Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben?
Miután végigolvastam az idiótábbnál idiótább kérdéseket ebben a témában, én is írok egyet bele.
Van egy lány, elkezdtem vele ismerkedni, találkoztunk is már. Szép, intelligens, sok a hasonlóság, értékrendben is megvan az egyezés. Egy dolog zavar nagyon, mégpedig, hogy borzasztóan éretlennek érzem (ilyen téren pl pont különbözünk, én komolynak tartom magam, dolgozom, tervezem a jövőt, míg rajta azt érzem, hogy egy kicsit benne ragadt a gyermekkorban). Félre ne értsetek, tök jó, ha valaki tud gyerek lenni ebben a komor világban, de kicsit furcsa, hogy még sose láttam, éreztem, hogy komolyan is tud viselkedni egy helyzetben, ahol kellene.
Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor a 8-10-es lányok bandáznak, nevetgélnek, borzasztó rövidítéseket használnak. (Lemaradt, hogy 2 évvel vagyok idősebb)
Lehet, hogy én vagyok a begyöpösödött, de érdekel a véleményetek. Jelenleg úgy vagyok, hogy nekem egyelőre ez még nem red flag, most kezdtünk ismerkedni, és tényleg ezen kívül egy főnyeremény a csajszi.
De mégis sokszor átfut az agyamon, hogy nem tudok magam mellett elképzelni egy kislányt. Kövezzetek meg, de szeretem, ha a partnerem hasonló érettségi szinten van, és hasonlóan gondolkodik, mint én.
Szóval kíváncsi vagyok a véleményetekre, és köszönöm, ha leírjátok. (21F)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!