Hivatalos pl. minisztériumi iratokban használt dátum formátum helyes a magyar nyelv helyesírási szabályai szerint?
Ilyen:
2024, április „16"
Vessző az évszám után, és idézőjelben a nap.
Sok ilyen jellegű iratot láttam, de azokon pont volt az évszám és a nap után is. Gyanítom, hogy elütés miatt kerülhetett vessző az év után az általad látott dátumozásnál. A nap azért került idézőjelek közé, mert amikor az irat tervezete elkészül és felterjesztik a döntésre jogosult minisztériumi vezető számára, még nem lehet biztosan tudni, hogy melyik napon kerül sor az irat kiadmányozására, ezért macskakörmökkel jelölték meg azt a részt, ahová majd utólag be lehet írni a kiadmányozás napját. A nap után is pontot kellett volna tenni.
Tehát így szokás keltezni egy kiadmányozásra váró tervezetet:
Budapest, 2024. április " ".
tl;dr:
Nem, de nem is szokták úgy írni.
Bővebben:
Gyanítom, hogy erről a cikkről van szó:
A cikkbe van linkelve az eredeti PDF, amelyben így áll a keltezés:
Budapest, 2024. április „16.”
(a 16. kézzel írva)
A cikkbe sajnos nem sikerült pontosan ugyanígy átírniuk, két eltérés is van, ez lett belőle:
Budapest, 2024, április „16”
Az első változat (az eredeti "minisztériumi irat") sokkal jobb, sőt tökéletes, legalábbis az idézőjeltől tekintve – de attól bátran eltekinthetünk, hiszen gyakorlati megfontolásból került bele: abba kellett írni kézzel a napot, ahogy láthatjátok is, ha megnézitek (link fent).
Eredetileg meg akartam kérdezni, hogy vannak-e egyéb iratok is (ugyanilyen módon írva), amelyek alapján a többes számot használtad a kérdésben („minisztériumi iratokban”) – de így, hogy az eredeti keltezésben nem találtam hibát, már nincs értelme ezt megkérdeznem. :-)
Amúgy a szabályzatban elolvasható, hogy hogyan helyes a keltezés:
De ha helytelenül írták volna – akár elgépelés miatt, akár tudatlanságból (pl. ha valaki rendszeresen vesszőt tenne az évszám után) –, attól még nem lenne érvénytelen a doksi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!