Az első élőlényeknek nem volt DNS-ük?
"A newtoni fizikát már megdöntötték"
Nem, dehogy. Ez pont a másikra példa, amit mondtál: bizonyos körülmények között nem elég pontos, tehát pontosítani kellett.
Dehogy döntötték meg, akkor régen se lehetett volna jól számolni vele.
A kvantum/relativitáselmélettel ugyanez a helyzet, csak itt már előre látjuk a helyeket, ahol nem pontos. Ez ritkaság, de előfordulhat. Egyik se hibás.
Mondok még egyet: létezik legalább 8 fajta vízjég, ebből egy egyik fekete és 60 fokon olvad. Ettől még nem "dőlt meg" a víz olvadáspontja.
Az evolúció tagadást meg szerintem ne erőltesd. Az evolúció igaz.
A tudományban sosem állítunk olyat, hogy mi az "igaz". Elméleteket gyártunk, ami a lehető legpontosabban leírja a tapasztaltakat, és segítségükkel próbáljuk kikövetkeztetni, hogy mi fog következni. Ez egy folyamat, aminek sosincs vége.
pl. Víz esetében az emberek azt tapasztalták, hogy 0 fokon fagy, 100 fokon forr. Ezt aztán továbbfejlesztették, mikor felfedezték, hogy különböző nyomáson máshogy viselkedik a víz. Ez a szabadság mindig fennáll.
Tegyük fel, ha valami "csoda" történne, ami szembemegy a fizika által mondott igazsággal, akkor csak új elméletet kell gyártani, ami magábafoglalja és jobb esetben megmagyarázza a "csodát".
#22
"A tudományban sosem állítunk olyat, hogy mi az "igaz"."
Ilyet talán tényleg nem (legalábbis ha marhára szabatosak akarunk lenni), de azért olyat igen, hogy jelen tudásunk szerint igaz, vagy nagy valószínűséggel igaz. A tudományfilozófiában a Popper féle értelmezés a falszifikálhatóságon alapul, tehát ha nagyon szigorúan vesszük, nem tudunk 100% valószínűséggel bebizonyítani egy elmélet / modell igazságát, csak cáfolni azt. Hiszen elvileg egyetlen ellenpélda is elég lehet a cáfolásra. (Bár ez a biológiában különösen nehezen működik.)
Szóval sok mindenben egyet értek azzal, amit írsz, de azért az a megfogalmazás, amit a 12. válaszodban adtál, minimum elég félreérthető. Ilyesmit az ID-sek, kreacionisták, és egyéb áltudományok (vagy nem tudományok) művelői szoktak írni. Persze, elvileg lehet, hogy megdől az evolúcióelmélet. De azért ennek az esélye gyakorlatilag elhanyagolható, jó eséllyel csak finomodni, pontosulni fog. (Mint ahogy történik is vele folyamatosan.)
Illetve:
"Az evolúciós elmélet sem 100%-osan bizonyított dolog, csak jelenleg ezzel az elmélettel tudjuk legjobban leírni a természetben tapasztaltakat (egyébként sok más elmélet is van, de azokat nem tanítják iskolákban)." (#12)
Írhatnál pár példát, mert én egyetlen tudományos igényű elméletről sem tudok, ami az élővilág fejlődését írná le, és ne az evolúción alapulna!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!