Afrikából elhurcolt néger rabszolgák közt milyen gyakori volt az öngyilkosság?

Nincs erről adat.

Amúgy szerintem senki. Nem resze a kultúrájuknak az öngyilkosság.

Náluk inkább a herélés utáni sebláz miatti halálok volt a gyakori.14 éves kortól herélték a nagy részüket,semmi fertőtlenítést nem kaptak.

Sok ilyen video is van ahol töténészek mondják el,míg behajózták őket usaba braziliaba minden negyedik,otodik meghalt utkozben,es csak beledobtak a vizbe.

[link]

Hirtelen ennyit találtam neked a témában, korabeli újságcikk válogatás a témában.

[link]

Itt pedig egy legendáról írnak, ami arról szól, hogy a rabszolgaként elhurcolt emberek tömegesen leugrottak egy hajóról és hazarepültek Afrikába.

3: Nemcsak a keresztények tartottak rabszolgákat, ők természetesen nem herélték ki a rabszolgákat.

A törökök, arabok tartottak néger eunuchokat, háremek őrzésére. Azért herélték ki őket, hogy ne születhessen gyerekük a feleségektől. Azért használtak erre négereket, mert ha mégis sikerült gyereket nemzeniük, akkor a baba bőrszíne elárulta őket.

Szerintem nem igazán vették komolyan a keresztény tanitásokat. Az is olyan kötelező dolog volt nekik mint a földeken dolgozni.

Inkább valami életösztön féle lehetett.

Van egy könyvem a rabszolgaságról, de az öngyilkosságok gyakoriságáról nem tartalmaz adatot. Viszont a rabszolgák "nagyszámú" öngyilkosságainak egyéb vonatkozásairól, többek között, ez olvasható benne:

"A rabszolgaság elleni harc (egyik) első fegyvere az öngyilkosság volt. A rabszolgahajók kapitányai ijedt csodálkozással mesélgették titkon odahaza, hogy a rabszolgák a tengerbe akartak ugrani, s akinek ez sikerült, örvendezve merült alá a hullámokban. [...]

A föld is »megmentette« a rabszolgákat a gyötrelmektől. Földet ettek, és bélgyulladásban elpusztultak. Földön kívül nyeltek üveget, szenet és mérges rovarokat is. Gyakran megesett, hogy éppenséggel semmit sem ettek és ezért éhen haltak. Minden eszköz jó volt, ha célt érték vele. Az ültetvényeken sokan akasztották fel magukat; egyesével, kettesével, csoportosan és tömegestül is ezt a halálnemet választották. Napirenden voltak a tömeges öngyilkosságok. S az öngyilkosok a gyermekeiket is magukkal vitték a halálba. [...]

Az öngyilkosságok érzékeny veszteséget okoztak a rabszolgatartóknak. Ezért az öngyilkossági kísérletet szigorúan büntették. A »tetten ért« öngyilkost a szokottnál is kegyetlenebb büntetéssel sújtották: aki nem akart enni, annak kitépték a fogait, s ha ez sem használt, izzó szenet tömtek a szájába. A rabszolga így is meghalt, de gyötrelmes pusztulásával elrettentette a többieket attól, hogy kövessék a példáját.

Nehezebben boldogultak a mérgezésekkel. Például St. Thomas szigetén, amely dán gyarmat volt, egy néger nőnek bőrzsákot kötöttek szorosan a szájára, nehogy földet nyeljen. De ez sem használt - az asszony bekötött szájjal is megmérgezte

magát. Aki már egyszer felakasztotta magát és mégis életben maradt, annak olyan fémálarcot húztak az arcára, amely a nyakat is körülfogta. Az álarc zárjának kulcsa a felügyelőnél volt. A közfelfogás szerint ez az álarc, amelyen csak két nyílást hagytak - a két szemnek és a lélegzéshez -, nem gátolta a rabszolgát abban, hogy bármiféle munkát végezzen.

A terror természetesen csak fokozta a rabszolgáknak azt a vágyát, hogy eldobják maguktól az életüket."