Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen a legtöbb lány?
2 hónapot voltam együtt a barátnőmmel, 17/F ő 15/L akivel tegnap szakítottunk! Mégpedig azért mert a szemem előtt smárolt egy sráccal, még pedig egy eléggé “menőn” őltözött pávával aki nem volt 60 kg és alacsonyabb volt mint az exem. Én viszonylag magas vagyok sportolok és átlagos a testalkatom. És a srácról azt halottam , hogy kötöszködős is. Én udvarias vagyok a lányokkal igaz csak mértékkel! És jó a dumám. Nem értem. De nem is ez a lényeg 1 hete még azt mondta , hogy tiszta szívéből szeret mindennél jobban. Most viszont a szemembe mondta , hogy szakít velem. Mert a másik srác menőbb helyesebb és férfiasabb mint én és őt választja, pedig én soha nem néztem volna ki belőle! Nem ez az első lány aki össze tőrt, hanem ez már a harmadik barátnőm egyben a harmadik is , hogy szándékosan össze törik a szívem. Ez a mostani megcsalt, az előző meg nem bízott meg bennem, és direkt már azért is belém kötött ha fel mentünk haverokkal 20 km-re bulizni Tatabányára szórakozni és ő pont nem tudott jönni vagy amikor hívtam campus festre nem jött, és fagadta a haverjaimat , hogy megcsaltam e! Akkor voltam 16 éves a lány még 15 . Illetve még 14 évesen volt egy 16 éves barátnőm, szintén meg csalt. Az első kettő tipik szép lány volt, de a mostanit már csak kicsit mondanám kűlsőre szépnek, mostmár nekem
elég ha egy lány úgy kicsit tetszik kűlsőre az első 2 bnőm után, csak legyen hűséges. És sajnos ennyi csalódás után már nem tudok meg bízni a lányokba, nem merek mostmár senkivel köteléket ki alakítani. Mert még egy ilyet nem bírnék ki, elveszetnek érzem magam, és nem fogom megtalálni a valódi páromat így fiatal koromba, jelenleg még nem a feleségen kell gondolkodnom. Egy pár haveromnak mar volt normális párkapcsolat még ha rövid is volt akkor is nem ilyen miatt szakítottak a párjukkal. Meg nem csalódtak 3/3 lányban. Nem értem én miért ilyen lányokat fogtam ki, és mégis ezek után , hogy bízzak meg bárkiben hol keresek magamnak lány? Elvileg vannak a valóban normális lányok, de 60% előnyben azok vannak akik csak tettetik , hogy normálisak , elvileg! Gondolom az nem gáz ha így állok a dologhoz, és sírtam ezek után a lányok után?! Amit nem tudom miért tettem/teszek.
Ne általánosíts ;)
De egyébként biztos ,hogy életed során fogsz ilyen lányal még találkozni.
Ne add fel legyél türelmes:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!