Ezen az elektronmiszkopos felvetelen miert nem latszik a masik atom?

Azt tudod, hogy a kép alagútmikroszkóppal készült? Ami nagyon nem úgy működik, mint egy hagyományos mikroszkóp. Például nem igazán lehet rajta "tekergetni" fókuszt. (Legalábbis úgy biztos nem, mint egy hagyomnyos mikroszkópnál.)

"Ha akarom jezust is kirajzolhatom egy mikroszkoppal es rafogom hogy a mikroszkop mukodik."

Azt azért megnézném! :D

Hát… Kezdetnek leszögezném, hogy ez egy tényleg eléggé csonk Wikipédia-cikk. Például fura, hogy nem hivatkozzák az eredeti publikációt: [link] doi:10.1038/344524a0

Illetve azt is benézték, hogy a szöveg hossza nem 3 millárdod része a méterének, hanem inkább (picit kevesebb, mint) 30, mert a cikk szerint a betűk magassága 5 nm.

A másik, amit érteni kell, hogy ez nagyon nem fénykép (sőt, nem is elektronmikroszkópos kép, avagy SEM, ami majdnem fénykép, csak fotonok helyett elektronokkal), hanem egy STM, azaz pásztázó alagútmikroszkópos mérés. Itt azt csinálják, hogy egy fémes tűvel pásztáznak végig az érdekes terület felett, és úgy állítják a magasságát, hogy az áram, ami rajta folyik, állandó legyen, és az adatsor, amit a végén a gép kidob, az egy magasság-hely grafikon. Az árnyék akkor lesz, amikor ezt a felületet ábrázolják, és domborzatárnyékolást tesznek rá, hogy jobban lehessen látni, milyen dolgok vannak rajta. Másik dolog, ami magyarázhatja az árnyékot, hogy talán nem mindegy a szabályozónak, hogy milyen irányba megy.

Csak ugye ez nem egészen egy domborzat, hanem valami, ami a tű és a felület közötti alagútellenállástól függ. Bizonyos esetekben, például ha egyféle anyagunk van, akkor ez tényleg tud köszönőviszonyban lenni a felület alakjával, de ha megbolondítjuk a rendszert xenonatomokkal, amik egészen máshogy vezetnek, mint a tömbi nikkel, akkor nyilván mást látunk. Tehát a xenonatomoknál hirtelen nagyot ugrik a tű, míg a kristályrácsban az elektronok annyira szeretnek szaladgálni, hogy majdnem mindegy, hol vezetjük be őket. (Számít, ki is lehet mérni STM-mel, csak akkor sokkal finomabban kell mozgatni a tűt, és ha xenonatomhoz érünk egy ilyen finom mérésnél, akkor azt ellökjük onnan, vagy fene tudja mi történik. Szóval az alagútáram változása a nikkelatomok között nagyságrendekkel kisebb, mint egy xenonatomnál.)

Végül a rezgésekkel azt kezdték, hogy lefagyasztották a rendszert (ahogy már fentebb is írták, csak addig nyújtom itt a hozzászólást, hogy mire befejezem mindent leírnak külön-külön), 4 K-en mértek (–269 °C-on) és ultra nagy vákuumban (vicces, de a vákuumtechnikában többé-kevésbé önkényesen, de pontosan vannak definiálva a „közepes”, „nagy”, „ultra-nagy” jelzők, mindegy). Ez utóbbi ugye azért lényeges, mert így kisebb eséllyel lökdösték el kósza atomok az érdekes atomokat.

Röviden elég annyi, hogy az alagútmikroszkóp egy tapogatós eszköz, szóval a kiemelkedő dolgokat fogod látni rajta.

És 0 K környékén nincs nagyon mozgás.