Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Barátság vagy több? Esetleg...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátság vagy több? Esetleg csak kihasznál?

Figyelt kérdés

Tavaly szeptemberben lettem 9.-es. Az új osztályunkban van egy fiú akivel már az elején nagyon jóban lettünk. Eleinte csak kimentünk a folyosóra és kettesben beszélgettünk. (Mindig ő hívott ki.) Beültünk egy ablakba és kis távolságot tartva egymástól beszélgettünk. Aztán ez a kis távolság eltűnt. Vagy szorosan egymás mellett ültünk, vagy ő ült én pedig a lába között álltam, vagy fordítva. Ha órán egymás mellett ültünk, akkor összefonta a lábait az enyémmel és szorosan mellém ült. Szóval egyre több lett a testi érintkezés. Aztán már nem csak a folyosón voltunk együtt, hanem nagyszünetekben kiszöktünk a suliból és vagy lementünk a hintákhoz vagy mivel nagyon közel lakik a sulihoz felmentünk hozzá.(Nem történt semmi!!) Egyre többen kérdezgették tőlünk, hogy együtt vagyunk-e vagy hogy mi van közöttünk. Erről még nem nagyon, sőt egyáltalán nem beszéltünk, hogy pontosan mi is van közöttünk.

De vannak napok, sőt van mikor egy hétig nem is nagyon beszélünk. Ő alapból is sok lánnyal beszél. De azt monda csak barátok. A lányok persze próbálkoznak, de már 3 lány utasított vissza. Mikor rákérdeztem, hogy miért olyan volt mint aki megsértődött és utána nem is faggattam. Ezért nem is kérdeztem rá kettőnkre.

Lehetséges hogy érez valamit vagy csak kihasznál?

Válaszokat előre is köszönöm! :D


2016. máj. 25. 19:42
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Beléd van esve, a lányokat miattad utasította vissza. Azért sértődött meg mert neked akkor nem esett le hogy miattad utasította vissza. Beszélj vele.
2016. máj. 25. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ne viccelj, egyértelmű, hogy tetszel neki, de szerintem komolyabb szálak is fűzik hozzád, ezt neked kell érezned. Mindenesetre biztos vagyok benne, :)
2016. máj. 25. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

És mi van ha mégsem? Ha csak barát és így fejez ki? És ááá... ha több akkor miért nem lépett egy év alatt semmit?

U.i.: Köszi a válaszokat!:)

2016. máj. 25. 20:02
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Egyertelmuen tetszel neki. Amugy nem azert de miert varod h megint o lepjen? Hiszen eddig kihivott aztan hozzadert meg elhivott magukhoz. Jah es a lanyokat is visszautasitotta. Elmondom neked azert nem csibal most semmit MERT EDDIG TE SEM SIBALTAL SEMMIT ES AZT HISZI H NEM JON BE NEKED! Konyorgom! Ugyan ezt sibalja most a legjobb baratnom..latszik h a fiu szerelmes bele es nyit fele de a saj nem vsinal az eg vilagon semmit! Konyorgom lepj:)
2016. máj. 25. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Ő tett érte, a te reakciódat várja folyamatosan, csak nem adsz neki bátorítást. Ha tetszik a srác, sőt, ha szereted, közeledj hozzá te is. :) Második voltam.
2016. máj. 25. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Ne hagyd, hogy az ábrándos lelkű lány válaszadók félrevezessenek. A leírtak alapján a srác nem használ ki téged, de nem is érdekled őt komolyan. Ha azt szeretné, hogy a barátnője legyél, akkor már megcsókolt volna vagy egyéb módokon kifejezte volna, hogy mire vágyik. Mivel ez nem történt meg, így egyértelmű, hogy a srác élvezi a társaságodat és a figyelmedet, élvezi azt, hogy láthatóan tetszik neked, de ennél többet nem szeretne. Neki teljesen megfelel a mostani helyzet. Egy csomó lányt tarthat talonban, köztük téged, élvezheti, hogy vele foglalkoznak, miközben semmilyen kötöttséget nem kell vállalnia. A legtöbb, amire számíthatsz tőle, hogy idővel talán megpróbál majd dugópajtást csinálni belőled.
2016. aug. 18. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!