Most Csollány Szilveszter be volt oltva vagy nem?
"hanem génterápiás készítmények"
Alapvető tudáshiány mondatja ezt veled. Az mRNS nem írja át a DNS-t így nem nevezhető génterápiának.
Tudod mi a génterápia? A Zolgensma, amire a fél ország dobta össze a pénzt több alkalommal is az SMA-s gyerekeknek.
Hála Istennek pont semmit nem számít az oltásszkeptikus véleményed, kutyát nem erdekli.
Végülis csak 5 teljesen egészséges, harmincas, oltatlan ismerősöm halt meg covidban.
#72
Kamu, 30-asok közül esetleg azok haltak meg, akiknél Down-szindróma, daganatos betegség, cukorbetegség, veseelégtelenség és egyéb krónikus betegségek egyidejűleg fennálltak. A halottak pár százaléka 30-39 év közötti ember. Ezek közül a teljesen egészségesek aránya elenyésző. 30-asoknál tized százalékokban mérhető a halálozási ráta. De ebben ugye a krónikus beteg harmincasok is benne vannak.
A halottak pár százaléka 30-as, szinte mind súlyos krónikus betegséggel küzdött.
Annak az esélye, hogy te ismerj 5 olyan 30-as éveiben járó áldozatot, akiknek semmi egyéb bajuk, nem volt, matematikailag szinte kizárt. Vagy esetleg akkor lehetséges, ha több tízmillió embert ismersz személyesen.
És ha 5 előzőleg teljesen egészséges 30-as, de Covidban elhunyt embert ismertél, akkor ugyanakkor több ezer idős covid áldozatot kellett volna ismerned. Ez a nagy számok törvénye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!