Miért jó gyógyszerésznek lenni?
Kissé furán hangzik a kérdés, de az iránt szeretnék érdeklődni, hogy akik gyógyszerésznek tanulnak/már azok, ők szeretik-e ezt, és ha igen, miért.
Illetve, hogy az egyetemen a kémián kívül mi az amire még nagy hangsúly van fektetve, és hogy mennyire nehéz.
Kérlek, írjatok tapasztalatokat!
Előre bocsátom, hogy nem vagyok gyógyszerész.
Amit tudni kell, az nem csak a kémia, hanem azon kívül biológia, fizika és ezek határterületei. Biztos lehetsz benne, hogy nehéz.
Szerintem 2féle gyógyszerész van. A legtehetségesebbekből kutató lesz, aki érdekes és nagy értékű kísérleteket végez nap mint nap, élvezi a munkáját, sok pénzt keres, és méltán gondolja azt, hogy kutatásaival hasznot hajt az egész emberiségnek.
Az átlag viszont egy gyógyszertár pultja mögött tölti az egész életét az átlagosnál valamivel kevesebb, de talán még 6 számjegyű fizuért és nem valószínű, hogy ez 15-20 év után is lelkesedéssel tölti el.
Az előző jó nagy marhaságokat írt, ne higgy neki.
A képzés 50%-a kémiához köthető, persze egymásra építkezve, egy (kezdeti) szervetlen kémia kollokvium és az egyik legnehezebb szigorlat, a gyógyszerkémia között kevés hasonlóság van. Másik 25% az orvosi rész: élettan, kórélettan és ezek későbbi összefűzése kémiával (hatástan). Maradék, nagyon mellékszálon csak az említett fizika, biológia (+ szervezés, jog, latin, egyéb kapcsolódó tárgyak), általában 1-2 kezdeti tárgy erejéig.
Bekerülni nem nehéz, elvégezni annál inkább. Mondjuk a doktori cím már alapból behatárolja szerintem, ha az orvosi diplomára mondják azt, hogy az összes közül az a legnehezebb, akkor szerintem a 2-3. helyre az építész mellett jöhet ez.
Cserébe nem lesznek megélhetési gondjaid, a fentebb írt "talán eléri a hatszámjegyű fizetést" nagy blődség, frissdiplomásként a kezdő nettó 180-200 körül van, szakképzési pótlékkal, ügyelet vállalásával ehhez szépen hozzá lehet tenni már a kezdetekkor, egy szenior alkalmazott (20-25 év gyakorlattal), aki a vezetésben is részt vállal pedig nettó 350-400 körül számíthat bejelentve egy jól menő gyógyszertárban (persze a piaci verseny itt is jelen van, helyenként eltérőek a lehetőségek). Kutatni is lehet menni persze, de az ilyen helyek számszerűleg az összes max. 10%-t tehetik ki, nem ez a bevett. Ott az elején kicsit rosszabbul keresnek, de gyorsabban és magasabbra mászhatnak később + az biztos, hogy akiben a kísérletezgető, érdeklődő hajlam nagyon ég, számára sokkal érdekesebb lesz az. De van még sok más kapcsolódó foglalkozás, ami a gyógyszerészetből származik és azzal foglalkozik, lehet menni egészségügyi közgazdásznak (gyógyszerész diploma után) nemzetközi cégeknek, a felügyelőszervekhez szakigazgatásra, gyárakhoz minőségbiztosítani és egyéb gyártási folyamatokat felügyelni, stb. .
Az emberek fejébe jól beágyazott "köpenyes eladó" kép csak a munkához való hozzáállás kérdése, így is lehet végezni, de a legtöbb ismerősömre és rám sem igaz ez. Ha érdekel a kémia és a gyógyítás, ugyanúgy fog motiválni ez a szakma, mint az orvosokat a sajátjuk.
kedves 2.:nagyon köszönjük (remélem, nem baj a királyi többes, kedves kérdező :D ) a részletes választ, nagyon hasznos volt!
azt szeretném kérdezni, hogy szerinted a semmelweisen, vagy a szegedi tudományegyetemen jobb a gyógyszerész kar? illetve, hogy mennyire jellemző, hogy (hazai, vagy külföldi)gyógyszercégek még a diploma megszerzése előtt "lecsapnak" a friss diplomásokra? amennyire tudom, a mérnökjelöltekre jellemző ez, remélem, a gyógyszerészekre is! :)
A két karon más a hozzáállás, az SE picit jobban nyomja az ipari-kutató vonalat, a szegedi végzettek pedig inkább a közforgalmú gyógyszertárakban helyezkednek el (persze bőven van ellenpélda mindkét helyen). Pécs és Debrecen le van maradva, akiknek nem megy az első két helyen, általában Debrecenben sikerrel diplomáznak 1-2-3 év késéssel.
Akkora kapkodás a végzősök iránt nincs, mint a mérnököknél, mert a kutatásban inkább a vegyészek vannak jelen (gyógyszerkutató msc), az ő tudásuk oda jobban illik és többen is vannak. Ettől függetlenül ha ilyen helyre mennél, tudsz, mert nagyon "kívánatos" még mindig ez a diploma, némi kutakodás és álláshirdetésekre való jelentkezés után. Nemzetközi cégeknél van igény a sales csapatban is gyógyszerészekre, csak annak sok köze már nincs az igazi gyógyszerészethez, sokkal inkább a közgazdasági/marketing/szakigazgatási vonal van jelen. A Corvinuson van levelezős gyógyszerész-közgazdász posztgraduális képzés az ilyen célokkal rendelkezők számára. Akinek ilyen az érdeklődése, az ezt fogja választani és a közforgalmat pedig messziről kerüli, nagyon más világ.
A képzés nagyon gyakorlati, kb. 50%-ban labor órák vannak (az első 8 szemeszterben mindenképp) és kötelező nyári gyakorlatot is kell tölteni másodévtől. Már itt el lehet kezdeni formálni az életrajzot jól megválasztott gyakhelyekkel, akár külföldön is. Erasmus annyira nem jellemző a képzések közötti átjárhatatlanság miatt, még a magyar egyetemek között sem (kivéve Debrecen). Önköltség, ha kell fizetned, nagyon magas a drága laborgyakorlatok miatt, 7-800e/félév.
Vagyunk olyan jók és a képzésünk is felér itt Pécsen a többi egyetemével, attól még hogy nem Pécsen volt először gyógyszerészképzés semmivel nem vagyunk kevesebbek. Ahogy itt Pécsen jó eredményekkel, ugyanúgy Pesten és Szegeden is el tudnám végezni. Mindenhonnan vannak ismerőseim és annyi a különbség az egyetemek között, hogy mindenhol más tantárgyakat kérnek számon jobban és egyes tárgyakból valahol szóbeli, valahol írásbeli van. A többiben egyetértek az előttem szólóval.
Végzős gyógyszerészhallgató
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!