Mire gyanakodjak, mikor a hálózati konnektorban a 230 V helyett kb 130-at mérek?
A fázis ceruzával rátapintva jelzi, hogy valami van ott.
A konnektor fázisa megégett és a körülötte levő műanyag megolvadt már korábban. A mérés a konnektor leszedett helyzetében történt.
Nem ismeretlen számomra a villamossági és elektronikai mérés, így a multit nem tévesztem el AC-ra állítani.
Nagyon régről rémlik valami, hogy volt már egyszer, hogy a multiméter átvert és egy sima próba lámpával találtam meg a hibát.
Közben még valami történt.
Leégett egy mágneskapcsoló behúzó tekercse és vele együtt elment egy helységből a világítás.
Rohadt nehéz hibát keresni egy régi háznál, ahol millió villanyszerelő dolgozott és toldozgatták , bővítették a rendszert. A fele vezeték MM, a másik csőben van, de a színek meg összevissza.
Használtak, szürkét, feketét, pirosat.
Van, ahol levakoltak egy dobozt.
Most muszáj egy kicsit pihentetnem, mert kiakadtam a régi szerelők munkáján. Nem szakmám a villamos szerelés, de ennél bekötött szemmel jobbat csinálok.
Kontakt hiba biztosan nincs a mérési pontnál, mert levakartam mindent róla és krokodil csipesszel kapcsolódtam rá.
A röhely az , hogy ha máshonnét hozok fázist és azt összemérem a konnektor nullával , akkor rendben van.
Ha máshonnét hozok nullát és összemérem a konnektor fázisával, akkor is rendben van.
Márpedig ilyen hiba nincs .
Mivel egyetlen sarokban van minden hiba, így arra gondolok, hogy ennek közös problémája van.
Ja és kék színt is használtak.
Egyszer a piros a földelés, máshol meg a kék, de ott minden kék, míg egyik helyen kék a nulla ,máshol a szürke.
"Mire gyanakodjak, mikor a hálózati konnektorban a 230 V helyett kb 130-at mérek?"
Pl. rosszul kivitelezett mérésre.
Ha egy szimpla multiméterrel mérted és pl. nincs nulla a konnektorban akkor mérhetsz ilyen értéket a műszer nagy belső ellenállása miatt (egy fél méteres levegőben lógó vezetéken is mérhetsz ennyit).
Gondolj a próbalámpás esetedre és mérd terheléssel.
Az nem lehet hogy amikor mérsz, valami fogyasztó van a körben sorosan? Én találkoztam már hasonló hibával régen egy vidéki házban és ott ez volt. Ott is toldozgatva volt minden, és az egyik elosztódobozban volt ez a sorosan kötés.
Úgy látom, a problémát a hálózat teljes felújítása fogja csak megoldani, mert ez a sok toldogatás amúgy sem jó.
Vagy ha ez még nem opcionális, ki kell bontani az összes elosztódobozt, és átcsengetni a vezetékeket hogy mi hova megy.
Érdemes rajzot is készíteni közben.
Mondjuk az nagyon furcsa, hogy máshonnan hozott fázis/nulla esetén meg minden jó.
Ha majd sikerült felderíteni a hibát, írd meg mert érdekel engem is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!