Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Mit gondoltok erről a kis...

Mit gondoltok erről a kis részletről? Abból a regényből való, amin most dolgozom.

Figyelt kérdés

Delion szigete másnap reggel, vastag pára mögül bukkant elő a horizonton. Talpalatnyi föld volt a tenger pusztaságán, melyen a rajta élő papok halászatból tartották fenn magukat. A talajt bokrok és sziklák uralták, kivéve a partvidéket, ahol hófehér homok ragyogott a tűző napsütésben. A kopár hegynek az árnyékában, ami a sziget fölé emelkedett, alig néhány fa húzódott. Tetején ott magaslott az Agorathion nevű szentély, büszkén és fenségesen. Faragott oszlopai olyan sűrűn sorakoztak egymás mellett, hogy ezek alkották az oldalfalakat. A köztük lévő réseken keresztül átfújt a szél, halkan fütyülő zenét játszva odabent. Az egész térségben ismerték legendáját, mi szerint ezen a szent helyen győzték le az istenek a Káosz erőit, majd osztották fel maguk között a világot.

A templomot állítólag egy hérosz, Néreon építette, aki abban a megtiszteltetésben részesült, hogy halála után elfoglalhatta helyét az istenek hegyén. A történet szerint egymaga legyőzte az Oktoreusz nevű szörnyet, mely behatolt Lüpia víz alatti palotájába és fogságba ejtette a tenger istennőjét. Oktoreusz a Káosz gyermeke volt, így méltó ellenfélnek bizonyult bármely isten számára. A Sötét Erőt birtokolta, abból született, hatalmában állt parancsolni minden vízi lénynek, főleg a polipoknak. Lüpia elfogásával a tenger rendje felborult, szörnyű vihar támadt a felszínen és félő volt, hogy ez a gigászi vízmennyiség kilép medréből, elárasztva a szigeteket és a szárazföldeket. Néreon ezt nem hagyhatta, ezért leszállt a tengerfenékre, ahol megküzdött ádáz ellenfelével.

A hérosz kiváló úszó volt, akár egy óráig is vissza tudta tartani a levegőt. Miután felnyársalta ellenségét, kiszabadította az istennőt, aki látván, hogy szépségével elbűvölte a férfit, felajánlotta magát neki, mint feleség. Néreon természetesen elfogadta az ajánlatot, s hogy elnyerje az istenek áldását is, megépítette tiszteletükre az Agorathiont.

Ezernégyszáz lépcső vezetett fel az épülethez, amit a papok fáradhatatlanul, naponta megmásztak. Gyakran érkeztek zarándokok a szigetre, ahol mindig szívesen fogadták a vendégeket, ám ezúttal a békés papok helyett két darab, fekete vitorlás fogadta a látogatókat. Nagy méretű gályák voltak, fedélzetükön külön-külön elférhetett legalább száz ember. Ez a két hajó jelentette az előőrsét annak a hatalmas flottának, mely úton volt, hogy lerombolja a Márvány-tenger partjain kialakult királyságokat...



2014. aug. 25. 10:30
1 2
 1/12 anonim válasza:
Szerintem jó. Nekem tetszik. ;)
2014. aug. 25. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Örülök:) köszi!
2014. aug. 25. 10:58
 3/12 anonim ***** válasza:
37%
Jó kis irpmány ez. Nekem tetszik. Ha folytatod , hova fogod feltölteni? Van blogod, vagy hol lehet majd olvasni?
2014. aug. 26. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Kiadásra szánom igazából, de ha nem sikerül, akkor a weboldalamon fog megjelenni valószínűleg: www.kirschakos.gportal.hu
2014. aug. 26. 09:28
 5/12 anonim ***** válasza:

Míg nem tudsz semmi biztosat, hogy megjelenik-e, ne tedd fel az oldaladra, mert ha mégis kiadásra való lesz, nem fogják megjelentetni, mert megtalálható lesz a neten.

Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon ígéretesnek látszik, jól fogalmazol, és ha kész lesz - szerintem - esély lesz rá, hogy kiadják.

Sok szerencsét!

2014. aug. 26. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Természetesen addig semmiképpen nem lesz felrakva az oldalra, ha nem jönne össze.
2014. aug. 26. 11:05
 7/12 anonim ***** válasza:
Nekem is tetszik, elolvasnám. A kiadatás viszont nem lesz könnyű dolog, az ilyen fantasy jellegű írásokra még viszonylag kevés magyar kiadó vevő. De azért van, akiknek sikerült, sok szerencsét, én elolvasnám.
2014. aug. 28. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Igen, sejtem, hogy nem egyszerű... ez sosem az:) De megoldás mindig van.

Örülök, hogy tetszett.

2014. aug. 29. 00:33
 9/12 anonim ***** válasza:

Nekem is nagyon tetszett.

Azért vannak magyar fantasy kiadók, ezt, mint tapasztalt fantasy olvasó mondom.

2014. szept. 14. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Köszi! Örülök, hogy tetszett.

Igen, én is tudom:)

2014. szept. 21. 18:39
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!