"Kicsapongani" vagy "kicsapongni" ?

a nyelvhasználatra (általánosságban) nincsenek előírások, az nem jó kérdés, hogy melyik "helyes", inkább az lehet a kérdés, hogy létezik-e mindkét forma, használják-e az emberek.

talán abból fakad a kérdésed, hogy te is úgy érzed, hogy így is, úgy is jó lehet (vagy legalábbis láttad/hallottad már így is, úgy is), és valóban, ahogy az MTA-weboldal is mondja: ez ilyen érdekes ige, amely mindkét formában él. úgy tűnik, hogy az -ng végűek ilyenek, pl. mereng(e)ni, tátong(a)ni, zeng(e)ni (és még nagyon sok van).

az érdekes téma, hogy van-e ezek között valami kis stiláris különbség... vagyis hogy pl. egy irodalmi szövegben melyik hangzik jobban: "szeretnék hozzád ódákat zengni/zengeni!" vagy egy tudományos szövegben melyik jobb: "a fény az anyagba érve egyre gyengülni fog, intenzitása exponenciális függvény szerint fog lecsengni/lecsengeni", illetve hogy ha van különbség, akkor az az igétől is függ-e... (egyik így jobb, másik úgy?...)

– hát ezeket a kérdéseket most nem fejtem meg :-)

[amúgy ez nem helyesírási kérdés, de nem baj]

#2: "a kötőhangzók általában nincsenek szigorúan szabályozva"

szerintem meg ellenkezőleg: általában pont fixen lehet tudni, hogy mikor milyen kötőhangzót használunk, és ezek az ng végűek (meg bizonyára vannak más csoportok is) épp azért különlegesek, mert nem fixálódott a forma.

(megjegyzés: azt írtad, "szigorúan szabályozva", de nyilván ez nem úgy értendő, hogy ember alkotta szabályok vannak-e rá, hiszen a nyelvhasználtra nincs előírás. gondolom, azt értetted alatta, hogy a nyelvünkben nem figyelhető meg szigorú szabályszerűség erre vonatkozóan. pedig de, legtöbbször egyféle megoldást használunk egy-egy konkrét szó esetében.)

példák kiötlése helyett a wikiből másolom:

"Bokor 2007 szerint kötőhangzó az alábbi toldalékok előtt található mássalhangzóra végződő szóelem után:

• kötelezően: -s (házas), -k (kések, olvasok), -m (írom), -d (kéred), -tt (ütött), -ll (rosszall), -nként (udvaronként), -stul/-stül (kertestül);

• esetenként: -t (halat, de udvart), -sz (ugrasz, de ugorsz); olykor fakultatív jelleggel: -tok/-tek/-tök (mondotok vagy mondtok)."

ez láthatóan nem teljes, mert pl. pont az általunk tárgyalt -ni végződés nincs benne, pedig az előtt is sokszor van kötőhangzó: mondani, játszani, keríteni stb.

ahogy a fenti idézet alapján is látjuk, leggyakrabban fixen van, vagy fixen nincs kötőhangzó (akár egy toldalékra vonatkozóan a szótőtől függően: halat, de udvart; házat, de gázt), és jóval ritkább az, amikor fakultatív: mondotok vagy mondtok; csapongani vagy csapongni

Teremtő Egek! Hogy jön ide a Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság? (gondolom, rájuk céloztál) Ők a _helyesírást_ szabályozzák, ez pedig NEM helyesírási kérdés (ahogy már fentebb is leszögeztem), hiszen nem arról van szó, hogy "amit mondunk, azt így vagy úgy ÍRJUK?", hanem hogy "hogyan MONDJUK, így vagy úgy?"

Ez egy nyelvi kérdés, a helyesírás egy másik szint, az nem a nyelvről szól, csak a nyelv, a beszéd "lekottázási" módszereiről. Minket az most nem érdekel. (Amúgy ebben a kategóriában nagyon is érdekelne, de mivel a kérdés kilóg a kategóriából, én a kérdéshez tartanám magam. :-)

A helyesírási bizottság valóban előírásokat ad, mondhatni "szabályoz" (bár az csak egy ajánlás, hogy mindenki használja a bátran az aktuális szabályokat, szótárakat, de ők senkit sem köteleznek erre, mindenki maga dönti el, hogy mennyire tartja magát hozzá), de a nyelvre (a beszédre) vonatkozóan nincs ilyen szabályrendszer. A nyelv szabályozza önmagát. :-)

Ha azt látjuk, hogy nincs "lapátok" és "lapátak", csak az előbbi, akkor ezt "szigorúan szabályozza" a nyelvünk (nem az Akadémia!).

Ha azt látjuk, hogy a "olcsók" mellett vannak "olcsóak" is, akkor ezt nem annyira "szigorúan szabályozza" a nyelvünk (nem az Akadémia!).

Valóban jó példa ez az ó(a)k/ő(e)k téma is, ez is egy ingadozó/változó terület, és vannak még ilyenek, ez igaz. De azért a kötőhangzók nagyobb része fix, ezt továbbra is tartom. (Bár statisztikám nincs róla, meggyőzhető vagyok... :-)