Meddig fog még tartani az a szemlélet a magyar társadalomban, oktatásban, hogy a matematika unalmas, megvetendő, nehéz, érthetetlen? Ez tántorít el egy csomó diákot attól, hogy reál tárgyakat tanuljon tovább.

Khm... a kérdésre visszatérve.

Kérdező, sok mindenben egyetértek, mégpedig, hogy a matek valóban tisztán logikai "játék", az ember sok logikai játékot tud játszani (kártya, sakk stb.), igazából valahol a matek is ilyen, csak itt nem bábuk és kártyák vannak, hanem fogalmak és definíciók. Lehet, hogy hülye a hasonlatom, de én annak idején így éreztem, amikor tanultam. Namost, ha akárki meg tud tanulni sakkozni vagy kártyázni és sok odafigyeléssel és foglalkozással jó is tud benne lenni, akkor ugyanezt a matekkal kapcsolatban is megtanulhatná akárki.

Sok tanár hozzáállása is rossz, ebben is egyetértek. Én is találkoztam már rossz matektanárokkal.

Viszont vannak dolgok, amiket figyelmen kívül hagysz. Mégpedig, hogy sok diák azért rossz matekból, mert egyszerűen nem érdekli, nem izgatja, nem érez arra késztetést, hogy megpróbálja megérteni. Ezt el kell fogadni, akit ez nem köt le, azt nem lehet erőltetni, hogy integrálszámításokat csináljon. Soha nem fogja megérteni, mert nem is akarja. Helyette inkább játszik a gépen stb., mert az jobban érdekli. Ezt nevezik motivációnak, ami a sikeres tanulás egyik tényezője (az, hogy valakinek megvan az esze valamihez, csak egy dolog, viszont ha nincs motivációja, akkor nem tudsz mit csinálni).

A másik pedig az, hogy (a fentebbi párhuzamomra visszatérve) van, aki profin tud sakkozni, valahogy a "vérében van", és van, aki akárhogy igyekszik, neki soha nem fog menni ugyanúgy. Ha két ember 100 sakkórát vesz, nem fognak ugyanúgy tudni sakkozni. Az egyik lehet, hogy ránéz a táblára és egyből átlátja az egészet, a másik pedig görcsöl minden egyes bábun és nem látja át a táblát, leragad annál, hogy kell lépni a futóval, bástyával és a többire nem tud figyelni és megverik. Vagyis ezzel azt akarom mondani, hogy sok embernek hiába tanítod akármeddig, egyszerűen nem fog neki menni, mert nincsenek olyan készségei, amivel el tudná sajátítani. Szerintem a matek vagy akármelyik tantárgy ilyen. Van, aki veled ellentében úgy gondolkodik, hogy inkább elolvas száz könyvet és imádja az irodalmat, a vérében van, csak úgy sziporkázik belőle, a matekhoz pedig nehézkes az agya.

Személy szerint én olyan voltam gimiben matekból, hogy közép szintes csoportban típusfeladatokat meg tudtam oldani, otthon begyakoroltam mindig a feladatokat, amiket órán csináltunk, illetve megcsináltam a házikat minden alkalommal, így tök jól tudtam mechanikusan megoldani a feladatokat. Volt olyan, hogy TZ-t írtunk, és fele annyi idő alatt kész lettem a csoportommal, mert a kisujjamban volt, és a másik csoportot is megoldottam :D Az egyik csoport hibátlan lett, a másikban lett egy hibám. Mindenki azt hitte, hogy penge vagyok matekból, még én is, ezért átmentem emelt szintre. Na ott viszont végig gyenge négyes voltam, mert egyszerűen mindig új probléma elé kerültem, és gondolkodnom kellett volna, de rájöttem hamar, hogy nekem nincs "matekos" gondolkodásom. Emelt szinten sokkal többet kell az embernek a matekos készségeire hagyatkoznia, és nekem úgy látszik, hogy nincs ilyen, nekem inkább szorgalmam volt, ami közép szinten elég volt, emelt szinten nem.

Nem vagyunk tehát egyformák, attól, hogy te kened-vágod, más nem biztos, annak ellenére, hogy lehet, hogy ugyanúgy foglalkozik vele, de neki másképp működik az agya.

Ez sajnos szándékos butítás eredménye.

Nálunk nincs szükség okos emberekre, mert nincsenek komoly fejlesztések, és birkákat sokkal könnyebb irányítani. Amerikában is csak 5% okos emberre van szükség, a többit ott is birkának nevelik.

A szakmájához értsen jól, minden másban legyen minél butább - és ez különösen igaz a természettudományokra, ahol logikára, rendszerezésre, gondolkodásra, ötletekre lenne szükség.

A legszörnyűbb az egészben, hogy sokan azért nem gyakorolják a matekot, mert "menő" lett matekból "butának" lenni. Ezt sok mém meg miegymás igazolja. Meg főleg az, hogy nagyon sokak szerint az alapműveltség csak az irodalom, meg a történelem, a matek és a természettudományos tárgyak nem. Na de ez egy másik probléma...

Engem nagyon elkeserített, amit középiskolában láttam az osztályomban. Szerintem nem volt rossz matektanárunk, bár tény, hogy akiknél az alapok hiányoztak, azokon nem nagyon segített, de hát végül is nem ez lett volna a dolga. Viszont volt olyan, aki egyáltalán nem is figyelt soha az órákon, és amikor megkérdeztem, hogy talán ha figyelne, lehet jobban megértené az anyagot meg menne neki azt válaszolta, hogy áhh, úgyse tudnám megérteni. Persze mondhatjuk a motiváció hiányának is, meg annak is, hogyha valaki matekból gyenge, azt nem nézzük "butának", hanem elfogadjuk, hogy ilyen. Most nem azt mondom, hogy nem kell elfogadni, ha valaki matekból gyengébb, csak engem mindig idegesített a kettős mérce, ami akkor ütközik ki pl. amikor egy mérnököt valaki le iskolázatlan hülyéz mert nem tudja fejből József Attila egyik versét... Na mindegy megint eltértem a tárgytól.

Ja igen, és amúgy a közoktatás témakörben is csomó olyan kérdés látni, hogy úgy mennek továbbtanulni a diákok, hogy az a kérdés, hol nem tanítanak matekot. Elég elkeserítő, de nem látom ennek a megoldását.

Itt már többen leírták a lényeget előttem. A matematika és a természettudományos tárgyak mind olyanok, hogy egyrészt készség kell hozzá, másrészt komoly érdeklődés is. És sok múlik a tanáron is. De ez nagyjából igaz a humán tárgyakra is. Azokat is lehet dögunlamasan és érdektelenül oktatni, és lehet izgalmasan és színesen is. Meg persze függ a diák természetes intelligenciájától is, hogy ki milyen mintákat hoz hazulról, mit látott a szüleitől. Akinek a szülei olyanok, hogy megtanították őt alkalmazkodni, minden helyzetből kihozni a legjobbat és mindenben meglátni az érdekeset, az soha semmiből nem fog megbukni, mert még ha nem is érdekli ez vagy az a téma, nem úgy fog hozzáállni, hogy "ez engem rohadtul nem érdekel" vagy, hogy "minek tanuljuk mi ezt?" stb.

A matematika hiába logikus, sok embernek épp ez a készsége hiányzik. Tanulságos szociálpszichológiai kísérletek sokasága szól arról, hogy ha egy adott logikai szerkezetű matematikafeladatot olyan hétköznapi szituációs köntösbe csomagolunk, amely mindenki számára ismerős, akkor még a matekhoz tök tehetségtelen emberek is sikeresen meg tudják oldani, míg absztrakt szinten megfogalmazva jóval kevesebben. Egyszerűen azért, mert bizonyos feladatok elvégzését ilyen begyakorolt, tapasztalati úton szerzett módon, ún. heurisztikák alapján oldunk meg. A gyakran előforduló helyzeteben szükséges logikai megoldások egy idő után mindnekinél ilyen heurisztikus szintre lépnek, ami lényegében egy rövidzárat jelent a gondolkodásban, megspórolva ezzel ugyanannak a feladatnak a minduntalan történő logikus végiggondolását. Ennek persze evolúciós okai vannak. Ahogy annak is, hogy a magas szintű absztrakt gondolkodásnak viszont soha nem volt evolúciós előnye, hiszen ez relatíve még mindig új jelenségnek számít (pár ezer éves). Ez egy járulékos tulajdonsága az emberi agy fejlődésének, de nem annyira általános, hogy mindenkitől elvárható lenne, hogy egyszerre legyen atomfizikus, nyelvész és történészprofesszor. Vagy akárcsak egy is ezek közül.

Abban is van igazság, hogy a társadalmi beidegződések olyanok, hogy divat hülyének lenni matekból, fizikából, stb. Ezzel ugyanis nem lógunk ki, nem vagyunk stréberek, tanár néni kedvencei, hanem egy brancsba tartozunk, ugyanaz a sanyarú sorsunk van, mint a többieknek, akiket időnként jól megszívat a csúnya matektanár. Meg aztán az előbbiek miatt nagy átlagban a legtöbb embernek több agymunkára van szüksége a logikus, elemző gondolkodást is igénylő tárgyakhoz, és ehhez bizony sokan elég lusták egyébként is, vagy nincs is meg hozzá sem a fegyelmezettségük, sem a szocializáltságuk. Valljuk meg, hogy azért a legtöbb egyszerű munkáscsaládba született gyerekből sosem lesz mérnök vagy tudós. Vannak kivételek, de nem véletlenül nem ez a tendencia. És nemcsak amiatt, mert a lehetőség sincs meg a jobb oktatáshoz, hanem mert odahaza is egyszerű gondolkodási sémákat tanul el, és mire eljut az iskoláig, már nincs meg benne az a fogékonyság és érdeklődés, ami genetikailag meglehetett volna, ha egy ingerdúsabb, intellektuálisabban gazdagabb környezetbe születik bele. Meg aztán nem mindenkiben van olyan önérzet, hogy akár maga miatt, akár a szüleinek való megfelelésből minél jobb jegyeket szerezzen. Van, aki már korán átlátja, hogy nem fog ez neki kelleni, elég egy kettes, max hármas, minek strapálja ő magát. Belőlük (is) lesznek azok, akik aztán majd felnőtt korukban azzal exkuzálják magukat, amikor két kétjegyű egész számot kell fejben kivonni, hogy "hát én mindig is hülye voltam a matekhoz".

Szóval összetett dolog ez. De én a magam részéről nagyobb problémának tartom azt, hogy már az egyes egyetemi szakirányokon is egyre gyengébb képességű emberek tűnnek fel. Én 8 évig tanítottam műszaki irányultságú egyetemen matekot és egy kevés fizikát is, és ezalatt folymatosan csökkenteni kellett az elvárásokon, ha nem akartuk azt, hogy a bukási arány egyre nagyobb legyen. Pedig elvileg ők olyanok lennének, akik inkább reál mint humán beállítottságúak. És mégis...

"Nem a tanáron múlik hogy ki mit szeret"

Nem a fenét.

Középiskola 1-2. osztályban a fél osztály bukásra állt matekből és a matekóra GONDOLATÁRA mindenkiből kifordult a reggelije.

Láss csodát, 3-4. osztályban új tanár és egyszerre csak az egész matekutáló osztály alig várta a matekórát, aztán érettségin érdekes módon az elsőben és másodikban bukdácsoló osztályban matekból nem volt hármasnál rosszabb eredmény.

Lóxart nem a tanáron múlik. Csak annak nem, aki alapból fanatikusa az adott tárgynak. A többiekben igenis fel kell ébreszteni az érdeklődést a tárgy iránt.

És ennek a matek esetében egyetlen baromi egyszerű trükkje van, el kell tudni oszlatni a diák fejében azt a "jajeznekembonyolult" ködöt, ami elfedi előttük az egyszerű megértést. Ettől meg sem PRÓBÁLJÁK megérteni.

Amint a gyerek érzi, hogy nem hülye hozzá, a matekfeladatokra nem ellenségként, hanem kihívásként néz és nem nyugszik, amíg nem oldja meg, vagy nem magyarázza el neki valaki, mi a megoldás módja.

Évekig korrepeltáltam középsulis diákokat, sok olyat is, aki saját magát matematikai analfabétának tartotta és csak a saját szintjén kellett, mindig csak egyetlenegyszer végigmenni a megoldáson, hogy magától is legyen hozzá fogalma. És ezek is csupa egyesre-kettesre álló diákok voltak. És mindnek tudtam egy vagy két félév alatt két jegyet javítani az átlagán. Nem azért, mert zseni vagyok, hanem mert nem írtam le őket hülyének és hagytam annyiban.

És ehhez nem kéne magántanár. Csak egy jó tanár, aki nem csak felszórja a táblára a napi adagot aztán tojik az eredményre. Nekem volt szerencsém ilyen matektanárhoz, mint írtam feljebb is.

Igen, annak, hogy pl. a matek (de vehetnénk gyakorlatilag bármilyen tárgyat) oktatás eredménye ilyen csehül áll, több oka van, lehet szidni az oktatási rendszert, a hülyülő ifjúságot, de az az igazság, hogy ebben a legkevésbé a diák a hunyó.

A fő hunyó a tanár és a szülő 50-50 százalékban.

A tanár, akinek NEM CÉLJA megtanítani a tárgyat, csak leadni és a szülő, aki annyiban hagyja, hogy a gyerek a sikertelen megértés miatt xarik bele.

" Ilyen matek-fizika tanár kellene milyen iskolába, aki maga is szereti azt, amit tanít."

Bizonyáááám. De hozzátenném, hogy nem elég, ha csak szereti, mert volt szerencsém szakmájába szerelmesedett fanatikus szakbarbár tanárhoz is, aki képtelen volt átadni a tudását.

Az is kell, hogy szeressen TANÍTANI, vagyis az adja meg a sikerélményét, örömét a szakmájában, hogy a diákok megértik, magukévá teszik az átadott tudást.

Tény, hogy a több generáción át lebutított szülői és így diák-hozzáállás ezt állatira megnehezítheti, de éppen ezért kellene, hogy egy tanár ne csak értsen a tanított tárgyhoz, hanem nagyon értsen a fiatalsághoz, azok motiválásához, tudjon a nyelvükön beszélni és tudjon a szó legtisztább értelmében TANÍTANI.