A tudomány elismeri a lélek létezését?

Elsőként definiálni kellene a lelket hozzá. Ez problematikus, mert sokféle vallás van, egy valláson belül sokféle irányzat, sokszor még az sem egységes, hogy egy adott vallási irányzat mit tart a lélekhez tartozónak és mit nem.

Pl. a keleti vallásokban a lélek reinkarnálódik. De a tudását, tapasztalatát nem viszi át a következő életbe. Ergo a te tudásod, hogy pl. tudsz-e úszni, az nem a lélek része. Egy új életben új személyiségjegyeid lehetnek. (De itt is eltérhetnek egymástól különböző tanok.) Ergo a személyiség sem a lélek része. De mégis benne van az is a pakliban, hogy lélek fejlődik, tanul. De akkor mi az, amit a lélek tanul meg, és mi az, amit a halandó, múlandó test?

A kereszténység lélek fogalma is kissé homályos. Tulajdonképpen az is kissé homályos, hogy két, vagy három részből épül fel az ember (test-lélek vs. test-lélek-szellem). A Biblia tudtommal vajmi kevés információt ad ezzel kapcsolatban. Pl. a lélek mikor születik? A születéskor? Vagy a világ teremtésekor már létezett? Mi történik a lélekkel a halál után?

Szóval előbb definiálni kellene, mit értünk a lélek szó alatt.

Illetve az is kérdés ugye, hogy minek tekintjük a lelket? A psziché legmagasabb rendezési fokának, amit a különböző személyiségjegyek együtt adnak ki? Akkor kétségtelenül létezik lélek, csak éppen az agyműködés része, kvázi elvont, absztrakt fogalom, de ugyanúgy halandó, mint a test.

Szóval annyira nem egyszerű ez a kérdés. Bizonyos lélek definíciók meg eleve kizárják, hogy a lélek tudományos módszertannal vizsgálható legyen.

Tudományos módszerekkel ez egy meg nem ragadható fogalom, mert nem lehet számszerűsíteni, mérni stb. Igazából még definiálni sem lehet. A pszichológia foglalkozik az öntudat és az "ego" problémáival, de ezek a dolgok az ember halála után megszűnnek.

Tehát azt lehet mondani erre a kérdésre, hogy amire te azt mondod, hogy "lélek", annak bizonyos tulajdonságaival foglalkoznak (mint pl. az öntudat), de maga ez a dolog, hogy "lélek", a tudományban értelmezhetetlen. Abban lehet hinni, hogy a lélek megmarad a halál után, de ez teljesen más területre tartozik...

Fentebb főleg az egzakt tudományokra vonatkoztak a válaszok, de a pszichológia is tudomány, ahogy pl. az orvostudomány vagy a társadalomtudományok. Ilyen értelemben természetesen elismeri, sőt vizsgálja, bár nem úgy, mint ahogy a fizika vizsgálja a világot. A pszichológiában (pszichiátriában) van egyfajta meghatározása a léleknek, de nem pontos definíció, inkább egy elvont dolog, ami köré adott módon csoportosulnak bizonyos megfigyelhető jelenségek vagy problémák.

Vallási vagy spirituális értelemben viszont nem ismeri el, mert semmilyen meggyőző tudományos igazolása nincs. (Még a pszichológián belül sem.)

NEM, és meg is mondom miért. Mert a lélek egy nem empirikus forrásból származó szellemi konstrukció.

Alapvetően minden tudományos bizonyítás alapja az empirista bizonyítás: a valósággal való összehasonlítás.

Nagyon jól tudjuk, hogy szellemi modellekből létre tudunk hozni végtelen sokat, amik teljesen önkonzisztensekkel, csupáncsak nem egyeznek a valósággal. Csaknéhény állja ki ezt a próbát.

Ha nem egyezik, akkor TÉVES, és elvetjük.

Alapvetően alkalmazhatunk egy leíró megközelítést: azt mondom: elfogadom (az érzék/tapasztalat alapján), hogy X létezik, és megpróbálom megmagyarázni; vagy egy normatív megközelítést: előbb elkészítem a szellemi konstrukciót, és aztán megnézem, hogy egyezik-e a tapasztaltakkal.

Előbbivel az a baj, hogy ugyan csak a bizonyíthatóval dolgozunk, fogalmunk sincs sokszor, hogy hogy lehetne a tapasztalt részletek között konzisztenciát teremteni.

Utóbbival az a baj, hogy sokkal könnyebb látszólag meggyőző (önkonzisztens) modelleket létrehozni, de sokkal valószínűbb, hogy valami részlet nem egyezik majd a valósággal, és akkor az egész modell dől.

Ezért sokszor a tapasztalatot próbáljuk felülbírálni, újra ellenőrizni stb. Csakhogy ez nem helyes hozzáállás (mert a megváltoztathatlant többnyire nem lehet felülvizsgálni), és az is magyarázatra szorul: annyi sok lehetséges modell közül miért állunk ki pont e mellett?

A "lélek" mint elképzelés látszólag ártalmatlan, hiszen nagy része nem bizonyítható, de maga az hogy konstrukció is káros.Olyan tévhitek tapadnak hozzá, amik "húzzák" magukkal a konstrukció többi részét.

Pl. amiket 2xSü mondott: a vallások demonstrálják, hogy több értelmezés is lehetséges (bárehhez igazából nem lenne szükség hozzájuk folyamodnunk: sima logikával is belátható lenne...)

Mégis egyetlen -igazából alap nélkül összepárosított-modell ural(hat)ná az elképzeléseinket.

Tehét alapvetően jobb nem létrehozni bonyolult elképzeléseket, amíg nem tudunk valami biztosat is.

3as válasza félrevezető Azt állítja, hogy a lélek nem definiálható. Ha ez igaz lenne, nem tudna róla beszélni vagy egyáltalán szót ragasztani hozzá. Nyilvánvaló, hogy ha nnics is tisztában/nem akarja definiálni a "lélek" MINDEN aspektusát, elég elékpzeléssel rendelkezik róla, hogy felismerje.

Ezek alapján már össze lehet vetni a valósággal.

Mondok egy lehetséges "lélek" szóértelmezést- szándékosan olyat mondok, ami szembe megy a legnépszerűbb vallásos képekkel:

A lélek azt jelenti, hogy a tudatom nem szűnik meg működni, ha az érzékeim és az érzékeim forrásával történik valami.

Tapasztalat alapján látok más embereket, de ezekez p-zombiknak* tekintem.

*p-zombi=filozófiai zombi=olyan entitás, ami megkülönbözhetetlen egy embertől, de hiányzik belőle valami filozofióiailag meghatározó kvalitás.

Példa: egy viselkedés-zombi úgy viselkedik, mint egy ember, de teljesen más szellemi folyamatok zajlanak benne. (A kérdés az, hogy meg tudnánk-e ezt állapítani.)

A fenti lélek-zombi esetében az a kérdés: van-e okunk azt gondolni, hogy a belső tudat le fog állni, abból a tapasztalatból, hogy a feltételezett KÜLSŐ elmék (más emberek) viselkedése megszűnik.

"NEM, és meg is mondom miért. Mert a lélek egy nem empirikus forrásból származó szellemi konstrukció."

csak úgy, mint a húrelmélet. csak szólok...

^és a húrelméletet pontosan ezért nem is fogadjuk el/kap sok kritikát. Nagyon jól rámutattál.

Mivel túl sokat feltételez ahhoz képest, hogy mennyi bizonyítható, csökkenti annak az esélyét, hogy így, ilyen formában igaz legyen.

Pontosan ezt szokták neki a többi tudósok felhánytorgatni.

Mondjuk hozzá kell tenni, hogy "fiatal" tudományterületeken is muszáj valamerre indulni...Ha megnézed a korai filozófusokat, pszichológusokat, tudoményos alterületeket stb. sok első próbálkozó bátran előtör és gyártja a vad következtetéseket.

Nem helyes, mégis rendszerint megtörténik...

Persze néha lehetetlen nem "normatív" módon előrehaladni, akkor is, ha tudod, hogy a gyakorlat a legtöbb javaslatodat meg fogja cáfolni.

(Látom megy a pontyi-pontyi szóval csak szólok, hogy az intellektuális gyávaság nem erény. :D

Ha intellektális óvatosság és az udvariasság van mögötte, azok szép erények, viszont ha nem mered elkötelezni magad amellett, amit az eszed súg, akkor menthetetlenül elsüllyedsz a szubjektív relativizmus mocsarában (ahol minden érv minden érvvel egyenlő).)