Megérthető ha én nem akarom megélni az idős kort?

Nem lesz egy felemelő írás, szóval ha elrontanám vele a jókedvedet, akkor lapozz vagy máskor olvasd el. ;)

Őszintén szólva az időskor csak a szívásról szól. Legtöbb ember akkor lesz komolyan beteg, (rák, szív- és érrendszeri, komoly mozgásszervi, stb,stb..) persze vannak olyan emberek akiknek fiatal vagy gyermekkorban is kijut az ilyesmiből de az ritka. Idősen viszont nagyon is gyakori. Tipikusan 45-50-60 felett jönnek már a bajok. Akinek vannak gyerekei azt ilyen korban szokták magára hagyni és rendben van hogy utána is látogatja, de akkor sem ő lesz már a központi kérdés a gyereke életében hanem az utód saját élete.. szóval elkezdődik az elmagányosodás, és ahogy telik az idő az csak egyre rosszabb lesz. Akinek meg nincs gyereke annak meg már jóval hamarabb, eleve. Nők nagyon sokszor ennyi idősen vesztik el a férjüket, vagy akár fordítva bár jellemző hogy a férfiak korábban halnak meg.. Ilyenkor szokták elveszíteni az emberek a szüleiket is. Akik egész életeden végig kísértek, természetes volt hogy ott voltak és beszélhettél velük.. egy nap csak jön egy telefon és nincsenek többé. Vagy bejön egy betegség és előtte évekig ápolnod kell őket, aztán utána jön csak az a bizonyos telefon. Minden megváltozik. Ennyi idősen már tényleg szembetűnő negatív változások vannak a testen. A nők nagyon meghíznak, stb.. A szép nő aki 16-30 évesen voltál, többé nem létezik. Helyette egy ronda izé néz vissza a tükörből. Inkább a hajadat is levágod rövidre mert már úgyis mindegy, a külsődnek már lőttek.

Magamról annyit hogy most vagyok 25, aspergeres vagyok, nagyon szeretem a szüleimet, nem szeretnék gyereket soha (tényleg így gondolom és ez nem fog változni) és a szépségemből élek már jó ideje.. nem fejteném ki bővebben hogy mit csinálok de senki sem ér hozzám. Senki se tudja hogy én ezt így gondolom , persze volt hogy valakinek említettem de szerintem nem gondolná hogy tényleg komolyan is gondolom. Szüleimnek soha nem mondanám el..

Ez normális hogy így érzek?

25/n