Lehetséges az, hogy az emberek nem ugyanolyannak látják a színeket?
Gondolok itt arra, hogy pl piros-barna.
Nem tudhatjuk, hogy a másik milyennek látja csak ezt a nevet tanulta meg neki..
Velem előfordul, hogy más árnyalatot látok a jobb vagy a bal szememmel. Főleg sárgához hasonló színeknél.
Biztosan lehet árnyalatnyi eltérés, de amire te gondolsz az szerintem a színtévesztés kategória.
Lehet hogy valaki a zöldet látja kéknek és a kéket zöldnek, csak a névhasználat lett egységes.
Amíg nem bújhatunk be a másik agyába addig ez soha nem fog kiderülni.
Nekem az a véleményem, hogy az emberek agya, szeme, közvetítő idegei normális esetben azonos felépítésűek. Így nagyon valószínű, hogy az érzékszerveiket érintő ingerek azonos módon, és azonos ingerületet váltanak ki. Így ésszerű az az elgondolás, hogy amit én pirosnak látok (és annak is nevezem), az másoknál is ugyan azt a színt jelenti, azaz ugyanazt és ugyanúgy érzékeli, és ugyanúgy pirosnak is hívja, mint én.
maci
A színtévesztést, színvakságot leszámítva árnyalatnyi különbség lehet ("objektíven mérve" is, vagyis kisebb eltérések a neuronhálózatban, más imprinting egyes színekre), illetve erre még rájön egy apró különbség, ami abból adódik, hogy nem mindenki ugyanazt a szín tanulja meg gyerekkorában. Aki valami okból csak fakóvöröset látott, annak a rózsaszín még lehet simán piros, de egy élénk piros színt már lehet, hogy bíbornak nevezne, holott ugyanazt látja, csak más színként értelmezi. Ez nem csak nevezékbeli különbség, ő annak határozottan a bíbor árnyalatára fog figyelni.
Persze ez "képezhető" is. Egy festőnek látnia kell azokat a különbségeket, amiket egy halandó szem nem fog kiolvasni (persze látja, hogy valami különbözik, de meg nem tudná mondani, micsoda), és lehet, hogy neki valami már nem piros, hanem barna (mert látja azt az árnyalatnyi különbséget), de nekünk még simán piros lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!