Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az mit jelent hogyha egy lány megbízik bennem ennyire ilyen kevés idő után?
Van egy lány akivel egy 3 hete beszélünk neten mondta hogy jön holnap Pestre és megnézné az állatkertet. Mondtam neki hogy én elmennék vele és boldogan igent mondott tehát megbeszélés után 12 órával azaz holnap már találkozni fogunk. Nagyon zárkózott lány elvileg nagyon nehezen nyílik meg emberek felé de felém eddig egészen nyílt és rettentően jól elbeszélgetünk chaten mindig. Én nem is tudom hogy néz ki az arca és ő pont azt mondta hogy neki az tetszik bennem hogy még azt sem tudom igazán hogy hogyan néz ki de beszelek vele, és időt szenteltek rá. Ő tudja hogy én hogy nézek ki(instárol)
Tehát kicsit izgulok a holnap miatt de én már már úgy érzem ha nem is lenne nagyon szep az arca én úgy is össze jönnek vele nagyon mert iszonyú kedves lány.
Én 16/F ő 15/L
Meglepően rossz fordulatot vett az eleinte ígéretesnek tűnő dolog.
Hiába volt 15 éves olyan érzésem volt mintha egy kislánnyal sétálnék végig nagyon lapos és kicsi lány ami még alapból nem lenne világ vége mint írtam mert irtó jó fej volt. A talalkozasig.
Egész végig kérdeztem tőle dolgokat próbáltam beszédre bírni de 3 órán keresztül mindig csak 2-3 szóban halkan válaszolt és vissza nem kérdezett. Egy milyen napod volt kérdésre 2 szóban mukogva válaszolt és nem kérdezett vissza hogy velem mi van. És nem mert a szembe nézni.
Kifizettem a jegyét az állatkertbe szóval én álltam az egészet. Az állatkertbe pár sort mondott magától hogy de cuki ez az állat meg de undi ez az állat de mindent iszonyú halkan és visszafogottan. Nem volt mosoly az arcán és nem is volt szomorú.
A legjobban úgy ásta el magát hogy az állatkert után se volt képes kinyögni egy KÖSZÖNÖM szót. Elmentem hozza elkísértem az állatkertbe(nem tudta hol van) kifizettem neki és vissza kísértem. Ezek után szó sem lehet róla hogy többet beszélek vele. Az is lehet hogy csak nem voltam szimpatikus vagy nem tudom de hát azért mégis csak ő egy alacsony lány H&M ruhák stb én meg úgy mentem oda hogy 183 centi viszonylag jó testem van IPhone és Tommy Hilfiger( tudom hogy nem menő csak a Ribi lányok szemszögéből nézem)
Szóval csalódás. De még jó hogy időben kiderült és nem megy el rá haszontalan idő
Nekem nem célom senkiből embert faragni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!