Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan viszonyuljak a helyzethez?
Sziasztok! 18 éves lány vagyok.
“Kavartam” egy sráccal, párszor csókolóztunk, 2 hónapig beszélgettünk, de nem lett belőle semmi, neki jött más meg nekem is. Ez 3 évvel ezelőtt volt(15 éves koromban), illetve 1 éve azt mondta nekem, hogy nincs együtt a barátnőjével, szakítottak, így kimentünk kocsikázni, beszélgetni, csóktól több nem történt, de az is annyiba maradt mert összejött megint a barátnőjével. Nem voltunk egymásba szerelmesek, csak nagyon jól megértjük egymást:) a srác egyébként 21 éves, a barátnője 19.
A helyzet a következő: 4 hónappal ezelőtt összejöttem a pasi öccsével, aki velem egykorú, egyszerűen odaig vagyok érte, nagyon jó köztünk minden, tudja, hogy előzőleg a testvérével “kavartam” de nem volt semmi komoly, el is engedtük ezt a témát, az elején megbeszéltük de azóta szóba sem jött.
Szoktunk menni 4es randikra, én, a barátom, a tesója és a barátnője. Kivétel nélkül mindig a barátomnak a tesója találja ki ezeket, felhív engem néha, hogy szóljak a tesójának hogy menjünk ma valahova és ő is megkérdezi a barátnőjét. Meg megkérdezi tőlem hogy hova szeretnék menni, és ha mondom pl hogy menjünk moziba, akkor mondja hogy szól a barátnőjének én meg szóljak baratomnak hogy menjunk moziba. Még a mai napig van bennem egy kicsit fura érzés, mikor egymásra nézünk eszembe jutnak ezek a régi dolgok és nem tudom, hogy mikor fogok tudni úgy beszélgetni vele, mintha semmi sem történt volna. Az az igazság, hogy nekünk mindig ugyanaz a véleményünk mindenről, a pasimnak meg a “sógornőmnek” meg megint egy a véleménye. És ez sokszor olyan cikin jön ki, mert félelmetes hogy én és a pasim bátyja mindig ugyanoda akarunk menni ugyanazt akarjuk enni ugyanaz a véleményünk és fura erzes hogy megis volt valami, de mindketten tudjuk hogy soha többet nem lesz semmi, szeretem a barátomat és ő is a barátnőjét.
Szerintetek a barátom testvere mit gondolhat belül? Hogyan fog ez “elfelejtődni”?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!