Ez idő utazós paradoxon?

Paradoxonnak gyakran az logikai önellentmondásokat nevezik. De a logikailag helytálló, viszont a józan észnek ellentmondó – akár igaz – állításokat is nevezik paradoxonnak.

Az általad felvetett helyzetben nincs ellentmondás. Viszont a probléma a történetben, hogy ki és mikor írta meg azt a bizonyos levelet. A múltbéli éned nem írta meg, ő csak megkapta. A jövőbeli éned sem írta meg, ő a múltbéli énedtől örökölte. Van egy időben ettől eddig létező levél, ami még oké, csak éppen nincs időben egy olyan esemény, mikor a levelet valaki megírta.

Lásd még: [link]

De ha valaki más írta azt a levelet?

Vagy.. Nem értem teljesen xD

Nekem a Ki vagy doki? című sorozatban elhangzó változat tetszett, leginkább az, ahogy előadta az egészet, az embernek borsózni kezdett tőle a háta. Nyilván az élményt nem tudom visszaadni, de ez a változat volt ott:

Van egy ember, akinek van egy időgépe. Szenvedélyesen rajong Beethoven zenéjéért, így vissza is megy a múltba, hogy személyesen is találkozzon Beethovennel. Csakhogy nem találja sehol, senki nem hallott róla, így az időutazónk teljesen kétségbe esik: az nem lehet, hogy a világ Beethoven zenéje nélkül maradjon. Viszont szerencsére elhozta Beethoven összes kottáját, hogy aláírathassa a mesterrel. Ha Beethoven nem létezik, majd akkor ő eljátssza Beethoven szerepét. Így hát fogja szépen, és lemásolja az összes kottát és ő adja ki őket a megfelelő időpontokban. A világ rendje helyreáll, az utókor számára létezni fognak Beethoven művei, így időutazónk is megismerheti ezeket jövőben, megveheti a boltban a kottákat, a történelem szinte változatlanul zajlik tovább. Csakhogy maradt itt egy nyugtalanító kérdés: Ki is írta akkor valójában Beethoven V. szimfóniáját? Ki volt az, aki összerakta a megfelelő hangokat a megfelelő sorrendben?

Amúgy így belegondolva önellentmondás is van a te példádban is, meg könnyen előfordulhat a Beethovenes történetnél is.

Ugye nálad a megkapott levelet adja át a múltbéli énjének. Nem csak információt, hanem anyagi hordozót is. Ha a múltbéli én kap egy hófehér papírlapot, az idős korára megsárgul, így a múltbéli énje mindjárt nem egy hófehér, hanem egy megsárgult papírlapot kap, ami idős korára megbarnul stb…

A Beethovenes történetnél meg érdekes kérdés, hogy mi van, ha időutazónk hibát vét, és az egyik hangot egy kottavonallal feljebb írja, de a zene így is harmonikus marad. Nos akkor ez a változat fog fennmaradni, így a magával hozott kottában is a feljebb írt hang fog szerepelni, így tulajdonképpen nem is hibázott…

Valahogy mindig visszatévedek ehhez a kérdéshez. Akkor már megosztok egy írást, a saját szavaimmal elmesélve. (Ha tovább gondoljuk a történetet, akkor egy klasszikus időparadoxonra jutunk, de ezt félretéve egész kreatív történet ez.)

1986-ban feltaláltuk az időgépet. Semmiség volt az egész, csak egy zseniális tudós szokatlan ötlete, meg két tucat szerencsés véletlen hihetetlen együttállása kellett hozzá. De a lényeg, hogy az időgép nagynehezen ugyan, de elkészült. Kapva kaptunk is az alkalmon, visszautaztunk a múltba, hogy meglessük, hogy is építették fel a piramisokat. A legnagyobb meglepetésünkre a piramisokat futurisztikus technikával építették embernek látszó lények. Közelebb menvén meglepődve tapasztaltuk, hogy az építők angolul beszéltek. Meg is szólítottuk őket:

- Hát ti?

- Építjük a piramisokat… Ja! Ti még nem tudhatjátok. Mi 2014-ból érkeztünk. Miután visszatértetek, elmeséltétek mit láttatok, így az emberiség összefogott, és az elmúlt évtizedeket azzal töltöttük, hogy kifejlesszük a piramisépítés technológiáját. Így hát most visszajöttünk és építjük a piramisokat.

- Hát ez bámulatos. Nos, akkor nem is zavarunk titeket, további jó munkát.

Időutazóink vissza is tértek, és valóban elmesélték, hogy mit láttak, ki is dolgozták a piramisépítés technológiáját, és 2014-ben vissza is mentek felépíteni a piramisokat…

Csakhogy történt egy sajnálatos baleset. Az egyik építőmunkás véletlenül belerúgott egy nagyobb kőbe, ami arrébb gurult fél méterrel. 314 évvel később egy arra járó egyiptomi megbotlott ebben a kőben, és olyan szerencsétlenül esett, hogy beverte a fejét és meghalt. Szerencsétlenségünkre az időgépet feltaláló tudós ennek az egyiptominak volt az egyik kései leszármazottja, aki ennek a nevetséges balesetnek a következtében nem született meg.

Így hát az a helyzet, hogy mind a mai napig nem találta fel senki az időgépet, és valószínű már nem is fogja soha senki feltalálni, viszont a piramisokat mégis 2014-ből érkezett időutazó emberek építették.

Ide vágó kedvenc viccem:

A tudós lelkesen mondja a kollégájának:

- Képzeld működik az időgépem! Vissza mentem vele a múltba, és megöltem a kisgyerek Hitlert!

- Kit?

De a Csillagok között című filmben is van egy ilyesmi időparadoxon. Az emberek találnak egy féreglyukat, amiről úgy gondolják, h idegen lények tették oda. Pár űrhajós átmegy rajta, történnek dolgok, megmentik a Földet, feltalálnak ezt- azt, pl a féreglyukat is. Tehát magunknak tettük oda a megváltoztatott jövőből. Át kellett rajta menni, h feltalálhassuk, és fel kellett találni, h átmehessenek. Érdekes, jó film, érdemes megnézni.

Oké, ha engedélyezett az agymenés...

Mi van, ha lehetséges az időutazás és történik is.

És át is írja a múltat.

Észrevesszük?

Nem, hiszen mi mindenképpen az adott "aktuális" múlt eredményei vagyunk. Ha a múlt változik, vele mi és emlékeink is.

Na de mi van a kauzalitási végtelen láncokkal?

Például a saját apa kinyírása nemzés előtt. Mindenki ismeri, bocs, de végigírom, hogy követhető legyen a hibája.

Emberünk visszamegy, kinyírja az apját. Ezért nem születik meg, nem is tud visszamenni kinyírni. Szóval megszületik és mégis vissza tud menni kinyírni, meg is teszi. De akkor nem születik meg...

Logikailag helyesnek tűnik a paradox láncolat. De nem az.

Miért?

Azért, mert soha, semmi nem tud kétszer ugyanúgy megtörténni, ha nem 100%-osan determinált minden.

És ma úgy néz ki, hogy nem az.

Lásd kvantumfizikai valószínűségek.

Ha létezik a kvantumszintű randomitás, a lánc sem minden alkalommal ugyanúgy megy körbe, mindig lesznek eltérések.

Ha rengetegszer körbe fut, előbb-utóbb lesz olyan mértékű eltérés, ami valamilyen módon megtöri a láncot. Mondjuk a visszautazó valamilyen balesetben meghal, mielőtt kinyírhatná az apját.

Máris nem tudja megölni, megtört a lánc.

És most gondoljunk bele, alapból az időben lépkedünk, mi alapján kéne azzal számolni, hogy egy ilyen oksági kör lefutása időbe kerül. Időn KÍVÜL tevékenykedünk.

Tehát a kauzalitási kör nulla idő alatt le tud futni megszámlálhatóan végtelenszer is.

Márpedig abba belefér, hogy valamelyik körnek lesz olyan variációs eredménye, ami megtöri a kört.

Akkor pedig mit lát az emberünk?

Azt, hogy akárhogy erőlködik azon, hogy megölje az apját, MINDIG közbejön valami, ami megakadályozza.

Azt fogja hinni, hogy valami felsőbb erő megakadályozza a paradoxon létrejöttét.

Pedig nem.

Egyszerűen csak az oksági kör annyiszor fut le nulla idő alatt, amíg meg nem szűnik zárt oksági kör lenni.

Ha ez igaz, az időutazás nem sérti a kauzalitást, egyszerűen csak automatikusan kizárja a kauzalitási hiba, kör nulla időnél hosszabb létezését.

De az is igaz, hogy soha, semmi módon nem fogjuk tudni látni a múltbeli beavatkozások eredményét. Csak a kauzalitási kört okozó változások nem fognak megtörténni, a többi igen, de sosem fogjuk látni, hogy megtörtént, a változás utáni valóság lesz a stabil valóságunk.

Nem lesz értelme olyan időutazást csinálni, ami célzatos változásra törekszik, mert az biztos, hogy kauzalitási kör. De az időutazás nem lesz lehetetlen és meg is fogja változtatni a történelmet, ezer olyan szempontból, ami NEM okoz kauzalitási kört.

Elmehetsz megnézni Krisztus megfeszítését és azzal soha ki nem derülő változásokat okozni.

De nem tudsz visszamenni megakadályozni a megfeszítést, ilyen eredmény lehetetlen.

Tiszta az egész?

Így nincs paradoxon és mégis lehetséges az időutazás.

Kiszámíthatatlan (és utólag észlelhetetlen) károkozása lesz, de csak paradoxon-mentesen.

És nem kizárható, hogy történik ma is.