti nyelvet beszéli - akár sima webfórumokon - akkor máris szénné alázzák.

Az egész elszigetelt csoportok - hajléktalanok, gettókban élő cigányok - meg akár fel is fordulhatnak, még a fizikai létük sem biztosított, a modern társadalom szinte teljesen eldobta őket.

Azonban az őskorban élő vadnépeknél semmi ilyesmi műanyag sablon csöcsség sincs. Olyan nyelvi és kulturális gazdagság volt, amit ma már el sem tudnánk képzelni. Ezt valószínűleg paradox módon épp a nagyfokú eszigeteltség táplálta. Nekik az életük kereteit mind saját maguknak kellett megteremteniük, és ha már ez megtörtént, akkor általában eléggé túlburjánzó, barokkos módon történt meg. Az, hogy egy teljesen átlagos egyszerű ausztrál vagy délamerikai-indián vagy pápua vadász akár öt nyelven is tudjon beszélni, az a világ legtermészetesebb dolgának számított. Sokszor egyetlen családon belül is többnyelvűség volt, sőt, még ezen felül direkt is kitaláltak külön nyelveket szertartási, tabu célokra.

[link]

A szomszéd faluban meg más egy másik nyelvjárást beszélnek az emberek, ha az ember pedig a szomszédos falvak láncolatán keresztül hosszabb útra megy, akkor a nyelvek akár efolytatólagosan is átemehetnek egy már kölcsönösen nem érthető nyelvbe.

[link]

[link]