Elhinnéd hogy egy könyvet olvasol?

17 vagyok és van egy jó történetem, amit úgy döntöttem papírra vettek egy könyv sorozatban, hogy mindenki megismerhesse. Lesz benne vicc izgalom, szerelem minden, ami kell. Csak nem tudom hogy azon a szinten, vagyok-e mint egy átlagos író, szóval írtam egy szösszenetet pár perccel ezelőtt egy a sztorimtól különböző meséhez. Aminél csak azzal törődtem, hogy minél irodalmibb legyen, ha lehet ezt így mondani:

Nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog ezt csak amolyan írói orgazmusnak szántam

A fájdalom túl erős volt. Túl hatalmas semmint egyedüli ember bírhatta volna. Egy már szívében összetört ember semmiképp. Elveszett lélek lettem bolyongva a sötétbe, nem hozva mást magammal csak kínt és kétséget. Így született egy döntés szikrája, egyszer csak pattant fejemben. Mint Jancsi és Juliska szétszórhatnám őket világba, akár csak az útszélen hagyott morzsákat, hátha valaki fölszedi, megtalálja és elbírálja a fájdalmamat helyettem. Homokzsákok, mint szívemen a kők úgy hullottak le aggályaim sötét bajaim síros üvegcseppjeim a porba. Széthagytam őket távolról figyelve elmenően, hiszen minden csomag könnyű lesz, ha van még más melléd, aki vigye. De darabokkal együtt mentek emlékeim is egyszer csak eltűntek akár hulló esőcseppek egy tajtékzó folyóban, szétfoszlottak messze a habokba és vele együtt a fájdalom is végre.

Esztendők teltek el, lapok sorra hullott ki a nagy könyvből mire elértem élet utam végét és ekkor fogalmazódót meg csak bennem elhallgatott kérdésemre a válasz: mindaz, ami történt, amit most hagyok hátra, az én teremtményem volt én alkottam ugyanakkora szerepem volt benne, mint a világegyetemben bujkáló sorsnak, ahogy ezek az egymáson őrlődő fogaskerekek egyre csak forognak, ki tudja mit mozgatva előre. Ha egy Isten bírálja a teremtményét magát helyezi a vádlottak padjára. És mint ilyen csak úgy változtathattam, rajta ha elfogadom, és ami még fontosabb rájönni, nincs a földön más aki felelős. Ami történt megtörtént. Őrültségnek tűnhet elsőre de, már csak úgy maradhattam a jelenben, ha előbb lecsendesítem a múltat. Tudva, hogy minden vándor úgy kezdi az utazást, hogy előbb hátra tekint, hogy csillapítsa kíváncsiságát. Ha elfogadom saját fiam, és lányomként kedvemre alakíthatom. De ahhoz vissza kell fordulnom, végig menni, ahonnan jöttem újra érezni a félelmet, haragot, zavaradottságot, ami oly sokáig nyomta vállamat. Nem lesz könnyű. De mint eddig is kicserzett ajkaimon rögtön megjelent a válasz: Ne aggódj szívem már csak egy emlék.