Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Egy tanulságos sztori nektek,...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy tanulságos sztori nektek, srácok(?)

Figyelt kérdés

A volt barátnőmmel, (hívjuk Beának) egy 9 hónapos kapcsolatom nemrég szűnt meg, méghozzá a következőleg:

Bea a kapcsolat elején örök hűséggel, minden más mézes-mázos szöveggel bombázta az elmémet, ami szépen lassan be is épült (főleg, hogy általában sírva ment el tőlünk, hogy nem akar elveszíteni SOHASEM).

Csodálatos volt vele minden, azt hittem valóban bízhatok benne, ő lesz nekem az igazi.

Azonban jött az érettségi idény, ami engem érintett, őt nem, plusz a karantén.

Nem tudtam sokat foglalkozni vele, pedig próbáltam a tanulás mellett rá is időt fordítani, megtettem érte mindent, mint mindig a 9 hónap alatt, de nem csak én, hanem a családom is. (Elkényeztettük, ő volt még az én családom "hercegnője" is. )

Azonban Bea nem tudta feldolgozni, hogy feszültebb vagyok, ráadásul eddig még nem is sejtettem, hogy mekkora pszichopata is ő (a sírásai után már le kellett volna essen).

Lement az érettségi, örültem, hogy végre fordíthatok időt kedvesemre, akit mindennél jobban imádok. Rengeteg tervem volt, vittük volna nyaralni is egy hétre, megnézegettünk volna érdekességeket az országon belül, de neki más tervei voltak.

8. hónapnál tartunk, kedveskedek neki folyton, viszont valami nincs rendben.

Folyamatosan generálta a feszültséget, a legkisebb dologból is elefántot csinált. Elkezdett kijárkálni a városba a "barátnőivel", ami már szinte minden napossá vált, viszont elég gyanús volt, mert sosem lehetett elérni olyankor, mikor pedig kimentem hozzá, nem volt azon a helyen, ahol említette, hogy lesz.

Ebből is vitáink kerekedtek, végül a 9. hónap végén szakításra került a sor. Pitiáner dolgokat hozott fel indoknak, amivel csak nevetést tudott belőlem kiváltani.

A nap, mikor szakítottunk ki is mentem a barátaimmal gyászolni kicsit, mire Bea hercegnő megjelent kézenfogva egy sráccal, akitől egyébként sosem kellet féljek, mert amúgy csak egy haver.

Én ideges lettem, a csávót konkrétan elüldöztem. Ezután a hercegnő anyukája megérkezett, hogy hazavigye csemetéjét.

Mivel elég jó kapcsolatot ápoltam az anyukájával, az ügyből egy elég nagy megbeszélés, vita alakult ki.

Az anyukának kiteregettem mindent, amit hazudozott neki, esetleg nekem Bea, azt, hogy mennyire tiszteletlenül beszél róla a háta mögött. Miután elmondtam mindent, megfordultam és elmentem.

Nem, ez nem egy jó példa, viszont tanulság. Tanulság arra, hogy fiú-lány barátság nem létezik, soha nem szabad hinni senki szavának, főleg nem ilyenekben. Mondhatjátok, oké, igen, hülye voltam, hogy elhittem amiket mondott, (örökkön örökké love you stb) de ki nem tette volna?

Mindenki célja a boldogság, az, hogy megtalálja azt, aki kitart mellette egy életen át.

De mivel 2 barátnőből ez volt a második fiú haveros megcsalásos esetem, egyre jobban kételkedem abban, hogy el tud köteleződni egymás mellett két ember.

Amennyiben végig olvastad köszönöm a figyelmet, remélem tanulságos volt.

Véleményeket várok kommentben.



2020. jún. 15. 06:53
1 2 3
 11/22 anonim válasza:
21%
Figyelj egyaltalan nem veked van a baj inkabb a barati koroddel tisztelet a kivetelnek szerintem azon valtoztass.... amit pedig a vegen irtal hog soha nem szabad hinni senki szavanak az huyleseg marmint tekjesen 10000% ban megertelek de kerkek ne legyel ilyen mert csak ellokod az embereket magadtol azzal ha bizalmatlan vagy ez valoszinuleg meg sokaig elkiser igy 2 eset utan de probalj pozitiv maradni foleg hogy nagyon nem a te hibad es yz ilyen embereken latszik hogy jon egy nehezebb idoszak ey maris elfut az illetomilyenkor tenyleg latszik hogy milyen valojaban, ezalapjan orulj hogyszerintem hogy mar remelhetoleg nincsenem korulotted ezek a toxic emberek, kitartast!
2020. jún. 16. 03:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 dizelesgozgep válasza:
65%

Megértem! És tényleg szívás.

De amúgy van férfi lány barátság. Csak magas érzelmi inteligencia és önreflexió kell hozzá de ennyi. Nyilván sokakban ez nincs meg, de akinél igen annál simán létezik.

És az hogy nem löknél le magadról egy csajt ha úgy van mert jól néz ki, az nem azt jelenti hogy akarsz tőle valamit. Miután meg barátok lesztek, NEM fogod meghúzni meg próbálkozni sem mert tényleg nem éri meg.

Ez csak azért írom mert igaza van itt az egyik kommentelőnek. Nem lenne szerencsés ezután rögtön agyvérzést kapnod ha az új párodnak van férfi barátja, esetleg túlságosan féltékenykedni.

2020. jún. 16. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a további válaszokat!

A fiú barátoknál akkor akadtam ki, mikor itt volt nálam, aztán elkezdték hívogatni, a képei alá szexuális fűtéssel írkáltak, (amin még röhögött is) amikor 5 sráccal ment volna valahova, ráadásul volt olyan, hogy nem szólt semmit, aztán random összetalálkoztunk vele a városban, egy csávó pedig mellette volt.

Persze mind ez ki lett magyarázva, aztán már amiatt is okolt, hogy nincsenek barátai, pedig én aztán sosem mondtam neki, hogy a barátnőivel problémám van, egyszerűen ők nem keresték.

Gondolom mert ők már tudták milyen is valójában.

2020. jún. 16. 13:10
 14/22 dizelesgozgep válasza:
100%

Teljesen off ez a lány.


Így van valószínű ők sosem voltak barátok csak tudták milyen "stabil" érzelmileg a hölgyike és vártak mikor esik valami...

2020. jún. 17. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

Az egyik válaszoló említette, hogy a lány "neurotikus szorongó".

Jobban utána olvastam és szinte minden passzol amit erről leírtak. (Remélem nem hülyeségekre kerestem)


[link]


Rendkívül aggodalmaskodó, érzékeny volt és annak tartotta magát.(akár egy fogmosásban is látta, hogy mi okozhat problémát)

Teljesen ártalmatlan szavakon, amiket esetleg poénból sóznak oda el tudott kezdeni sírni.


De egyébként elég durva, mivel napok óta gondolkodom a kapcsolaton, történteken (ahogy ez gondolom normális) és szinte mindent amit mondott nekem, ami miatt én erkölcsinek és becsülendőnek tartottam, teljesen az ellentettjét csinálta.

Például említette egyszer, hogy nem hiszi el, hogy a megcsaláson kívül egy kapcsolatban nem lehetséges valamit megbeszélni (a kamu szakítós szövegei már beégtek) és emiatt szakítani kell. Vagy pedig, nem érti, hogy az emberek miért nem tudnak megmaradni a párjuk mellett, miért kell mindenkivel csinálni...

Nos, mindkettőbe belebukott, jó tanulság lehetett neki is, amennyiben a pszichéje fel tudja fogni a dolgokat.

2020. jún. 17. 03:30
 16/22 A kérdező kommentje:
Azt, hogy milyen stabil biztosan tudták, mivel volt osztálytárs a srác.
2020. jún. 17. 03:31
 17/22 anonim válasza:
100%
Nem veszítettél semmit. Tapasztalatom szerint pont az ilyen lányok lesznek 2-3 év múlva terhesek, egy olyan sráctól, akit 6-7 hónapja ismernek max. Majd a közösségi oldalai teli lesznek smúzolós, pocak fogós-csidicsudi szerelmes képekkel, majd a terhesség miatt hirtelen összeházasodnak, és ennek természetesen mindenki örül és facebookon dobálja majd a gratulációt meg szivecskét, a csaj meg persze röhög a markába, mert egy percet sem dolgozott még életében. 31/L
2020. jún. 21. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:
Nem olyan rég kiderült a lányról, hogy pszichológushoz járatták már kisebb korában is és 14 évesen vesztette el. Nekem azt mondta, hogy szűz...woah
2020. júl. 3. 15:05
 19/22 A kérdező kommentje:
(kirohanások, pánik és egyéb dolgok miatt)
2020. júl. 3. 15:07
 20/22 anonim ***** válasza:
100%

A pszichológushoz járás nem jelent semmi rosszat. Annyit jelent, hogy hajlandó szemébe nézni a gondjaival. Gondjai mindenkinek lehetnek. Én pl azért járok oda, mert nem bírom elviselni, hogy én dolgozom túl órában és másik 4 ember hibáját javítom ki, és mégis engem baxnak le azért is, ami nem is az én dolgom, eközben én kapom a legkisebb fizu emelést.

Mint kiderül, ha lefosom a munkám és mindenkivel kedves vagyok, de mindenre azt mondom, ez nem az én dolgom, akkor meg jó fej leszek és több fizu jár. Azóta gyakorizom munka helyett. Mert, amit rám osztanak és más egy hét alatt csinálja meg, az nekem egy délelőtt és utána unom magam. Sok könyvet olvasok azóta munkában és tanulmányi verseny eladatokat oldok meg.


És ehhez nekem pszichológus kellett, hogy jobb fej legyek munkában és ne dolgoztam magam halálra, miközben mind rám osztott feladatot megoldjak.


Ettől nem vagyok rossz ember.

2020. júl. 3. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!