Mit tegyek? El vagyok keseredve, nagyon nehéz így.

Sziasztok, akik követitek ezt a kategóriát 2-3 hónapja találkozhattatok velem, így lehet ismerős lesz valami.

Barátnőm január végén február elején azzal jött, hogy nem valami jó a kapcsolatunk már és nem tudja, hogy mi lesz. Én mellé álltam, mindenben támogattam és jobban odafigyeltem rá, volt már ilyen mikrohullám, 1-2 napig tartott előtte. Viszont akkor egész február rossz volt, március pedig már maga a pokol... Fél márciusban veszekedtünk csak aztán szünet lett de megszakítottam, majdnem szakítás lett a vége, de úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk folytatni, és nem arra gondolni, hogy nem tudja, mit akar tőlem.

Március végére abban egyeztünk meg, hogy semmiben sem fogom őt gátolni és semmit sem fogok neki megtiltani, nem fogok nekem nem tetsző dolgok miatt hirtelen reagálni és azok miatt veszekedni. Illetve, hogy pozitívan gondolkodunk.

Ő megtette... Elkezdett máshogy hozzá állni, ami javított a helyzeten, egyre jobb lett újra, azt éreztem hogy helyre fog jönni. Néha néha szóba jött, mondta, hogy nem érez úgy mint régebben de sokkal jobb mint volt és, hogy szeret engem.

Szombaton pedig derül égből villámcsapsá, hogy neki rossz a lelki állapota és visszajött az az érzés, hogy már nem olyan mint volt és (újra) nem biztos abban, hogy velem akar marani.

Hogy miért arra nem tudott választ adni. Tegnap elmentem hozzá, ketten maradtunk a házban, összebújtunk, beszéltünk. Kiderült, hogy nagyon bántja, hogy ő nem tud annyit adni, mint amennyit én adok neki és, hogy ő nem olyan komolyan gondolja mint én. De szeret, csak az a baj, hogy a szerelem amit irántam érzett már átalakult és ezt 16 és fél évesen nem tudja úgy kezelni ahogy kellene. Érett lány de nehéz neki nagyon. Természetesen továbbra is támogatom, bátorítom, segítek neki mindenben.

Gondolkodni szok néha sajnos a szakításon, vagyis inkább azon, hogy mi lenne vele, ha szakítanánk. Azt mondja, nem akar bántani, de tudja, hogy most ez nekem fáj és ha szakítana az is fájna és sarkoba szorítja őt ez az érzés. Össze van zavarodva, azt hiszem teljesen.

Nekem ő nagyon fontos. Igaz, hogy 18 éves vagyok, de nem a szex a fontos, nem az, hogy kihasználjam, hogy mondhassam, hogy nekem van csajom, hogy nekem milyen jó... Én komolyan gondolom vele, régebben együtt szőttünk álmokat, hogy milyen jó lesz (lenne) együtt lakni, milyen lakás kellene majd, milyen házat építenénk, hogy élnénk, együtt terveztük az életünket, és ez benne megmaradt nagyon és még mindig hiszek ebben az álomban... Nagyon jó lány, értelmes, okos, aranyos, gondoskodó és sorolhatnám még sokáig. Csonka családban nőttem fel (apa nélkül) és ő ezt az űrt bennem kitölti, szeretnék boldog családot, és tudom, hogy viselkedik a kicsikkel, és tudom, hogy jó anya lenne ami nekem fontos egy nőben... Azt hiszem ez fiatalon ijesztően hangozhat, de tudat alatt ezt nagyon fontosnak tartom (apa hiánya miatt). Megjegyzem, ő erről az érzésemről tud, és nem ijedt meg tőle sőtt még büszek is volt rám és magára is.

Mit tehetnék srácok? Szeretem őt... Teljes szívemből... Nagyon fontos nekem, nem szeretném őt elveszíteni, próbálom megtenni, a maximumon teljesíteni 0-24-ben, bármikor ugrok ha hív, segítek amiben csak tudok. Szüleivel jóba vagyok, beszélt velük erről, apukája csak annyit mondott neki, hogy ne szakítson velem, mert én normális vagyok és megbánná, ha úgy döntene. Ez nekem nagyon jól esett, hogy az apja mellettem áll. De tudom, nem befojásol ez semmit.

Bármit megteszek érte és harcoln akarok a végsőkig. Ma találkoztunk. Mondtam neki, hogy velem, vagy nélkülem, ő döntése nem szólhatok bele. Annyit mondott, hogy ő nem akar szakítani, szeret és nem akar elveszíteni.

F/18 L/16

Amikor összejöttünk: F/16 L/14 (és fél mindkettőnk)