Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Kit válaszak? Vagy egyáltalán...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kit válaszak? Vagy egyáltalán mit kéne csinálnom?

Figyelt kérdés
Szóval van 3 lány most akik közül az egyikel szeretnék komolyabban foglalkozni de nem tudom, hogy melyiket. Az első lányal 2 hete találkoztam először neten már beszélgettünk egy ideje és amikor találkoztunk akkor társaságban voltunk már elsőre nagyon szimpi volt és elakartam hívni egy találkozóra de megelőzött és ő hívott el engem 17/L. A második ő exem akivel annak idején még nyár elején azért mentünk szét mert összejött egy másik srácal amíg velem volt de ő állitja ez csak egy szerelmi fellángolás volt ami 2 hétig tartót és most újra szeretné velem kezdeni de még mindig tatja a kapcsolatott azzal a másik gyerekkel meg volt más gyanús körülmény is nála de állitólag csak engem szeret 17/L. A harmadik pedig egy olyan lány aki íránt a legtöbbet érzem már több éve de ő csak barátként kezel és állandóan olyan fiúk után szalad akik jóval idősebbek mint ő és mindegyik ez az agyon szteroidozott idióta, de mindegyik csak kihasználja szegény lányt 19/L. Szerintetek melyik lenne jobb esetleg próbáljak kialakitani valamit az új lányal vagy menjek vissza exemhez hátha tányleg normálisabb , mint amilyen volt vagy reménykedjek a harmadikban hátha észre vesz végre ?

2016. okt. 21. 23:22
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
A korodat nem tudom de egyèrtelműen az első.
2016. okt. 21. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
én a 3.- at választanám, mert lehet hogy csak arra vár, hogy kűzdj érte.... az exemhez semmiképpen sem mennék vissza mivel már nem lenne olyan mint régen (főeg a leírtak alapján nem lenne meg a bizalom). az első pedig szerintem elég bizonytalan ! de ne az eszedre hanem a szivedre hallgass! amelyikkel jobban érzed magad :D
2016. okt. 21. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Köszi a választ és igen az lemaradt 20 éves vagyok , hát én is ő felé hajlok lévén, hogy exem el hívott egy találkozora még Szerdán de kerestem egy imdokot és inkább nem mentem el az új lány miatt csak az a baj mindhárman fontosak nekem
2016. okt. 21. 23:30
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Az exedet hagyd a csudába. Megérdemli ezt és ezt mondd is meg neki.

A harmadik lány lehet, hogy tetszik és régi szép emlék, de az eddigi viselkedése alapján nem valószínű hogy a belseje is bejönne neked.

2016. okt. 21. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
2. Köszi a választ. Szerinted ez lehet, mert megmondom neked, hogy sokat tettem ezért a láyért régebben is meg most is és elmondtam neki, hogy mit érzek íránta de nem tudom vagy nem veszi komolyan ,mert eléggé önbizalom hiányos vagy pedig nem felelek meg neki elvárásban mivel átlagos ember vagyon nem egy 2x2 méteres kondis
2016. okt. 21. 23:36
 6/7 A kérdező kommentje:
3. Köszi a választ nos hát szerinted akkor a 3. lányal nem működne mert idáig csak barátnént állt hozzám ?
2016. okt. 22. 18:36
 7/7 anonim ***** válasza:

Mégha meg is kedvelne akkor is lehet hogy igazából csak "rádfanyalodna" belülről. Másrészt ha eddig így viselkedett akkor a belsője se biztos hogy hosszabb távon megfelelne neked.


Például lehet hogy egy idő után félrelép vagy ilyesmi. Nem mondom hogy ez lesz viszont szerintem valószínűbb ebben az esetben.


Fontos hogy a döntést mindenképpen neked kell meghozni és mindent gondolj át hideg fejjel. :)

2016. okt. 22. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!