Van aki szeretne amatőr novellát olvasni? Ha van, kérem építő jelleggel kritizáljon.
Csak ha nagyon unatkozna valaki. (Depressziósoknak, szorongóknak nem ajánlom.)
A szereplő nem én vagyok, van néhány közös vonásunk, de ennyi.
Nem, nem járok pszichiáterhez.
Ne aggódjatok, nem akarok író lenni :D
Ha tetszett, vagy nem tetszett, de olvasnál többet, küldök ;)
Az első bekezdés nagyon klasszra sikerült, simán származhatna akár profi írótól is. :) Jó a szöveg ritmusa, választékosan, de nem körülményesen fogalmazol. Nem félsz a durva szavaktól, de nem is öncélúan használod őket: ilyennek kell lennie egy mai novellának. Szóval ami a dolog formai részét illeti, tényleg egészen jól írsz, bár bőven vannak helyesírási hibák, és a Wordben érdemes sorkizártra állítani a formázást, hogy ne bántsa az olvasó szemét.
Az írás tartalmi részével sajnos kicsit több gond van. Nem biztos, hogy azt a hatást éred el, amit szeretnél: a főszereplő sorsa nem tragikusnak, inkább valamelyest komikusnak hat. Sajnos már nem tudom, ki és hol írja, hogy a legnagyobb balsorsot is lehet olyan sokáig elemezgetni, amíg már komikussá válik, ráadásul itt a novella nagy részét kitevő panaszáradat kisebb horderejű dolgokból áll össze, ezért gyerekesnek tűnik.
A másik, hogy a novellához, mint műfajhoz hozzátartozik a csattanó. Az, hogy már az elején megtudjuk, a szereplő azért mászik fel, hogy öngyilkos legyen, majd a végén meg is teszi, nem nevezhető csattanónak. Ha a szerkesztőd lennék, azt javasolnám: üsd le ezt a két legyet egy csapásra. A szövegből kitűnik, hogy van érzéked a finom humorhoz: erősíts rá ezekre az elemekre, tedd igazán komikus figurává a szereplőt. És a végére helyezz el valami ehhez illő csattanót (pl. még az öngyilkossága sem sikerül, vagy igen, de nem a várt módon).
Remélem, nem tűnik úgy, mintha nem szerettem volna a novellát: klassz írás, sokkal jobb, mint amiket általában itt lehet olvasni. Mindenképp azt tanácsolnám, vizsgáld felül az elvedet, miszerint nem akarsz író lenni. :) Úgy érzem, érdemes.
Még talán az egyik első (ha jól emlékszem talán második) novellám volt.
Ha érdekel, itt egy másik, ezt már kicsit később írtam.
A múlt azért nincs még kifejtve, mert több részesre tervezem (olyan sok kis összefüggő novella, a végén nagyobb csattanóval).
És biztos fel merül majd benned a kérdés, ha elolvasod, hogy érdekel-e a mágia-okkultizmus.
Igazából nagyon sokat kellett ehhez hozzáolvasnom, valójában a téma nem igen izgat, és nem is hiszek semmi ilyesmiben, egyszerűen egy sokak által elfogadott fantasy-szerű világnak látom. (Mellesleg szerintem jó forrása egy lezárásnak, ha a végén pont megcáfoljuk a világ létezését, amely szereplőink szerint létezik, és amiben élnek.)
Itt is látszik, hogy jól írsz, bár a jellemző hibák megmaradtak szerintem. Izgalmas ötlet a lazán összefüggő novellafüzér, én is próbálkoztam vele fiatalon, és belefutottam pontosan ugyanabba a problémába, amibe most te is: ha a füzérből kiragadunk egy-egy novellát, az nehezebben tudja felvenni a versenyt egy teljesen önállónak szánt írással. Márpedig mind a novellapályázatokon, mind másféle publikációhoz az egyes írásoknak meg kell állniuk önállóan is.
Egyébként tetszett a második írás is, bár kicsit vázlatosnak érzem: az a benyomásom, nagyobb terjedelemben kéne megírnod, hogy igazán jó legyen. Figyelj arra, hogy mindig egyértelmű legyen az olvasó számára, kiről beszélsz egyes szám harmadik személyben. És végül egy apróság: nem tudom elképzelni, hogyan fért bele az áldozat feje a lány retiküljébe. :)
kicsinyítő mágiával? :D Mellesleg tényleg, lehet, hogy inkább a szíveket kéne megtartania :D
Itt egy átnézett novellám is, ha sok időd van, és szívesen olvasnál:
(van benne egy kis túlzó magyarkodás,a pályázat kiírok miatt.)
Egyébként szerinted tényleg megérné az írással foglalkoznom (ha csak hobbi-szinten is?)
Én a szíveket sem ajánlanám, túl klisés lenne. Találj ki valami egyedit, pl. az áldozatai szemét vágja ki, aztán elhelyezi őket itt-ott a városban, és ha úgy hozza a szükség, képes látni velük. :)
Ez az utolsó novella tényleg rendben van formailag, látszik, hogy alaposan javítva volt. Talán fel lehetne dolgozni "túlzó magyarkodás" nélkül is, pl. kiemelhetnéd jobban a szlovák bácsi pozitív szerepét, így elsősorban az lenne az üzenete, hogy minden történelmi, politikai helyzetben vannak, akik emberek tudnak maradni, és vannak, akik nem. A terjedelem itt rendben van, én többet foglalkoznék a szereplőkkel és a konkrét eseményekkel, és kevesebb szót szentelnék belső monológra. A monológgal az a baj, hogy értelmezi az eseményeket az olvasó helyett, és a legtöbb olvasó úgy fogja gondolni: ő már felnőtt ember, az író inkább bízza rá az értelmezést. :)
És igen, tényleg úgy gondolom, hogy megérné az írással foglalkoznod. Szerintem két dolog van, amit egy írónak nem lehet megtanítani: az egyedi hang, és a ritmusérzék (pl. érzi-e, hol kell hosszú ill. rövid mondatot vagy bekezdést írnia). Úgy látom, nálad ezek a dolgok rendben vannak, és az ötleteid is jók, más szóval van érzéked az íráshoz. Minden más pedig megtanulható, vagy a sok gyakorlással magáról kialakul.
Ami a hobbiszintet illeti: hát igen, itt rátapintottál a lényegre. Az írás mindenképp hobbi legyen, nem érdemes úgy tervezni, hogy ebből fogsz megélni. A hazai viszonyok között még egy jól ismert, "nagy" kiadó szerzőjeként sem keres sokat az ember, és ami keveset kap, azt is több hónapos vagy akár éves késéssel, hála a körbetartozások bonyolult rendszerének, amibe inkább ne menjünk bele. Itthon a legtöbb írónak van más munkája, és csak mellékest keres a könyveivel. Persze van kivétel, aki nagyon megtalál egy piaci igényt, és dúsgazdag lesz belőle, pl. Lőrinc L. László, Leiner Laura; ha csupa L a monogramod, lehet, hogy jó esélyeid vannak. :) Na de a viccet félretéve, az a lényeg, hogy szeress írni, és ha netán valamikor szerződést kapsz egy kiadónál, akkor a pénzt egyfajta extraként fogd fel, ne ezért készülj erre a pályára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!