Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak szórakozna velem? Vagy miért viselkedik így?
Figyelt kérdés
röviden a lényeg, hogy tavaly nyáron megismertem egy srácot. Egy pár hónapig nem nagyon találkoztunk, de amikor találkoztunk akkor érezhető volt hogy mindketten tetszünk a másiknak. Aztán bizonyos dolgok miatt nem találkoztunk 1-2 hónapig, mire megkeresett. Azóta heti, kétheti szinten minimum egyszer kétszer elmentünk kettesben valahova, beszélgettünk vagy beültünk valahova, sétáltunk. Nem nagyon tudtam hova tenni, hiába tetszett nagyon tudtam hogy én túl nyuszi vagyok lépni így az elején nem történt semmi. aztán egy két hete elhívott találkozni amikor is beszélgettünk ilyesmi témáról, beismerte azt is hogy tetszem neki illetve én is elmondtam neki hogy nyilván nekem is ő, és beszélgettünk ezekről a dolgokról majd úgy váltunk el hogy következő alkalommal befejezzük a beszélgetést, addig is mindketten gondolkodunk az egészen. most hétvégén viszont közben jött egy lehetőség hogy találkozhattunk azonban nem kettesben hanem egy házibuli által. Jó buli volt nagyon, jól éreztem magam és ő úgymond megtette az első lépés, megcsókolt többször is, illetve egész este úgy viselkedett konkrétan mintha együtt lennénk. (Állandóan körülöttem volt, fogta a combom, simogatta a derekam, az arcom stb) Bár azt hozzá kell tenni hogy ő a buli végére elég csúnyán berúgott. Letelt a buli, azután viszont egyáltalán nem keresett. Mitől lehet ez? Megbánta volna? Írjak rá én? Egyszerűen annyira össze vagyok már zavarodva, nagyon tetszik és örülnek ha lenne ebből valami de nem értem már az egészet.2023. febr. 7. 21:18
11/11 anonim válasza:
#10 Így van, nem kell ezt a témát erőltetni, felejtsétek el. Megtörtént, kész, ennyi. Nem kell emiatt feladni egy kapcsolatot.
(2, 4 és 7 én voltam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!