Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan fiú itt aki szenved az alacsonysága miatt?
Nem vagyok éppen alacsony, de annyira magas sem. 183centi vagyok. Örülnék neki, ha alacsonyabb vagy magasabb lennék. Ha lennék legalább 190centis kicsit megint másképp tudnék edzeni, másabb formát tudnék hozni. Ha lennék pl 170centi akkor megint kissé látványosabb lenne.
Így pont az a helyzet állt nálam elő, hogy oké, hogy magas vagyok, de nem számottevően, viszont pl hosszú a karom is és így nagy felületen tapad az izomzatom, nehezebb tónusos, formás kart összehoznom és fenntartanom. Ha már meg van úgy is ez a kellemetlenség is, akkor jobb lenne, ha nagyobb magassággal társulna legalább.
Vagy ugye ha alacsonyabb lennék, valamivel rövidebb végtagokkal megint másabb lenne a tapadási pont, szintén könnyebb lenne edzeni. Lányok terén nehezebb lenne lehet, de ugye az izomzattal hátha kompenzálnám azt, hogy alacsony vagyok.
Így meg pont az a helyzet, hogy kissé nem a legjobb a genetikám, bár igyekszem úgy edzeni, hogy ezt át tudjam hidalni, viszont pár lány szemében ez a magasság sem plusz pont. Így vagy egyik vagy másik véglet jobb lenne.
A világon mindenhol, csak mindig el van kenve olyan kamukkal, hogy nem számít. Ha nem számítana, akkor nem jönnének fel ilyen kérdések senkiben, de nem ez a helyzet.
Ez nyilván nem jelenti azt hogy nem lehet barátnőd vagy boldog életed, de többszörösen kell tenni érte, valamivel kompenzálni kell a hátránynak nézett tulajdonságot. Továbbá általánosságokról beszélünk, biztos van aki tesz rá, viszont az emberek nagy része nem.
Adott problémákat csak az tud átélni, aki rendelkezik velük. Tehát úgymond a csúnya embernek hiába mondják hogy a belső szépség a fontos, mikor élből elutasítják és sokszor megalázzák őket, esélyt sem adva a megnyílásra. A magasság hasonló, tök mindegy milyen értékeid vannak. Már megjelenéskor el vagy utasítva, le vagy nézve és egyesek megalázva állnak hozzád. Nem tudsz csinálni semmit azon kívül, hogy elfogadod (persze megvéded magad ha beléd állnak) és leszrod, még ha nem is esik jól.
Azzal is jobb tud lenni, hogy aki ilyenek alapján ítél meg, arra szánalomra méltó emberként gondolsz, másrészről a tudat, hogy te tudod mennyit érsz, mi van benned, mire vagy képes, mik az értékeid, amit nem az ilyen agyhalottak fognak megmondani.
Ezeket kerüld el messziről, olyanokkal legyél, akik között jól érzed magad, elfogadnak úgy ahogy vagy. Az önbecsülés és az önbizalom számít leginkább az emberi kapcsolatokban, illetve hogy olyan tisztelettel állsz a másikhoz, amit visszafelé is elvársz.
#5
Már attól függ mihez??
Pl arra hogy lefejelek majdnem mindent arra igen. Ahhoz, hogy a lányok azt mondják, hogy "hű, magas pasi" ahhoz nem. Meg nem úgy vagyok magas, hogy kicsit hosszabb a felső testem és arányosan oszlana el legalább a súly is. Hanem hosszabba lábam, hosszabb a kezem, kicsit hosszabb a nyakam és ovális a fejem. Szóval a felesleg is eléggé meglátszik rajtam, mert ugye a felső testem az úgy kb átlagos csak. Ráadásul hasra hízok, szóval ilyen téren ez se mázli. Szóval az se mindegy, hogy épül fel igazán az a magasság.
Persze ha kissebbségi komplexusod van, akkor ezt nem igazán fogod belátni, hogy ha valaki már 180+ annak már álom élete van. Csaj téren ez még nem is az a magasság, hogy mindegy hogy nézel ki, mert legalább magas pali.
8as köszi ezt jól össze szedted
170cm vagyok, de még a szüleim is ezzel vannak elfoglalva és belém kötnek hogy bezzeg az unokatestvered milyen szep magas
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!