Elolvasnátok ezt a könyvet? (részletek lent)

Már régóta a fejemben van egy fantasy sztori, így gondoltam, megörökítem. Most próbálkozok először írással, így kérlek titeket, hogy ennek megfelelően értékeljétek.

PROLÓGUS

A hajnal ködje még a levegőt borította, mikor Enterol királya, Morotius felkelt ágyából. Felesége megérezte távolodását, ezért hamarosan ő is követte.

- Hallottad a pletykákat, kedvesem? – kérdezte a királyné kíváncsi arccal.

- Az új földrészre gondolsz? – válaszolta Morotius.

- Igen. Az egész főváros erről beszél, mióta néhány hajós elújságolta a híreket egy kékrévi kocsmában.

Morotius nyugtalanságot fedezett fel asszonya, Leula hangján.

- Ha a hírek igazak, akkor sereget fogok küldeni oda. – szólt a király.

Morotius mindig is harcias természetű volt. A Kami-sziget urát is elpusztította egész családjával együtt, mikor az nyílt lázadásba kezdett ura ellen belső gazdasági problémákra hivatkozva.

- Azt beszélik, hogy ősi birodalom van ott, arany templomokkal, hatalmas szobrokkal. Állítólag még a legszegényebb ember is gyémánt ékszereket hord.

A királyné libabőrös lett a szavak kimondása után, melyet férje egyből észrevett. Nem tudta, hogy örül-e felesége reakciójának.

- Mit gondolsz, érdemes lenne a tanácsosaim elé vinni az ügyet? – kérdezte az uralkodó.

- Azt teszel, amit csak óhajtasz, hiszen te vagy az uralkodó. – felelte Leula meglepődött arccal.

Morotius bólintott, majd kiment a hálóteremből.

A királyi palota hatalmas volt. Bronz szobrok, óriás méretű festmények díszítették a folyosókat. Isteneket, korábbi uralkodók legdicsőbb pillanatait ábrázolták. Morotius gyakran órákat töltött a művek csodálásával. Meggyőződése volt, hogy egy-egy ilyen alkalom során őseinek szelleme irányt mutat neki.

Az uralkodó első dolga volt, hogy felöltözzön. Szürke selyemruhát választott, amely kitűnően illett ezüsttel díszített koronájához. Morotius magas, barna szemű, fekete hajú volt. Bár ellenségei hatalmas hadvezérként ismerik, szeretett igényesen felöltözni. Reggeli kedvenc tevékenységének befejezése után a főtanácsosért, Telosért küldetett. Leula hamarosan követte urát és magára vette aznapi öltözékét. Miután végeztek, mindketten a nagyterembe mentek, ahol a reggeli várta őket. A szolgát sült fürjtojást, barna kenyeret, sült

halat és zöldségnyársat szolgáltak fel némi vörös bor, sör és víz kíséretében. Csatlakozott hozzájuk fiuk, Mauros, akinek feladata az volt, hogy mindenhová apját kövesse. 14 éves volt, ezért éppen itt volt az ideje, hogy elkezdje a kormányzást tanulni.

Telos megérkezett, majd mikor belépett az ajtón meghajolt és megállt a szék mögött, aminél ülni szokott jeles rendezvények lebonyolításakor.

- Uram, remélem jó kedvvel és egészséggel keltél ma reggel. – köszöntötte Morotiust.

- Szerencsére így volt, remélem veled is, főtanácsos. – felelte a király.

Morotius bólintott, ezzel jelezve Telosnak, hogy helyet foglalhat az asztalnál.

- Felség, nem szeretném rabolni az idődet, szóval rögtön a lényegre térek. – szólt Telos, miközben a szolgák megtöltötték borral a kupáját. – A pletyka, amely már oly régóta kering a birodalomban igaznak bizonyult. Valóban találtak egy új földrészt. Az egyik hajós, aki visszatért, azt állítja, hogy hoztak magukkal egy embert a messzi földről.

Morotius nem szólt, csak nézett maga elé. Ökölbe szorított kezén látni lehetett, hogy remeg az idegességtől. Nem tudta, hogyan reagáljon az elhangzottakra. Eddig azt gondolta, hogy ezt csak valami részeg kalóz találta ki, aki ezzel akarta lenyűgözni a szajháját, de most, hogy bizonyíték is volt, érezte, hogy lépnie kell, mielőtt más szerzi meg a birodalmat saját magának.

- Szeretnék összehívni egy gyűlést a tanácsadóimmal, Telos. – szólt a király némi gondolkodás után.

- Ahogy kívánod felség. Azonnal intézkedem.

Telos megtörölte a száját, felállt az asztaltól, meghajolt, majd elindult az ajtó irányába.

Ez azt jelentette, hogy háborúba indulnak a névtelen földért. Morotius sejtette, hogy Yarul császára is értesülhetett erről, tehát nem csak a bennszülöttekkel kell foglalkoznia, hanem a rivális országgal is. Aggodalom ült a király arcán. Sokszor vonult már hadba, – emiatt van egy hatalmas sebhely a bal szeme alatt – de eddig még soha nem egy teljes földrészről volt szó. Nem tudhatta, mi vár rá a világ másik oldalán.

Morotius befejezte a reggelijét, majd kiment a teremből. Szólt a szolgáknak, hogy vigyék a túszul ejtett embert a tanácsterembe. Nem tudta, hogy mit reméljen ettől az embertől. Tényleg a legszegényebb embernek is aranyékszerei vannak? Tényleg hatalmas szobrok állnak templomvárosaikban? Ezekre a kérdésekre csak a rabtól kaphatott választ. Mikor belépett a tanácsterembe, nem tudta mire vélni a látottakat. Előtte állt bilincsben egy ember, akinek hófehér volt testének minden része. A szeme, a bőre, a haja. Szinte visszaverődött róla a napfény.

- Ki vagy és honnan érkeztél? – kérdezte a király.

- Nem beszéli a nyelvünket, felség. – felelte Allox, a királyi inkvizítor. – Már azóta próbálunk rájönni, hogy miféle népség tagja lehet, mióta behozták őt a palotába.

A hófehér férfi bőrét aranyékszerek és türkizkék színű tetoválások díszítették. Csak nadrág volt rajta, melynek díszítése a Napot ábrázolta. Mikor Morotius elfordult tőle, egy számára érthetetlen nyelven szólalt meg a leláncolt ember. Olyan érzés kelt a királyban, mintha valami rituálé történt volna mögötte. Mikor kinézett az ablakon, látta, hogy egy fekete korong került a Nap elé.

- Mit tettél?! – kérdezte Morotius, miközben ökölbe szorított kezével az asztalra ütött.

- Úgy tűnik, képes irányítani a Napot. – mondta Allox, miközben szakállával játszott.

- Nem… mi lenni Nap! – mondta a rab.

Az idegen feltartotta a kezét, amelyből egy napsugárszerű nyaláb lépett elő. A sugarat Allox felé irányította, ami kiégette a férfi mellkasát. Miközben 2 testőr Morotiust és a többi tanácsadót próbálta menekíteni, 2 másik szembe szállt a rabbal. Az egyik testőrrel végzett Alloxhoz hasonlóan, ám egy óvatlan pillanatában a másik őr szíven szúrta. A szúrás helyéből zöld vér spriccelt. Talán nem is ember volt? – gondolta a király. Mikor meghalt a hófehér ember, a Nap előtti korong eltűnt, és ismét világosság uralkodott a fővárosban.

- Hogyan történhetett ez?! – kérdezte a király, miközben tikkelt a szeme.

- Mi sem tudjuk, felség! – felelte idegesen a testőrség parancsnoka, Appius.

- Ezek után háborúba kell mennünk! Meg kell bosszulnunk Allox halálát! – mondta Telos.

- Nem büntethetünk egy egész népet egyetlen bolond ember hibája miatt, főtanácsos! – mondta a király kioktató hangon.

- Valóban nem, - felelte Telos – de te is láttad, hogy milyen erővel rendelkezett. Jobb lenne kiirtani az összeset!

Morotius nyugtalanságot érzékelt a főtanácsos hangján. Nyilván őt is megviselték a történtek, mint mindenki mást – gondolta a király.

- Mielőtt meggondolatlanul cselekednénk, jobban utána kell járnunk a dolgoknak. Oda akarok küldeni egy kisebb csapatot, hogy létrehozzon egy telepet Enterol nevében.

Morotius látta tanácsadói arcán a döbbenetet. Nem értették, hogyan gondolhatja, hogy ilyen veszélynek teszi ki országát. Egy ember állt mellé őszintén: Telos. Ő és Allox jó barátok voltak már jóval azelőtt is, hogy a királyi udvar közelébe kerültek volna. Bár Telos háborút akart, tudta, hogy ez lehet a kezdete egy hadjáratnak.

- Úgy döntöttem, hogy az expedíciót Lucius kapitány fogja vezetni. – mondta a király bizakodó arccal.

Lucius tipikus tengerész küllemű ember volt. Magas, széles vállú, köpcös alak. Őszülő szakáll díszítette sebhelyes arcát, melyre rálógott hosszú, fekete haja. Ő volt a legtapasztaltabb kapitány a királyságban az admirális után.

- Értesítsétek, hogy két hetet kap, hogy felkészüljön az utazásra legénységével együtt.

Morotius megbízott Luciusban. A Kami-sziget flottájának nagy részét a kapitány vezetésével sikerült elpusztítani uruk lázadása során. Ezt a tettét soha nem felejtette el a király. Hálája jeléül neki adta Fehérkövet és a hozzá tartozó birtokokat és a flotta nagy részét.

Két szolga belépett egy hordággyal, hogy kivigyék Allox összeégett holttestét. Morotius szólt nekik, hogy a tetemet a királyi orvoshoz vigyék, hogy az megvizsgálhassa halálának természetét. Az uralkodó elindult hálótermébe, nem sokkal utána pedig a tanácsadók hagyták el a termet. Morotius biztos volt benne, hogy álmodik. Soha életében nem hitt a varázslatban és most mégis az egyik megbízott embere életét vette el. A király visszaért lakosztályába, elmondta feleségének, hogy mi történt a tanácsteremben. Leula arcán csalódottság látszott, de inkább nem szólt semmit.

A Nap már eltűnt az égről és helyét a Hold vette át, mikor Appius berontott az uralkodópár hálótermébe.

- Felség, azonnal jönnöd kell! – mondta Appius izgatott hangon. – Üzenetet kaptunk Yarulból. A tanácsosok már várnak rád.

Morotius felugrott a székéből és elindult a tanácsterembe. Appius és két másik testőr követte. Mikor a teremhez értek, a két őr kinyitotta az ajtót. A király belépésekor mindenki felállt a székéről. Először a király ült le, majd utána a többiek. Összesen hét hely volt az asztalnál. A rövidebb végén ült Morotius. A jobbján foglalt helyet Telos, a főtanácsos. Mellette volt Allox, a királyi inkvizítor helye halála előtt. Allox után ült Maxun, a gazdasági miniszter. Az uralkodó balján ült Appius, a testőrség parancsnoka. Az utána következő széket a belügyminiszter, Hellox foglalta el, mellette pedig a külügyminiszter, Palex trónolt.

- Miféle üzenetet kaptunk? – kérdezte a király dühös arccal.

- Mai Yun értesült tervünkről Újfölddel kapcsolatban. – mondta Telos, kerülve a szemkontaktust az uralkodóval.

Morotius a tanácson és Luciuson kívül még senkinek sem mondta el terveit a hadjárattal kapcsolatban, ezért tudta, hogy valamelyikük elárulta őt Yarul császára miatt. Már csak az volt a kérdés, hogy ki Mai Yun kéme, azonban a kérdés megválaszolására még várnia kellett. Egyelőre fontosabb volt az üzenet tartalma. Letépte a pecsétet a borítékról, kivette a levelet, majd a következőt olvasta:

„Küldöm e levelet Morotiusnak az Entol-házból, aki Enterol királya, Entera ura én, Mai Yun, Yarul császára, az Aranysárkány, a Kung-dinasztia mészárosa.

Sajnálattal kellett értesülnöm arról, hogy meg akarod szerezni magadnak az Ígéret Földjét, melyről – értesüléseim szerint – túszod is származik.

Mint tudod, nem vagyok a szavak embere és a leveles tárgyalásokat sem részesítem előnyben. A következőt ajánlom: gyere el Maraly városába, hogy átbeszélhessük ambícióidat. Amíg ezen kérésemet nem teljesíted, megszüntetünk minden kereskedelmet Enterollal. Remélem mihamarabb meg tudjuk oldani a helyzetet.

Mai Yun”

- Ez a levél egyértelműen fenyegetést jelent, felség! – mondta Telos, majd az öklével az asztalra ütött.

- Tisztában vagyok vele, hogy mit jelent, főtanácsos! – mondta Morotius sértett hangon.

A helyzet után már Telosban sem bízhatott. Hat ember tudott tervéről és a személyes sértés mellett az áruló még királyi tekintélyét is aláásta a nép szemében.

A tanácsteremben csend uralkodott. Süketítő csend. Morotius még nem jött rá, hogy mi legyen a következő lépés és a tanácsosai arcán sem látta a megvilágosodás fényét. Pár percnyi némaság után egy erős, határozott hang süvített végig a levegőben.

- Felség, azt hiszem, érdemes lenne beleegyezni Yun feltételeibe. – mondta Maxun. Ha Yarullal befejezzük a kereskedelmet, az tönkre teheti az ország gazdaságát.

Nem csak a gazdaságot, hanem engem is. – gondolta magában Morotius, de arcán csak a dilemma erőssége volt látható.

- Odamegyek. – mondta a király gyötrődő hanggal, de az az érzése támadt, hogy a helyzetből még előnye is származhat. – Telos, szervezd meg az utazásomat Maralyba! Most pedig menjetek! – utasította tanácsosait nyugodt hangon, miközben állán húzogatta ujjait. – Kivéve te, Telos.

A tanácsadók felálltak az asztaltól, meghajoltak és elindultak az ajtó felé, melyet két szolga kinyitott nekik. Mikor visszacsukták a terem bejáratát, Telos megtörte a csendet.

- Milyen feladatod van számomra, királyom? – kérdezte a főtanácsos gyanakvóan.

- Ha a találkozó nem a tervek szerint alakul, háború fog kitörni Yarullal. – szólt a király, miközben a kandalló tüzét figyelte. – A legrosszabb esetre is kell lennie egy végső megoldásnak.

Morotius ravasz mosollyal Telosra nézett, majd visszafordította a fejét a kandalló irányába.

- Ugye nem gondolsz arra, hogy… - kezdte mondatát Telos, mielőtt a király félbeszakította.

- De, és neked kell megvalósítani a kivitelezést. – mondta Morotius, hangját lehalkítva. – Szerezz bérgyilkosokat. Ha valami valóban rosszul alakulna, befejezzük a háborút mielőtt elkezdődik.

Morotius csalódottságot látott Telos zöld szemeiben, de nem érdekelte. Most a magam érdekeit kell szem előtt tartanom. – gondolta.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. – szólt Telos olyan hidegséggel, melyet még Morotius soha nem érzett legfőbb bizalmasától.

Morotius felállt az asztaltól, elindult az ajtó felé és megvárta, hogy a szolgák kinyissák neki az ajtót.

Elkezdődött a játék. – gondolta magában a király, majd visszament a hálótermébe. Egy napja ilyenkor még a feleségével beszélték a pletykákat, most pedig háború volt készülőben miattuk. Ha nem Yarullal, akkor a hófehér ember népével. Ez a gondolat aggodalommal töltötte el Morotiust, de bizakodó volt, hiszen két héten belül egy új telepet fognak létrehozni a hozzá hűséges Lucius kapitány emberei. Ha sikerülne megegyezni az ottaniakkal, könnyedén elpusztíthatná Mai Yunt és hadseregét. Remélte, hogy ez hamarosan bekövetkezik.