Most én vagyok a bolond, vagy ez így normális? HOSSZÚ SZTORI, többi lent

Előzmény : van egy barátom, akivel másfél éve eggyut vagyunk Az elején minden szép és jó volt, majd kezdtek jönni a gondok, amikert bár többnyire én kértem bocsánatot, akkor is ha nem én voltam a hibás. Ezek még oldottuk. Aztán a hátam mögött a barátom 3-4 hónapig csalt. Amikor ezt megtudtam, úgy voltam vele, hogy bármi van, nekem ez a srác kell mert szeretem. Tehát meg egyeztünk, hogy nem szakítunk, rendbe hozzuk a kapcsolatot. Ez idő után ő teljesen rám telepedett, lelustult. Nem ment sehova velem, csak otthon nyomta a telefont. Veszekedunk egy csomót. Aztán amikor már nem bírtam, elkovettem egy nagy hibát, meg csaltam a barátom. Ezután mindenben én voltam a hibás, folyton ellenőrizget, suliban minden szünetben ott kell lennem vele, nem mehetek sehova sem. Nagy szülőkhöz sem. Én szakítani akartam, ő nem, mondván nagyon szeret és nem akar el engedni. A másfél évre való tekintettel bólintottam rá, hogy próbáljuk meg utoljára. Ugyan az a lemez, ellenőriz, ki oktat, nem mehetek sehova, csak otthon lehet ülni mint egy darab...., az ő példáját követve. Mára már oda jutottunk megint, hogy mindenért én kérek elnézést, minden az én hibám. Alig tudok ki mozdulni. Mellesleg az sem utolsó, hogy az utóbbi időben nálunk van, mert a szüleivel össze rúgta a port. Mi tartjuk el, és mégis én vagyok a papucs. Mindent meg teszek érte, készítek neki enni, pakolok neki suliba, járkálok ide oda, midnemdt meg teszek neki, hogy még legyen a komfort zónája, de ő mindig csak veszekszik érte, hogy állandóan csavarok. Holott az ő jólét miatt megyek ide oda. Ma is össze vesztünk, mert délelőtt a nővéremmel néztem sorozatot, délután pedig papahoz mentem fozesre. Zavarta, hogy nem ültem ott vele egész nap, amikor kb mindig eggyut vagyunk, de csak a telefont nyomja, míg én ki szolgálom. El követtem azt a hibát, hogy még csaltam, ez tény, de ő azóta is úgy van vele, hogy a boltba menet meg b*sznak. Amikor az a 3-4 hónap felért annyival, amit én tettem. Nálunk el, én vagyok a pincér, míg ő vitatkozik mert mindenert én vagyok a hibás. Azért is veri magát, hogy nem vettem fel iskolában a telefont, mert némítva volt és nem vettem észre hogy csorget, majd hogy én majdnem megyek büfében a barátnőmmel. Nem küldheten smileyt a barátnőimnek, nem mehetek velük sehova. Nem beszélgethetek meg az osztálytársaimmal sem messengeren. Minden privát beszélgetésem ellenőrzi. Már sokszor jutottam oda, hogy számítok vele, de mindig eszembe jut a nehéz családi háttere, és mindig sajnálom hogy ki lesz vele ha én itt hagyom. Nem tudom mit kéne tennem, nekem ez úgy nem jó, de mi lenne az okos megoldás? Én már ezt sokáig nem fogom bírni. Folyton megaláz, ha viccelődők, vagy nem úgy csinálok valamit ahogy ő akarja. Ha mindent megoldok, akkor happy van, és nagyon aranyos tud lenni, kedveskedik, és értelmes is, de ezek olyan kevés pillanatok. Hiányznak, mert régen jobb volt. De már nem ez van, vagy nagyon ritkán. Nekünk sincs mindig sok pénzünk, de ha én kapok valakitől, akkor mindig meg spórolom, hogy suliba tudjak venni neki egy energiaitalt, vagy valamit. Mindig az én pénzembol van a cigi. Ha ő kap, akkor mosni ruhát vesz, nekem nagy ritkán jut belőle. De ha én vásárolok, akkor felé pénzből neki kell ruhát vennem. Helyen van ez így? Vagy mit kéne tennem? 18 éves a barátom, én 17. Segítség, mert lassan meg bolondulok.