Mi a véleményetek a most íródó regényem egyik flashback-jéről? Kérlek titeket, ne egyszavas válaszokat írjatok. Ami hasznos és építő, felpontozom.

A férfi csendesen belépett a szobába, kis híján csonkig égett faggyúgyertyáját maga előtt tartva világította be az apró helyiséget. A kazamaták mélyen a föld alatt lévő cellái éjszaka mintha még kísértetiesebbé váltak volna, a fehérre meszelt falak visszaverték az apró lángot, ami így lidércként tündökölt. Dohos, áporodott levegő és az égő zsír bűze áradt a szobában, legkevésbé sem a megfelelő környezetet biztosítva a szemközti falnál elhelyezett ágyakban fekvő gyerekeknek. Joachim tekintete rájuk villanva éberből aggódóra váltott,  s a gyertyát továbbra is maga előtt tartva a bal oldali fekvőalkalmatossághoz sétált, és elszoruló torokkal ült le kisfia mellé. Rafael álma mély volt és lázas; sápadt homloka verejtéktől csillogott, ajka száraz volt s vértelen. Apja egy pillanatra megérintette a homlokát, de szinte rögtön el is húzta a kezét, annyira forró volt a gyermek bőre. Utolsó látogatása óta láza az egekig szökött, amit gyorsan le kellett vinnie, mert fia jóformán haldoklott. Az ágy melletti kis szekrényre helyezte a gyertyát, majd odasétált helyiség túloldalán lévő mosdókagylóhoz, ahol bevizezett két, régebbről otthagyott rongyot, majd visszatérve Rafael homlokára és mellkasára helyezte őket. A gyermek megrázkódott a hirtelen hidegtől, halkan nyöszörögni kezdett, és kinyitotta a szemét.

- Apa? - szólalt meg tétova hangon, és megpróbált felülni, de túlságosan le volt gyengülve, így visszahanyatlott a párnára.

- Én vagyok az, kicsim - mondta halk, nyugodt hangon a férfi. Nem akarta, hogy a fia lássa rajta, mennyire fél, mert az őt is nyugtalanná tenné. - Hogy érzed magad?

- Nagyon fázok... és szédülök is. Fáj, amikor köhögök vagy levegőt veszek - sorolta a gyerek, tovább fokozva apja aggodalmait.

- Hoztam nektek gyógyszert - kacsintott rá, még mindig fenntartva a nyugalom álarcát. - Vedd be, és ígérem, jobban leszel.

Terepszínű kabátja belső zsebéből elővett egy apró fiolát és egy kiskanalat, amit aztán megmerített a szirupszerű folyadékban. Mikor felé nyújtotta, Rafael először tétovázott, de aztán engedelmesen lenyelte az orvosságot.

- Szörnyű íze van - fintorgott.

- Az lehet, de meglásd, seperc alatt rendben leszel tőle - mosolygott rá félig-meddig őszintén Joachim. - De ehhez aludnod kell.

- Alszok én, csak maradj itt velem. - A fiú megragadta apja kabátujját, ám olyan gyenge volt, hogy Joachim egyetlen apró mozdulattal kiszabadíthatta volna.

- Még Ráhelnek is be kell adnom a gyógyszert, különben rosszabbul lesz. Utána visszajövök hozzád.

- Ő már majdnem meggyógyult! Kérlek apa, csak most az egyszer!

- Rendben van, meggyőztél - adta be a derekát a férfi, és elfeküdt fia mellett az ágyon. A kis Rafael azonnal hozzábújt, és a mellkasára hajtotta a fejét.

- Miért mész el mindig, apa? - kérdezte suttogva, és nem lehetett nem észrevenni a hangjából kiszűrődő bánatot. - Sosem vagy itt velünk.

- Annyira a sajnálom, kicsim, de... de feladataim vannak, amiket muszáj elvégeznem. Holnaptól próbálok több időt veletek tölteni - fogadkozott. - Mit szólnál hozzá, ha holnap felvinnélek titeket pár órára a felszínre? Biztosan jót tenne nektek egy kis friss levegő.

- Tetszik az ötlet - csillant fel a beteg gyerek szeme, apja pedig megsimogatta koromfekete üstökét. - De most aludj, szükség van az erődre a gyúgyuláshoz.

- Oké, apu - mormolta a gyermek, és lehunyta a szemét.

- Szép álmokat, kisfiam. - Joachim finoman megpuszilta a homlokát, s megvárta amíg elalszik, csak utána kelt fel az ágyból.

Enyhe bűntudata volt; hiszen  mindig igyekezett Rafaelt és Ráhelt egyenlő módon kezelni, nem törődve azzal, hogy a lány nem vér szerinti gyermeke, de néha elkerülhetetlenné vált, hogy fiát részesítse előnyben.

- Sajnálom, Ráhel, de Rafael kicsit feltartott - mormolta, ahogy nesztelenül a másik ágy mellé lépett.

- Semmi baj - hallatszott a rekedt, vékony suttogás a kislány felől. - Megértem, hogy többet kell vele lenned.

Joachim szíve kihagyott egy ütést, mikor meghallotta a hangot; azt hitte, nevelt lánya mélyen alszik, ám ahogy az arcára világított, látta, a zöld szempár éberen csillog.