Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol találok Fideszes értékrendü, normális lányokat?
Az a helyzet, hogy sajnos túl sok ellenzékit találok a lányok között. Egy fiatal lánynak, hogy lehet egy Gyurcsány vonzó?
Egy sem vallásos, nincs hitük az oktatás jövőjét illetően sem, pedig a jelenlegi állapot a volt Szovjet elnyomás és a baloldal által kreált káosz, amit 12 év alatt nem lehetett helyrehozni.
Az iskolában kiszoritva érzem magam, a tanárok is elfordultak mellőlem, mert nem mentem tüntetni. Hetekig nem volt sem tanulás, sem semmi más, minden erről szól már csak egy ideje, hogy igy rossz, úgy rossz.
Ezt egyszerüen én már nem birom hallgatni, mindenki a kultúra tönkretételéről beszél, mikor ők hallgatják a nyugati rapzenéket és ők cigiznek, isznak mindenütt. Köpködnek, rongálnak, szidják a munkásembereket.
Nem látják a lényeget, azt, hogy Nyugaton már kézirás sincs, csak számitógépen tanulnak mindent.
Egyszerüen nem tudok velük kommunikálni.
Van aki érzi még igy? Hogy a liberális oldal elnyomja és emiatt már egy lányt sem mer leszólitani?
17 Férfi
Fideszes meg a normális szó egy kicsit durva.
Én keresztény vagyok, de amit a fidesz csinál az hol keresztény? Hol?
Lopás, lopás, arrogancia, tömeggyilkos putyin seggének kinyalása, álszentség, nerlovagok, emberek tönkretétele,
Keresztényi értékrendű vagyok szintén, tudod miért utálom az egész Fideszt KDNP-ét?
Mert ,ha valahol azt mondom nemzeti, keresztény értékrendű vagyok, akkor egyből a Fidesz-KDNP pártszövetséggel azonosítanak, mert a kormány ezeknek a szavaknak is kihasználta a jelentését. Meg mit várunk egy olyan miniszterelnöktől aki állandóan gyűlölködik?
Lekommunistáz mindenkit aki az ellenzékre szavaz, ez keresztény nemzeti?
Hogy lehet ,hogy a aksigyáraknak alárendel mindent most, meg a putyin gazdának akitől legdrágábban vesszük a gázt az EUban?
Most ,hogy magyar katonát fejeztek le az orosz hadsereg katonái hol van nagy jogvédőként? Hol?
Orbán az nem nemzeti, keresztény, csak egy tolvaj, kleptomániás hazudozó , most már az atomháborúval rémiszget, meg világháborúval, egyedül szintén ő az EUban. Esküszöm ez az ország szégyen lett, Európarekorder inflációjával, putyinista seggnyalásával, korrupcióban is egyik legkorruptabb. De még lehetne sorolni, vagy a fideszes tvben arról áradozik bencsik andrás ,hogy a melegeket ugandában kivégzik, és ezt röhögve örömmel meséli, vagy az ,hogy ő az oroszoknak szurkol.
Hát még szerintem ezt a kormányt napokig lehetne szidni, egyszerűen undorító amit művelnek, és nemzetközileg is egyre jobban szigetelődünk el, külügyminiszter kakadunk, már afrikai banánköztársaságokba jár kapcsolatokat építeni ez mindent elárul. Régebben volt a V4, a lengyel-magyar barátság, de már ezeknek is vége orosz seggnyalás miatt. Ma Magyarországnak, a diktatúrák Fehéroroszország, Oroszország, Uganda stb a cimbijei, egész ország szétpusztul.
Na csak ennyit, az egész ország fejben meg egy mentális sötétség lett, lakosság nagy része putyinista, fideszes, támogatja ezt az ország szétlopó politikát, fél a nemváltó ovisoktól, úgy tudja nyugaton már megfagytak az emberek stbb. Mindenkit gyűlölnek libsiket, melegeket.
Valaki ott írta, a 13mas nem kell foglalkozni a politikával ,mert minek, csak a saját életünkkel foglalkozzunk.
Nézzünk vissza az elmúlt 1 évre.
460 ezer KATA kisvállalkozót rúgtak seggbe, Magyarország veszi legdrágábban az orosz gázt, pedagógusok státusztörvénye, szívhangtörvény.
Ha mi ne foglalkozzunk a politikával, akkor a politikusok miért turkálnak a nők méhébe? Szívhangtörvény, nagyon jó
Vagy Státusz törvény: Akkor miért lehallgatható , átkutatható, egy tanár laptopja ,telefonja mi jogon kutatnak más életébe?
De még sorolható sorolható, és ez csak az elmúlt 1 év.
Ez az ország egyre mélyebb, ha nem lennénk már EU tagok rég a Fehérorosz rezsim féle ország lennénk, 3 millió fidesz hívő még ennek is örülne.
Vagy az állandó orosz propaganda, ami csak nálunk meg a putyinpártiság, miközben a többi másik 26 eus országban már más a téma.
Valami félelmetes, elég csak elolvasni mit mondanak a háborúról a magyarok, hát Zelenszkij megölt 20 ezer oroszt ezért jönnek békét csinálni az oroszok, meg húzogatták a medve bajszát. Több Eus országban az orosz propaganda ellen fellépnek ,idehaza meg állami pénzből nyomatja pl.: megafon. Hányinger, megoszt egy ilyen senki egy putyin, vagy lavrov beszédet erre több ezer hozzászóló ez igen, ez igen, béke kell ruszkik most csinálják a békét.
Valahogy úgy érzem és más fiatal is 25 vagyok, hogy ebben az országban olyan szintű agymosást végzett ,hogy már félelmetes.
Nekem van ismerősöm a fronton, tehát engem ez azért döbbent meg, mert félelmetes ,hogy szinte a fideszesek 80%a szerint Oroszország csak megvédi magát, és az USA , EU miatt robbant ki a háború. Hát neki amikor elmondtam mi van, bár ő csak leste, azt mondta sok putyinfideszest elvinni olyan helyekre ahol szó szerint mindent elpusztítottak az orosz testvéreik, ahogy fideszesek hívják őket.
A 444 csinált sok jó videót valóság lebontása, címmel meg a többi videójuk is értelmes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!