Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tisztelt 30-as, és 31-es.
"Nem a szexualitásról van szó"
Hát miről van szó? Mert elvileg csak azért háboroghatnál. Vagy azért is, ha elmennek fagyizni. Könyörgöm a szexualitáson kívül miről beszélhetnénk, együtt néznek meg egy filmet? Hűha. Abban semmi sem lenne. Tehát ebben az esetben, a "korkülömbség" kérdésében igenis dominál a szexualitás témaköre, hiszen a többi elfogadott tényező lenne.
Egyébként elhiszem, hogy a te ennivaló leányod meg sem közelítí a felnőtt férfiakat. És hidd el, vannak még rajta kívűl pár millióan. Azonban olyanok is vannak, akik pedig igenis megközelítík őket.
Az, hogy neked van egy álláspontod, még nem azt jelenti, hogy másoknak nem lehet.
SZázadjára írom le, hátha egyszer eljut hozzád is, hogy az emberek válktozékonyak, mert a természet más és más képességekkel, személyiségjegyekkel ajándékozott meg bennünket.
"egy 12 éves még gyerek, 14 évesen meg már felnőtt"
Én ezt megintcsak nem állítottam. Azt jeleztem, hogy a 14 éves már érett lehet a szexuális kapcsolatra, ha erre az ő személyisége, és szexuális vonzereje megérett.
Természetesen van olyan, mint már említettem, hogy egy 18 éves sem érett meg még a szexuális együtt létre.
Egyén függő. Amíg nekem számokat írkálsz ide egyfolytában, addig nem érted amiről beszélek.
Igazad van, hogy van olyan ember, aki veled, a te álláspontoddal ért egyet, azt az értékrendet képviseli.
DE! Létezik hidd el olyan ember is, aki pedig nem azt az álláspontot kívánja képviselni, amit te akarsz ráerőltetni. Mások vagyunk, minden ember más, és ez így van jól. Akkor is, ha hypot iszol.
(Még mindig ne igyál hypot).
Már megint a szexualitással jössz hát ezt nem hiszem el... Tényleg reménytelen eset vagy. Hallod, fogd már fel, hogy nem az a bajom elsősorban, hogy szexelnek, hanem az, hogy ezek egyáltalán párkapcsolatban vannak, azzal hogy egy 34 éves elméletileg felnőtt ember képes egy 16 éves tinikislányra barátnő jelöltre tekinteni. Ja és, de... Azt (is) írod, hogy 14-16 évesen már lehet olyan szinten, mint egy 30 éves, de 12 évesen nem lehet, ha lehetne, akkor a szexhez is lehetne érett, de nem lehet, állításod szerint. Tehát 12 évesen gyerek, 14-16 évesen már nem. Tényleg ennyire nem látod mennyire logikátlan és zagyvaság ez az egész?
És amúgy hol erőltetek én bármit is bárkire rá? Elmondom a véleményem, ennyi. Nem kell hallgatnod rám meg ilyenek, az a te bajod, hogy ignorálod a pszichológiát, az a te bajod, hogy nem látod be, hogy egy 30+-os embernek már nem egy tini szintjén kéne állnia normál esetben, meglehet figyelni, hogy az ilyen mentálisan és lelkileg lemaradott "felnőtt" emberek milyen családból származnak, milyen hűdeérett személyiségűek, stb., nekem volt szerencsém ilyenekhez itt is és hát... Amely férfi normális szeretetet, odafigyelést kapott és trauma sem érte fiatal gyerekként, az nem tiniknél fog próbálkozni 30+-osan.
Kedves 33-as.
"Azt (is) írod, hogy 14-16 évesen már lehet olyan szinten, mint egy 30 éves"
Na itt a baj, hogy én nem ezt írtam. Ebből adódik a félreértésed. A személyíségről beszéltem, hogy minden ember más. Ha megeszed a zoknidat, akkor is így van.
Egy 14 éves lehet bármilyen, és egy 30 éves is. Te két dolognál ragadsz le: A 14 éves fejletlen, a 30+-os meg fejlett.
Ha meg nem az, akkor biztos retard a 30+-os.
Hát ez nagyon nem így van. Eltérő emberek születnek értsd már meg.
Mindenki más, minden személyíség.
Ezért nem számít a kor, de neked a 14 picike, a 30+-os meg hatalmas megrontó bika.
Téveszme, ami a te fejedben van.
#34 Maximum a te fejedben van téveszme, tényleg teljesen elmondásos vagy, 14 lehet olyan, mint egy 34 éves, de amúgy nem lehet érett, de amúgy a szexhez az, de amúgy a 12 éves nem, mert az csak 12 éves, de amúgy a 30 éves lehet belé szerelmes és a 12 éves is belé... Like what? Picit gondolkozz már el ezen, mert nevetséges már, amiket írsz.
Amúgy meg vágom, hogy különböző emberek születnek, ezzel nincs is gond, lehetnek érettségbeli eltérések is, olyan 3-4 évek, DE NEM 10 meg 20 év főleg nem visszafele. És igen, az a 34 éves, aki egy tini szintjén áll, az egy mentálisan sérült ember, tetszik vagy sem, ez van, pszichológia az pszichológia, gondolom azóta sem olvasgattál a témában, pedig tényleg érdekes és sokmindere megtanít, inkább csak nyomod itt a hülyeséged teljesen feleslegesen.
Szerintem és ismét leírom, hogy reménytelen eset vagy, de tényleg, úgyhogy én itt abba is hagytam ezt a témát(Kérdést kitörlöm, hogy ne lássam milyen zagyvaságokat írsz), legyen jó estéd.
Ahogy így olvasom végig, az jön le, hogy átment megint az egész két a konkrét esetet nem ismerő személyeskedésbe.
A kérdésre, senkivel nem törődj kérdező, ne más véleménye szerint élj, légy boldog ameddig lehet és élvezz minden percet az életedből, amennyit tudsz.
És persze, lesznek szomorú időszakok is, mint mindenkinél, gyerek-tini-felnőtt, mindegy.
De nem kell túltudományoskodva mindíg mindent 20 évre előreprogramozottan élni és élni akarni.
El fog hagyni a Józsi, az István, a Bélát te rúgod ki stb stb.
De visszanézve majd, mindegyikkel volt élményed élvezeted, na és erre gondolj. Ne a keserűséget tartsd magadban belőlük. Ez a fontos.
A kettőtök élménye számít. Mindenki más ne okoskodjon bele az életedbe-érzéseidbe.
35-36-os.
"14 lehet olyan, mint egy 34 éves"
De hagyd már a számokat. MINDEN EMBER MÁS.
Ne írd már ezeket az adatokat mert nincs értelme, amíg ezt csinálod, nem fogod fel, amit közölni ohajtok feléd.
Az emberek mások, mert a természet dönti el, ki milyen lesz. És ehhez társul még a nevelés, az egyén kérdése és a többi. Két 40 éves, két 80 éves, két 14 éves különbözhet egymástól, mert mindegyikük másmilyen.
Hagyd a kort, mert nem lényeges, a fejlettség, az érettség a lényeg.
Tisztelt 38-as.
Ha befolyásol a szülői nevelés, ha nem, attól még lehetséges, hogy hamarabb megérik valaki a szexuális életre.
Semmi köze megintcsak ahhoz, amit írtál.
Engem elkezdtél szórakoztatni, egyik szavaddal képes vagy ütni a másikat.
Fel sem fogod amit közölni akarnak veled.
A természetnek adhatsz papírlapokat(Személyi), és nyomathatod az emberek által kitalált törvényeket, valaki 14 évesen AKKOR IS MEGÉRETT A SZEXUÁLIS KAPCSOLATRA, valaki pedig 20 évesen SEM ÉRETT MEG RÁ.
Ha HYPOT ISZOL, akkor is így van :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!