Mi lesz az amit a Neuralink el fog érni?
Kifejleszettek egy operációs robotot,ami beülteti a készüléket az emberekbe.
Olvasták a disznók agyi jeleit.
Most pedig egy majom játszott ezzel a készülékkel.
Néhány tudós azt állítja,hogy ez mar több éves technológia,viszont a cég erre úgy reagált,hogy ez akkor is tudományos áttörés.
Mi lesz az,amit ez a cég el fog még érni?
"Mi lesz az amit a Neuralink el fog érni?"
Semmit. na jó, még biztosan behúznak pár milliárd venture capitalt, aztán semmi nem lesz belőle.
Tudom, rég volt már ez a témázás, de vicces, hogy már akkor is kint volt a 2020-as bemutató, ahol pontosan elmondták, hogy
-a cél jópár idegi alapú betegség orvoslása. Mint pl a különböző bénulások, ahol egyszerűen megkerülnék a sérült ideget. Vagy vakság/siketség megoldása a már ismert, de még nagoyn nyers technológiával (a hangot/képet egy mikrofon/kamera egyenesen az agyi chipbe sugározza). Illetve olyan pszichés betegségek, ahol az agy stimulálásával lehet jó hatást elérni. Ma is sokan szednek antidepresszánst, miért ne lehetne ezt nem kémiai úton elérni? Az antidepresszáns hatására a szervezet kiadja bizonyos hormonok termelésére a parancsot. Hát most egy elektronikus ráhatrás hatására adná ki a parancsot ugyanerre.
Azt is elmondták, hogy nyilván kezdetben drága lesz, de idővel lejjebb akarják nyomni az árat párezer (van ahol konkrétan 5.000t említenek) dollárra. Ez kb 1.500.000 forint, ami nem olcsó, de nem olyan elképesztően drága, mint ahogy elsőre gondolná az ember.
Pont az ár lenyomása miatt találták ki, hogy egy automata gép csinálja a beültetést, ne ember.
Mi működik még így? Hát a lézeres szemműtét! Annak is csak pár előzetes adat kell, és aztán egy gép megcsinálja magát a műtétet 15 perc alatt, este már mehetsz a haverokkal sörözni. Az is 500.000 forintba kerül, szóval az sem olcsó, bár sokkal kisebb az anyagköltsége is (hisz nem ültetnek be semmit).
Engem érint a dolog, mert folyamatosan veszítem el a látásomat és ez esélyt adna arra, hogy újra lássak, még ha nem is úgy, ahogy most. Léteznek már más fejlesztések is amik ezt a kamera+agyi chip megoldást csinálják, de ők jelenleg csak 400 agyi elektródáig jutottak el és addig, hogy egy ember több havi téningezés után felismeri a vízszintes és a függőleges fehér vonalat egy fekete alapon. Hát... nem nagy siker:D Ráadásul azok a chipek nem tölthetőek, azaz X idő után lemerül és ki kell műteni (manuálisan) és újat beültetni.
Ezzel szemben a Neuralink már most 1024 elektródánál tart és már megvan a konstrukciójuk a töltésre is (wireless, mint a mobilokra).
Persze mire ténylegesen piacra kerül addig még eltelik vagy 6-8-10 év.
Elon megemlítette, hogy idővel a memóriamentés, memóriabeültetés is menni fog, de ezt ő is a hosszútávú eredmények közt említette, azaz addig még eltelik vagy 20-30 év. Az biztos, hogy ha egyszer piacra kerül az első verzió, utána hatványozottan gyorsulni fog a fejlesztés, mivel lesz lesz tapasztalatuk és saját tőkéjük.
Hogy okosabbá tenné az embert? Ugyan. Ez egy fejbe épített telefon különböző hardware-ekkel. Melyik telefon tette okosabbá az embert?:D
#42: Szerintem jól látod.
Egyetlen pont, amihez hozzászólnék:
"Hogy okosabbá tenné az embert? Ugyan."
Nos, gondolkodásilag biztos nem.
De abban igen, hogy egy megfelelően okos AI révén folyamatosan dobja neked a közvetlen infőt, amire pont szükséged van.
Éppenséggel erre egy Google Glass jellegű kütyü is jó.
Egy csomó dologban képes lehetsz vele gyorsabban, megfelelően reagálni, válaszolni és az "okosságnak" ez is része.
"Melyik telefon tette okosabbá az embert?:D"
Egyelőre egyik sem, mivel a rajta lévő AI asszisztens nincs még azon a szinten, hogy tálcán szolgálja fel neked az információt, mielőtt még igazán tudnád, hogy az kell neked.
De sok ember tudja ma is olyan szinten használni a mobilnetet, hogy a problémamegoldási kapacitása töredékére esik anélkül.
Ez igaz.
De ez igaz az okostelefonra is. Persze a Neuralink mint interface kompaktabb és gyorsabb lesz, mint egy zsebben hordott telefon.
Lényegében már most is cyborgok vagyunk, csak most még a kezünkben hordjuk a kiegészítőnket:D
"Persze a Neuralink mint interface kompaktabb és gyorsabb lesz"
... és kívülről nem fog látszani, hogy a saját zsenialitásod vagy a net kútfőjéből jönnek az akcióid. :)
45
Magyarul: Nem leszel okosabb, csak mások azt fogják hinni.:D
És.. éppenséggel ez már elég is, hogy boldogulj a világban:D
"Nem leszel okosabb, csak mások azt fogják hinni.:D"
Miután elterjedt, már mindenkinek ez lesz a természetes.
"Hogy okosabbá tenné az embert? Ugyan. Ez egy fejbe épített telefon különböző hardware-ekkel. Melyik telefon tette okosabbá az embert?:D"
Ebben ugyan igazad van,de ezt én úgy képzeltem el,hogy ez a beültetett Neuralink egészen konkrétan egy "plusz agy" lenne az embernek.
Tehát be lenne ez ültetve az emberbe és akkor szinte már mindent is tudna, az atomfizikától kezdve a festőművészeten át a sportudományig minden menne az embernek.
Miért: most megy?
Pedig ott a kezedben az internet.
Ha meg valaki mindig betuszkolja az agyadba a megfelelő információt, az már nem te vagy.
48, neeem, ettől még elég messze vagyunk Nem is vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet amúgy:D Persze, lennének jó felhasználási módjai, végre kiofoflhatnánk ezt a hülye poroszos lexikális iskolai rendszert:D
De na, nem, a tudás betöltése gombnyomásra, még várat magára. Első és másodsorban nem is célja ez a Neuralinknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!