Mit gondoltok erről a részletről?

Nem rossz, de van még mit csiszolni rajta.

Helyesírásilag mindenképpen, de ha jól látom, az emlékezetkiesés fontos szála lesz a sztorinak. Ezt nagyon jól meg kell alapozni orvosilag, alaposan utána kell nézned ezeknek a dolgoknak. Az igazi profik a legapróbb részleteknek is utánamennek, hogy hihető és reális legyen, még akkor is, ha az csak 1 mondat az 500 oldalból.

Nem tűnik életszerűnek, hogy két és fél hét kóma után valaki csak úgy kiugrik az ágyból és az ablakhoz megy. Mert muszáj odamennie, hiszen ha csak az ágyból néz arrafelé, akkor panelházakat még talán, de autókat még a földszintről sem láthat, mivel ahhoz túl magasan van. Kómából felébredve az ember elég gyenge, valószínűleg nem tud járni, ráadásul mivel enni sem képes magától, infúzióra van kötve, ami gátolhatja a mozgásban, erről viszont semmit sem írtál.

"De most már jó lenne, ha valaki elmondaná, mi is történt!" - ez túl türelmetlennek tűnik, csak most ébredt fel. A türelmetlenség majd akkor jön, ha már egy ideje próbálkozik, de még mindig nem emlékszik semmire.

"-Pataky Klaudia – segített ki aggodalmasan fürkészve." - nem izgatjuk fel a beteget és nem vágunk aggodalmas arcot, mert a beteg észreveszi és megijed. Ezért lenne jobb E3-ban írni, mert akkor ábrázolhatnád az orvos gondolatait is anélkül, hogy ebből a beteg bármit is észrevenne.

"– Az apám az Pataky... János? – kérdeztem, reménykedve, hogy jót tippeltem." - van valami jelentősége annak, hogy tippel? Miért próbálkozik? Ez sem tűnik logikusnak, sokkal valószínűbb, hogy az ember egy ilyen helyzetben egyszerűen azt mondja: nem tudom.

Az is életszerűtlen, hogy az orvos azonnal rázúdít mindent, ráadásul olyan szavakkal, amik kóma nélkül is aggodalmat ébresztenek a betegben, lásd "mély sebeket hagytak az arcodon". Az öt hónapos időszak is furcsa, mivel teljesen egyénfüggő, mikor térnek vissza az emlékek, ráadásul ha előre közlöd, hogy öt hónap, rögtön van egy dolog, ami miatt máris felesleges izgulni: visszanyeri-e az emlékeit a főszereplő? Persze, hogy visszanyeri, kábé öt hónap, lapozzunk.

Egy fél A4-es oldalban többet mondasz el, mint kellene, nem kell rohanni. Minél gyorsabb a történet, annál kevesebbet mutatsz a világból, nincsenek részletek és annál sivárabb lesz az egész.

A #3 válaszoló rákoppintott a lényegre. Egyesszámban írva nem hiteles ez a narráció, egy kómából felébredő karakter egyszerűen nem tapasztalhat ilyen részletességgel, nem magyarázhatja éles logikával, hogy mit miért mondott vagy nem mondott. Például: "mivel a papírokban biztos ott volt a nevem". Esküszöm, ha nem vagyok kómában sem jut eszembe, hogy nekem orvosi papírjaim is vannak, miközben az ágyat nyomom, és belép a doki. Ellenben tapasztalhat olyat, amit a józan elmével nem tudna, lehetnek látomásai, megélheti egy küzdelemként az emlékezést: próbálja azonosítani azt a fehér ruhás embert, aki mintha mondana neki valamit; vagy látja a kistévét, mint az egyetlen fekete valamit a fehér tárgyak között, de nem tudja, hogy azt kistévének nevezik, legfeljebb valami rémlik, hogy máskor színes képek mozognak benne, ritkábban fekete-fehér, legutóbb volt is valami az I. Világháborúról (ez persze csak butácska példa a részemről). A dolgok másképpen való értelmezése jó lehetőséget ad, hogy meghívd az olvasót egy izgalmas utazásra, ne csak megszokott társalgásra. Viszont ez esetben a többi szereplő gondolatait el kell felejteni, nem orvos van ott, hanem valami mozog és hangot ad, esetleg beszél, mert pár hang után ismerős dolgok ugranak be, még az is lehet, hogy szavakat hall az a szegény lány. Széles a paletta, de el kell vonatkoztatni a valóság hétköznapi megtapasztalásától. Kérdés, hogyan befolyásolja a karakteredet és a történeted cselekményét a kóma, ha csak egy visszaemlékezés, akkor lehet valami rövid vízió (jelenben lévő józan fejjel logikázhat is, hogy akkor vajon mit észlelhetett, bár a sok belemagyarázás inkább unalmas mint izgalmas), ha viszont jelentős szerepe van a történetben, akkor cselekmény is társulhat hozzá egy sajátos megtapasztalási rendszerben. Ez esetben fontos a rendszer, még ha másmilyen is, mert szimpla félrebeszélésekre nem lehet történetet építeni. Mint az álmok: képlékenyebbek a valóságnál, de azért van szabályszerűségük. Ha ezt kitalálod, abból jó történetet kerekíthetsz ki.

Még néhány formaság:

Kicsit következetlen az orvos: "Jó napot"-al köszön, de aztán tegezi a lányt. Egyáltalán mennyi idős a lány, ha nem túl gyerek, akkor jó eséllyel már nem fogja tegezni egy orvos.

A párbeszédet nyitó gondolatjel (amit itt kötőjel lett, de lehet ez csak a másolás eredménye) ugyanúgy nem tapad a szöveghez, mint a többi, szóköz kell utána. Ha a párbeszéd után nem részmondat szerepel (mondta, közölte, sóhajtott kezdetű), hanem teljes mondat, akkor azt nagybetűvel kezdjük.

Szépírásban a számneveket betűvel írjuk.