Mi lehet ez az érzés? Mit csináljak? 13L

Van egy srác, 17 éves, nemsokára 18. Azt hiszem már úgy egy éve szerelmes vagyok belé. De csak AZT HISZEM. Nem tudom pontosan mi lehet ez... Amikor először megláttam, a szemébe néztem és furcsa dolgot éreztem. Mintha valami mágikus kötelék lenne az ő meg az én lelkem között, mintha már ismerném, pedig akkor még a nevét sem tudtam. Mintha mi már leéltünk volna ezer meg ezer életet együtt. Lehet, őrültségnek hangzik, de tényleg ezt éreztem. Idővel aztán kiderült számomra, hogy Ő egyike a suli legmenőbb és legnépszerűbb fiúinak. A lányok 90% utána epedezik. De Ő nem olyan, aki ezt kihasználja. Ő más... Azóta már megtudtam róla több dolgot is, és egy kicsit beszélgettünk facebookon. Mindig csak Ő jár a fejemben, folyton vele álmodok, és bármit mondanak nekem, egyből Ő jut eszembe. Most már odáig jutottam, hogy nem tudok aludni, mert csak gondolkodok. Gondolkodok azon, hogy oda kéne e mennem, be kéne vallanom e neki az érzéseim, vagy felejtsem el. Sokan azt mondják, hogy ez csak egy fellángolás, majd el fog múlni. De én érzem, hogy ez annál valamivel több. Az iránta érzett "szerelmem" egyre erősbödik. Sokszor kap el a sírhatnék, mert nincs nála esélyem. Még arra se, hogy beszélgessek vele. Elvégre én csak egy 13 éves lány vagyok, tulajdonképpen egy gyerek, Ő meg lassan kész felnőtt férfi. Barátnője van, zenekari karrierje, haverjai, és rengeteg szép, és vele egykorú, értelmes lány ismerőse... Hozzájuk képest én olyan semmilyen vagyok. Jellegtelen. És, hogy őszinte legyek, nem vagyok egy szépség sem. Biztos nem hiányzik neki egy ilyen őrült kiskamasz társasága. Nem akarom zavarni, vagy ilyesmi. Végül is, csak azt szeretném, hogy Ő boldog legyen... Persze, nem tagadom, hogy én lennék a világ legboldogabb embere, ha akár egyszer is tudnék vele egy jót beszélgetni, hát még ha valamit érezne is... De ugye ez képtelenség. Nem sokára itt a szeptember, és megkezdi utolsó évét a suliban. Aztán elballag, leérettségizik, és ki tudja, hova megy tovább? Rengetegszer sírtam már csak a gondolattól is, hogy többé nem láthatom. Nem tudom, kezdek kétségbe esni. Mit tehetnék szerintetek? Egyáltalán mi ez az érzés? Normális? Vagy csak szimplán őrült vagyok, és beképzelem magamnak? Valaki segítsen.:(