Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is bunkó volt, hogy kifizettette velem a kávézós díjat?
Sziasztok.
Randiztam a tinderről egy csávóval Debrecenben.
Én elmondtam neki előre, hogy én már egy végleges párkapcsolator keresnék és eddigi kapcsolataim is évekig tartottak, csak sajnos rossz végük lett.
Ő tudomásul vette ezt mikor elhívott randira, hogy keresem a nagy Ő-t, akivel akár lassan összeköltözhetem, házasodhatunk, gyereket vállalhatunk.
25 éves vagyok, a srác 28.
Megbeszéltük, hogy sétálni fogok erre folyamatosan mondta, hogy menjünk màr fel Én hozzám, főzzek neki 1 meleg teát, mert ő fázik, majd mivel mondtam, hogy de én csak sétálni szeretnék!!
Mondta, hogy akkor üljünk be egy kávézóba, igyunk meg valamit, mondom jó, de én akkor is sétálni akartam igazából.
Leültünk, lekerült a kabàt és igazából egész kávézás alatt gyönyörködött és csak mondta és mondta, hogy Jaj, de szép vagyok, jaj de csinos vagyok, jaj de tökéletes a combom, a fenekem, a mellem.
Abszolút kínosnak éreztem, hogy tök hangosan mondogatja, méghozzá perverz hangon, sült a fejemről le a bőr.
A végén megint bepróbálkozott, hogy felmegyünk -e Én hozzám, hát mondom nem én már szeretnék hazamenni és egyébként is az albitàrsam otthon van, nem mondtam, hogy valakit felvinnék, tiszteletbe tartjuk egymást.
Na erre...
Egyből hogy kiléptünk ada nekem a blokkot, hogy akkor fizessem ki a forrócsokit.
Kifizettem, utána mondta, hogy még többet fizessek, mert vagy 200Ft-tal többe került az Övé, mert ő úgy gondolta, hogy egymásét fizessük, csak erről nem szólt 🤣
Aztán kifizettem, bàr akkor már igen ideges voltam, majd kérte kísérjem màr el a buszmegállóba, hogy ne várja egyedül a buszt, mert nagyon fázik és jó lenne a társaság, mikor kb. 8 percre volt a buszmegálló én pedig 15 percre lakok.
Még én kísérjem el ....
Fúh mondtam, kösz nem és elhajtottam.
Azóta se írt, bár már le is töröltem.
Annyi idióta van itt a tinderen, hogy hihetetlen.
Már magam sem tudom, miért nem fordultam sarkon sokkal hamarabb. Ez egy tanulság volt, hogy legközelebb menekülni kell, mert baj is lehet, bàr én tőle nem féltem.
Tisztába vagyok vele, hogy nem írjuk az Én-t nagybetűvel.
Nem nagyképűségből vagy önimádatból vagy magamnak való kedveskedésből írtam, csak azért emeltem ki, hogy zavart, hogy ő kitalálta, hogy elhívja magát magamhoz, mikor szerintem ezt úgy illik, hogy ő hív meg magához és én esetleg őt magamhoz.
Az én-t azért emeltem ki, mert erre akartam utalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!