Miért ignorál a lány, ha eddig kedvelt?

Igazából nem is vagyok boztos benne, hogy tetszem neki. Kérlek, mondjátok el, ti mit gondoltok!

Osztársak vagyunk, 1 hét és elballagunk, bár ugyanabba az iskolába vettek fel minket, más szakra.

Tavaly nyáron ráírtam mint osztálytársamra, mert a tanár kérte, hogy adjak át neki egy infót. Fiú vagyok, így elgondolkodtam, lehetne-e köztünk valami talán így utolsó évbe. Én sosem akartam kezdeményezni, mert teljesen meg vagyok barátnő nélkül, persze még megváltozhat a véleményem később, de mai szemmel, nem sok hasznát veszem egy szerelmi kapcsolatnak. Tudom, hogy van igaz szerelem, de nagyon ritka, sok feltételtől függ: kell, hogy vonzzon a külső mindkettőjüknek, akarni kell a kapcsolatot mindkettejüknek, meg kell ismerni egymást, megkedvelni a belső tulajdonságait is, (nyilván nem mindet) és elhatározni mellette magad mindenestül. Az igaz szerelem nem csupán érzés, sokkal inkább kemémy munka, érettség eredménye, egy döntés. De nagy dolgokat szerintem akkor éri meg megtenni, ha van értelme. Egy szerelemnek mi értelme? Be szeretném tartani azt az alapelvet, hogy házasságon kívül nincs szexuális, vagy egyéb kevésbé tartós viszony. De sajnos (igen, fiatal vagyok még) nem látom hasznát egy házassági kapcsolatnak.

Egy barátság sokkal kényelmesebb, barátságosabb kapcsolat. A szerelem annyival más, mint egyszerű barátság, hogy tetszik a másik teste is, jó lenne vele huncutkodni. (Ha nem így van, megköszönném, ha leírnátok, miben tévedek.)

Szóval ily hosszú bevezető után, (ennek az volt a célja, hogy elmondjam, én nem akarok egy lánytól semmilyen kapcsolatot; csak szexet azért nem, mert ezzel megsérteném az elveim, szerelmet pedig mert sokkal jobb nekem egyedül, egyetlen haszon az lenne, hogy kiélhetném nemi vágyaim, de eddig nem voltam olyan kanos, szerintem szűzen is le tudnám élni az életem. Persze lehet eljön a nagy Ő, de érte is küzdeni kell.) jöjjön az, mi a helyzet köztem és a lány közt:

Tehát év elején felfigyeltem, hogy sokkal érettebben, nőisebben néz már ki, mint tavaly. De nem szólítottam meg, max néha köszöntem. (én, meg az osztály többsége nem köszön mindenkinek, csak akivel jóban van, vagy ha akar valamit tőle, vagy csak kedve van köszönni.) Pont mögöttem ült, és gyengéden megbökött a ceruzájával, mikor továbbtanulásról volt szó órán. Megkérdezte, hova megyek tovább, majd azt mondta, ő nem ért az ilyesmihez. (Gondolom, úgy értette ő nem tudja, hova megy tovább.) Én nem vagyok bőbeszédű, főleg nem olyan lányokkal, akikről kb. semmit se tudok.

Később, mikor beteg voltam, s visszamentem suliba, rögtön érdeklődött, mi volt velem, ezt még nem kérdezték tőlem az osztályban. Én megint bénán válaszoltam, nem tudtam, hogy pl. vissza kérdezzek-e, hogy ő hogy van, mi újság, mert igazából nem akartam, hogy azt higgye, akarok tőle valamit. Mert tényleg nem akartam.

Aztán leült mellém, mikor egyedül voltam, pedig volt máshol is hely. Első alkalommal meglepődötten köszöntem, ő vissza, és ennyi. Jött a kínos csend, és mikor 2.-jára, 3.-jára ültünk ugyanoda, nem szólaltunk meg, egy "szia" se hangzott el. Valószínű megunta a csendet, ezért kis gondolkozás után átült máshova.

Egy nap, mikor sétáltam ki a suliból, ő az aulában várt egy osztálytárs lányra, mondtam hogy még fent van, aztán ő is jött ki utánam. Két nevetgélős idegen lány a padnál kérdezte, hanyadikos vagyok, nem válaszoltam. Oda sietett hozzám, megragadva az alkalmat, hogy most tudunk beszélni (vagy csak beszélni akart valakivel).

- Te is hallottad a kutyákat?-kérdezte.

- ő.. nem. Milyen kutyákat?

Kissé kínosan mosolyogva hátra nézett. Leesett, hogy azokra a lányokra gondolt.

-Jaa, ahaa, érdekees.-gondoltam: na, jól kezdődik, ilyen hülye vagyok, de az énem másik része azt mondta, jóó, így hátha békén hagy majd.

Utána megkérdezte, miért nem beszélek senkivel. (Ez nem teljesen így van, de idén a legjobb és a suliban egyetlen barátom elhagyott, és most ignorál, utólag kiderült azért, mert unalmas és fura vagyok szerinte. Felsőben mindig együtt voltunk, ennek pedig ez lett a hátránya, hogy másokkal az osztályban, nem igazán tudtam miről beszélni, nem ismertem őket. Mostmár kicsit jobb a helyzet, de sokszor egyedül vagyok (ami engem nem zavar), és nincs igazi barátom.) Aztán érdeklődött mi lett a barátommal. Nem mondtam el a teljes igazságot, mert év elején még én se értettem a helyzetet.

Mondta, hogy szomorú, ami történt, de itt van ő ha beszélgetni akarok. Valahogy szóba kerítette azt, hogy majd jön valaki, aki boldoggá tesz engem, de nem hinné, hogy ő olyan pozitív lenne. (Tehát azt hiszi, magányos és szomorú vagyok, és a szerelem segíthet. Ezt is vehetem egy célzásnak, de elég naiv vagyok, és azt hittem, csak segíteni akar, hogy legyen kivel beszélni. És miért ne gondolná ezt amúgy? Nem kell mindig egyből közeledésre gondolni. Csak hogy még nincs vége.) Egész hosszút beszélgettünk, utána minden nap szinte, mosolyogva, jókedvűen köszönt, én vissza (volt olyan is, mivel ugye nem teljes szívvel közeledek hozzá, hogy szembe jöttünk egymással a terembe, és nem tudtam köszönjek-e. Valószínű azért volt ez, mert eddig nem volt lánnyal ilyen kapcsolat. Végül ő köszönt előre, én mindig csak vissza köszönök, bár legtöbbször ez nem csak lányokkal, hanem minden társammal így van, akit csak minimális szinten ismerek.)

Volt, hogy odajött, megkérdezte, mit olvasok, utána azt, hogy küldjem el neki, ha akarom azt a könyvet. (Micsoda praktikák, így akarhatta elérni, hogy újra ráírjak!) Így is volt, otthon elküldtem, és neten is beszélgettünk. Ezúttal én kezdtem a beszédet, küldtem egy vicces képet a tanárunkról, majd szóba hoztam a volt barátom. Ő újra érdeklődött, és írta, bármikor odamehetek hozzá. Aztán ő is megosztott egy képet egy soriról, amit épp nézett.

Voltak még kisebb jelek, pl. tőlem kérte, hogy segítsek a matekban, meg küldjek el neki oldalakat a füzetből; vagy a barátnője azt mondta, az én barátnőm azt mondta, szeret engem. Na, nekem nincs barátnőm, de van pár lány más osztályból, aki próbálkozik nálam szórakozásból. Vagy ők mondhatták, vagy ez a lány, akiről szó van.

Volt olyan, hogy egy csoportban dolgoztunk, és az a másik fiú, aki velünk volt, annak a karjára hajtotta a fejét a szemem előtt. Nem irigykedtem, de ezt az érzést akarhatta kiváltani, hogy küzdjek érte. Olyan is volt, hogy megérkeztem és ő farkasszemezett velem, egy ideig néztem, aztán beszélgettem, nevetgéltem a haverommal (ugyanazon a képen nevettünk, amit elküldtem neki, az egyik fiú fogta és meg is mutatta az osztálynak a képet.) Egyszer én is farkasszemeztem vele. Szó nélkül.

Vagy olyan, hogy mellém ültették egy órára, és ő folyanatosan "véletlenül" belém rúgott óvatosan, a lábai helyzetét cserélgette, hogy hozzá érjen az enyémhez.

De most jön csak a nagy:

Szünetben, én elöl ültem a helyemen, telóztam, míg azt hallom, hogy az a lány, az átlagnál hangosabban mondja egy másik lánynak, hogy szerelmes belém! Úgy, hogy én is halljam. Én meg úgy csináltam, mintha meg se hallanám, főleg miután válaszolt a lány:

-Igen, én is, bár kicsit keveset tudok róla, de igen. - mondta viccesen.

Na, most nem nagyon értem, a főszereplő lány is csak viccelt, vagy így akarta kimondani nekem.

Most azonban már hónapok óta nem szólunk egymáshoz. Képesek vagyunk elmenni egymás mellett köszönés nélkül. Az elmúlt időben annyi volt még, hogy barátnőjével szkanderezett, két kézzel próbálta lenyomni, míg nevetve engem nézett. Lehet csak véletlen, de lehet, ezzel azt akarja sugallani, hogy még mindig nem adta fel a reményt, hogy össze jöjjünk. Vannak fiú barátai, és mostanában úgy látom igyekszik a többi fiúval is jól érezni magát.

Bevallása szerint néha a lányokat szereti. Pontosan senki nem tudja, mi a saját nemhez való vonzódás kialakulásának oka, de nem akarom, hogy miattam leszbikus legyen, vagy egyszerűen összetörjem szívét.

Középsuliban 4 évig együtt leszünk legalább. Nem 1 osztályban.

Bocsánat, hogy rengeteget írtam. Ha végig olvastad, valószínű szereted az ilyen sztorikat. Szeretnék tanácsot kérni, mit tegyek, mert bizonytalan vagyok. Ignoráljam, vagy mit tegyek? Hálásan köszönöm a válaszokat!